Egykor
|
Vidékre estem – mondták a rettenetes szomszédok |
|
| lugasos tornácukon a mustszag |
| megikrásodott a pohárban, |
| éjszaka erős, barna lovak nyerítettek, |
| a főispánnak a feje fájt, |
| a patkányok a korzót sem kímélték |
|
| így jöttünk mi egykor a világra |
|
| míg félkézzel a szoknyák alatt |
| a forróbb égövek csapásán – |
| mégiscsak, akárhogyan is, |
| a háború lett a felejthetetlen |
|
|
Magyar
| A táj alkalmas, a múlt is – ez a túlérett! ez a ringó! |
| ez a búzatáblás! ez a végtelen! ez a televény! ez a rothadás! |
|
| De erről senkinek egy szót se, az álarcok érintetlenek |
|
| Ahogy a bitófáról holnap is lelóg, és az ördögszekérfű évszakos vonulása – |
|
| És a mi hajnalig tartó nappali vonulásunk, ide meg oda, onnét meg ide – |
|
| Hová is lehetnénk máshová? |
|
|
Háborús relief-töredék
|
A sínek megtagadták a párhuzamosságot, így utazunk; a tegnap huzalárnyékain futkosunk föl-le. Ki ne hinne a késleltetett halál tapintatában?
Izzó bogárrajzásban nyiladék. Szemétre kidobott ágyon fal nélküli légyott; kürített dimenziókba befalazottan
Csak anyám helyesbített az utolsó pillanatban; fal felé fordult, ahonnét letépték a plakátot; a malterrepedésben, a holnapi árkok térképén milliméter
pontosságú a térkép
Később hír jött róla hogy bevonult a megszentelt agyrém cellájába vezekelni, s a hajt azóta se, még szél se fújta azóta – mesélik
*
A kifordult belek hieroglifáján eligazodni szélcsendben se könnyű
|
|
Y-nek, virággal
Elszórva mindent, kötelező menetfölszerelést, gazdátlan hang kúszik a nyomjelzős lövedék nyomában; huzatos hangárkupolák alatt, orvul, mázsányi vasfödém zuhan le; a föld rovátkáiban megjelölt hátú bogarak mérlegelik
a tonnányi nyugalmat
Pedig csak átmeneti dombokról van itt szó!
Mondanám: ne figyelj rá – gellert kap a rontás, a
Suhancás kubik-gödreiben sulyom,
a pollókai csenderesben vadak vonulása
S a kamasz buzogányok!
*
Fedezékben a csend; remekmű mákgubókban az
embriósörétek
|
|
Sorok a lövészárokból
| Tétova az is, aminek lenni muszáj |
|
Stargard, l944
|
Kopasz kis öreg, töpörödötten ül a vasúti sínen. Lámpavason felnőtt hálóing, alatta
agyonlőtt kislány. Szedi a sapkájáról a tetűt. Nem öli meg. Maga elé dobálja. Hóna alá nyúl, onnét is tetűt kapar elő. Azt sem öli meg.
„A saját vérem van benne! hadd éljen, háború van. Így tökéletes.”
|
Werther, átképzés után
|
Hamuszín gyülekezet, pisztolycső a tarkón.
„Ez a kurva sok létmozzanat! Nem értik, hogy cserébe nárcizmussal gondolunk a saját halálunkra is!”
|
Vágóhídi töredék
| „Ledarálták a húst, fiú, most már itt maradsz öregen… |
| „A betoncsatornákban fölszáradt a vér… |
| „A villamos taglókból kikapcsolták az áramot… |
| „Nem érsz annyit, mint az üzemköltség… |
|
|
Lábjegyzet, in memoriam
| Sabácnál elvérzett, a Donba belehalt, |
| de említhetném a kis hülye Csele-patakot is. |
|
| Fák megnőnek, kidőlnek, mások újra nőnek. |
| Valami mindig marad, amire emlékezni lehet, |
|
| Számlálja a tetű a kilométerköveket, nem én. |
| Én a tetveket, hogy legalább a legelemibb adatok |
|
|
Őszi versenyek
|
Ha csak azt tudnánk, hogy miről beszéltek a nők Szinyei Majális című képén…
(Krúdy)
|
Téglák üregeiben kicserélhetetlen a levegő. Sportpályák, ügetők, épkézláb agóniák közelében, vigaszként néhány fölrepedt patába szorult virágfej. Már a füvek árnyéka is tartósabb áramkörbe kapcsol. Egy makacs bukméker a maradék kapualjakba húzódva méri: mennyi ideig ragasztja a szél a lámpavashoz az egykori újságot. Írják, hogy a versenyek főpróbája is remeklés, különösen a magasabb szempontok lőréséből kitekintve. És hogy a patkányok érzékeny jósok. A központi játszótér hangosbeszélőjében néhány kinnrekedt, rozsdás műsor – a salak vöröse még zárás után is világít.
Győztes plakát-herkulesként, egy tűzfal, átlósan nedvesedik az esőben.
|
Egy tájékozott
|
Egy tájékozott törzsfőnök a lakottabb pusztákon híveit nyugtatja – „Messze, ahol a neon útjelzők kezdődnek,
besüppedt a sárba egy Hofher-Schrantz vontató
nyugalom.”
|
|