A duzzadó sereg^*

Chrudinák Alajos, a magyar televízió külpolitikai szerkesztőségének vezetője nyilatkozatot adott a budapesti Rádió- és TV Újság-nak. Keménykötésű, önérzetes ember ez a Chrudinák – a lehető legmagabiztosabb hangon mondja el, hogy a televízió mindeddig valóban nem volt a nemzeté, hanem teljes mértékben a hatalomé, sőt inkább a hatalom egy részéé, egy-egy vezetőé. Kivétel tulajdonképpen csak ő volt, mert ő senkinek sem az „embere”; „a külpolitikai főszerkesztőség mindig azon volt, hogy ne kerüljön függőségi viszonyba, helyzetbe”.

Ő maga 1976-ban lett e szerkesztőség vezetője – ezt csak „bizonyos feltételekkel” vállalta el – úgy, hogy nemcsak a szerkesztőség vezetésére vállalkozott, de a felelősséget is vállalta e műhely műsorpolitikájáért és minden egyes műsoráért. Dicséretre méltó magatartás volt ez – minek következtében most elégedetten jegyezheti meg: „Nálunk nem volt soha előzetes cenzúra, nem jött senki átvenni a műsort, és sohasem készült tükör arról, hogy mi megy adásba. Ily módon már az első perctől fogva önállóan dolgozhattunk…”

Az első perctől… Azaz 1976-tól. Tizenhárom esztendeje a magyar televízió külpolitikai szerkesztősége – hála Chrudinák Alajos gerincességének – mindenféle cenzúra nélkül dolgozott! A Szovjetunióban akkor még Brezsnyev volt a főnök. A magyar televízió nyilván már akkor elmondta uralmáról, hogy ez a „pangás” időszaka, Moszkva külpolitikája még a saját szempontjából is elhibázott. Mikor a szovjet csapatok lerohanták Afganisztánt, legyilkolták az ottani kommunista vezetőket, hogy más kommunistákat rakjanak hatalomba, a magyar televízió külpolitikai osztálya egészen biztosan elítélte ezt a később kudarchoz vezető agressziót. Mikor 1981-ben Jaruzelski katonai puccsot hajtott végre, letartóztatta a Szolidaritás vezetőit, abban a tévhitben, hogy ezzel sikerül az engedelmes lengyel népet a kommunista párt és a hadsereg igájába hajtania – kinek van kétsége afelől, hogy a magyar televízió ez ellen azonnal felemelte a hangját? Amikor Kadhafi ezredes és más arab vezetők terrorcsoportokat képeztek ki és pénzeltek világszerte, gyilkos merényletek sorozatát hajtatták végre velük Európában és egyebütt, Chrudinák – aki arab szakértőnek számít Magyarországon – a televíziós nézők emlékezete szerint természetesen a legélesebben leleplezte a terroristákat és főnökeiket… S mert most büszkén hivatkozik arra, hogy ő már ’73–74-ben járt Erdélyben és „nem hagyta magát befolyásolni” – nyilván ennek köszönhető, hogy a magyar televízió már több mint egy évtizeddel ezelőtt és azóta is, megszakítás nélkül kiállt az erdélyi magyarságért, szóvá tette a halálra gázolt magyar papok, a felakasztva talált színészek, a kiüldözött írók ügyét, a két és fél millió erdélyi magyar szenvedéseit, Ceauşescu népírtó politikáját.

Vagy mégsem így volt? Lehetséges, hogy a külpolitikai főszerkesztőség engedelmesen szolgálta-kiszolgálta Brezsnyev, Andropov, Csernyenko külpolitikáját, a Kádár-rendszer árulásait az erdélyi és felvidéki magyarsággal szemben, az arab diktátorokat? Lehetséges, hogy az, amire most Chrudinák hivatkozik – miszerint náluk sohasem volt előzetes megtekintés és cenzúra –, a legelmarasztalóbb ítélet saját tevékenysége felett? Ha az általa oly „felelősen” vezetett osztályon nem volt soha cenzúra, az egyet jelent azzal, hogy a hatalom nem érezte ennek szükségességét: maga a főszerkesztő volt a cenzor, a hűséges szolga – felesleges volt ellenőrizni vagy cenzúrázni őt.

Van a Chrudinák-nyilatkozatnak egy mélységesen igaz mondata. Így hangzik: „Sajnos duzzad a kései bátrak, az utólagos demokraták serege, akiket egyetlen rögeszme foglalkoztat, hogy mentsék a széküket”.

Még mondja valaki, hogy Chrudinák Alajosnak nincs önkritikája!

 

 

A hivatkozás helye

Jegyzetek

Chrudinák Alajos (sz. 1937) újságíró. Rádiós és televíziós szerkesztő.

Kadhafi ezredes – Kadhafi, Moammer al (sz. 1942) líbiai politikus, katonatiszt. A királyságot megdöntő katonai puccsal került hatalomra (1969), miniszterelnök és hadügyminiszter (1970–72), az Általános Népi Kongresszus főtitkára (1977–79), Líbia tényleges teljhatalmú államfője.