|
Zene a falon túl, kikapcsolt konnektor
A szoba közepén áll, a kialudt lámpa fénykarikáját nézi
A hamutartóban csikkek, tárgyak szanaszét, felejtett mozdulat sorkatonái
Kint fénylik az aszfalt
Egyszerre rengeteg emlék dől rá, mind egymásra préselődve, társtalan púp az évek
kollektív vízszintesén
Megismeri a kezét.
Lába kiviszi a konyhába, vizet iszik, csakhát az sem segít, a csap is introvertált
Amíg visszabotorkál, látja, ahogy lefelé lépked a lépcsőn, és visszaint magának
Egy pók menekül a parketten, senki se üldözi.
|