| Nincs szerencsétek szép nappalok és éjszakák! |
| Ma is a fák mellett hevert a |
|
| Mert nem ez és az a rejtély, |
| csak a dolgok nyíltszíni magánélete a rejtély, |
| a komolytalan vérengzések és gyűlölet, |
| a sok rövidlejáratú végtelen, |
| a tapétára dermedt pillantás, ha nem is közösülsz – |
| csak a dolgok rejtett magánélete rejtély, |
| az indokolt vérengzések és gyűlölet, |
| a sok hosszúlejáratú végtelen, |
| a tapétára dermedt pillantás, ha éppen közösülsz |
|
| aztán a kis félreértések sziklarobbanása, |
| hogy újabb végleges jöhessen a világra |
|
| Mondják, hogy a hajdani gyengédségre emlékező látomás, |
| a szimat gyermekkora és az első ízlelés, |
| a hajnali reszketések és a leírhatatlan tehénszag – |
| hogy az, az legalább igen! |
|
| valamennyiünk fölött, folyton, |
| éppen most ürít a madár-gravitáció |
|
| Amott egy bokor, egy partizán bogáncs, |
| hiperbola folyondár, árokpart, |
| a vakondtúrásokon harmat, |
| esetleges díszletek között a díszletek |
|
| s a szelétől mindig meghajlik valami, |
|
| Minap egy völgyben időzött a hold, |
| nem tudom, hogyan tegyem szóvá, |
| annyira nincs arányban semmi |
| sem az ajándékkal, sem a veszteséggel |
|
| ezalatt a szűkösen magas ég alatt? |
|
| tudom, te is erre vártál te, nekem kiosztott bika |
| Lehetne közös elégtételünk is, |
| hogy csak egy harmadik jöhet már zavarba |
|
| Mert hiábavaló kőtáblára vésni – |
|
| …miután a hullamerevség sem beszédes mitológia |
| csupán megtorpant kronológia |
|
| Persze, rögzíthetnénk a percet – |
|
| Miután kicseréltük titkainkat, |
| hogy még titkosabbak lehessünk: |
| csupán a megváltozott helyzet a változás, |
| mi ugyanazok se lehetünk többé, se más |
|
| és egyszerűsödnek a kérdések – |
| alkonyba rendeződnek a napfény tévedései |
|
| hogy önmagába letérdel a kő |
|
| és soha nem fejeződik be a vége |
|
|
|