|
A Keleti pályaudvaron törpe a cukorkaárus. Álmomban fekete kos biceg a folyóparton, a nyakában sárga csigolya-lelet; az onkológián ma reggel operálják, holnap viszont valaki mást. A figyelem, sajnos, mindig megoszlik két lehetséges egyetlen között, s ha a kávézaccban megjelenik a tegnapi holnap, félő, hogy egy új tudományt igazol. Mégis, a hazaszeretetnél nincs magasabbrendű, még ha ünnepi vérátömlesztést is igényel (bár, ha számbavesszük a megszámolhatatlant, egy tömegsír is megteszi, az ünnepség céljaira). Így tehát, reményteljesen és kibelezve, a pulykák, tyúkok, marhák is mind ésszerűsítve, és a többi rokon – az Urat terített asztal várja. Meglepetésről szó sem lehet. És a kilátások sem rosszak, a bicepszünk skurcból is félelmetes…
Egyed ül attól kell sírni, ha a csavarra nem megy rá az anyacsavar.
|