Szabó Zoltán és az Irodalmi Újság^*

Abban a bevezetőben, amelyet Czigány Lóránt a Terepfelverés címmel megjelent Szabó Zoltán-kötethez írt, s amely az író egész életútját felméri, szó esik az Irodalmi Újságról is. „Szabó Zoltán értékrendjében – mondja Czigány – a fiatalok nézetei prioritást élveztek, s már 1957 decemberében kritikával illeti az Irodalmi Újságot, mivel az, mint Borbándi Gyula idézi véleményét: »nem képviseli a forradalom szellemét és nem irodalmi műhely, mert nem neveli közös munkára a fiatalokat! Az Irodalmi Újság akkori szerkesztője, Faludy György antikommunista aggályoskodásai gyakran késleltették, illetve akadályozták meg olyan írások megjelenését, melyek Szabó Zoltán szerint csupán szerzőik hatalmi tömböktől független gondolkodását jelezték.”

Noha Czigány nem nevezi meg forrását – feltételezzük, hogy Borbándi A magyar emigráció életrajza, 1945–1985 című könyvéből idéz. Borbándi ott, a 279. oldalon ezt írja: „Szabó Zoltán az 1957 decemberi londoni írószövetségi vezetőségi ülésén Faludy szemére vetette, hogy aggályoskodik baloldalinak, szocialistának hangzó cikkek miatt, az Irodalmi Újság nem képviseli a forradalmi szemléletet és nem irodalmi műhely, mert nem neveli közös munkára a fiatalokat.” Sajnos, Borbándi sem nevezi meg a forrását, nem lehet tudni, hogy annak a harminc év előtti vezetőségi ülésnek a jegyzőkönyvéből idéz-e, avagy az emlékezetére támaszkodik – mindenesetre nem teszi idézőjelbe, amit Szabó Zoltán szájába ad.

De akár elhangzott ez, akár nem, akár így hangzott el, akár másképpen – Czigány még Borbándi szövegét is megmásítja, és úgy teszi idézőjelbe. Borbándinál „a forradalmi szemlélet”-ről van szó, Czigánynál már az Irodalmi Újság a „forradalom szellemét” nem képviseli. Akinek füle van, hallja: a kettő nem ugyanaz. Az első lehet vita kérdése, a második már vádként, méghozzá súlyos vádként hangzik.

A lényeg mégsem ez – mint ahogy az sem, hogy 30 évvel ezelőtt Szabó Zoltán és Faludy György között voltak-e politikai meggondolásbeli, elvi ellentétek az Irodalmi Újságot illetően. Voltak. Két nagy íróról, két szabad emberről lévén szó, miért ne lehettek volna? Ennek „bizonyítására” még írószövetségi közgyűlési jegyzőkönyvre sincs szükség: ellentéteiket nyilvánosan is megvitatták, az olvasók elé is vitték – éppen az Irodalmi Újság hasábjain!

Ami egyszerre elszomorító és meghökkentő – és ez a lényeges –, hogy Czigány Lóránt Szabó Zoltán egész pályafutását felmérve mindössze ennyit tartott (és éppen ezt tartotta) megemlítésre méltónak az író és az Irodalmi Újság kapcsolatáról. Egyetlen szó sincs arról, hogy Szabó Zoltán a londoni Irodalmi Újságnak szerkesztőbizottsági tagja volt. Egyetlen szó sincs arról, hogy éveken át a lapnak alig volt olyan száma, amelyikben cikke-tanulmánya ne jelent volna meg. Egyetlen szó sincs arról, hogy Szabó Zoltán emigráns közírói pályafutásának nincs még egy olyan termékeny szakasza, mint amilyen az Irodalmi Újság hasábjain került megörökítésre. Aki csupán Czigány bevezetőjéből tájékozódik, az annyit tud meg, hogy Szabó Zoltánnak milyen rossz véleménye volt az Irodalmi Újságról.

Valóban olyan rossz véleménye volt? A Terepfelverés Függelékében Czigány értékes bibliográfiát állít össze Szabó Zoltán írói munkásságáról. Ebből a bibliográfiából kiderül, hogy 1957-ben, az Irodalmi Újság londoni indulásának évében Szabó Zoltánnak 25 írása jelent meg – ebből 19 az Irodalmi Újságban; 1958-ban 19 írása, ebből 7 az Irodalmi Újságban; 1959-ben 7 írása, ebből 4 az Irodalmi Újságban. 1960 és 1965 között, azután, hogy Szabó Zoltán kivált az Irodalmi Újság szerkesztőbizottságából, egészen addig, amíg újra dolgozni kezdett, immár a párizsi Irodalmi Újságban, azaz 6 év alatt összesen 16 írást publikált – kevesebbet, mint 1957-ben vagy 1958-ban egy év alatt az Irodalmi Újságban. Egyébként: elképzelhető-e az, hogy ha Szabó Zoltánnak 1957 decemberében az lett volna a globális véleménye az Irodalmi Újságról, hogy az „nem képviseli a forradalom szellemét”, akkor ez a kemény, következetes, meg nem alkuvó ember a rákövetkező évben 17 cikket írt volna ebbe a méltatlan lapba? Arról már nem is beszélve, hogy ha Szabó Zoltán a londoni Irodalmi Újság szerkesztőségével végül, 1959-ben össze is különbözött (előfordult ilyesmi más újságoknál, folyóiratoknál is: például a Nyugatnál Babits és Móricz Zsigmond különbözött össze egymással) – a párizsi Irodalmi Újsággal a viszonya haláláig felhőtlen és baráti volt.

Mindez nem kerül megemlítésre Czigány bevezetőjében. Marad a lesújtó ítélet 1957 decemberéből. Azaz: a valóság egyértelmű eltorzítása. Ami mindenképpen furcsa, méltatlan és megengedhetetlen magatartás olyasvalaki részéről, aki a Szabó Zoltán-hagyaték irodalmi kurátorának mondja magát, de különösképpen sérti az igazság mellett a jó ízlést is egy olyan kötet esetében, mint a Terepfelverés, amelynek kb. 200 oldalas anyagából majdnem 70 oldal, azaz a Szabó Zoltán-szöveg egyharmada eredetileg az Irodalmi Újságban jelent meg…

 

 

A hivatkozás helye

Jegyzetek

Czigány Lóránt (1935) irodalomtörténész. 1956-ban elhagyta Magyarországot, 1957–1958-ban Oxfordban tanult. 1990–91-ben a londoni magyar nagykövetség kulturális tanácsosa.

Borbándi Gyula (sz. 1919) író, irodalomtörténész, szerkesztő. 1949-ben Svájcban telepedik le, 1951–84 között a Szabad Európa Rádió munkatársa, irodalmi rovatvezetője, majd a magyar osztály helyettes igazgatója. 1953–58 között a Látóhatár szerkesztője, 1958–89 között az Új Látóhatár felelős szerkesztője, 1990-től a Hitel védnökségének tagja.

A magyar emigráció életrajza 1945–1985 – Borbándi Gyula könyve; Bern, 1985, illetve Budapest, 1989.

újra dolgozni kezdett, immár a párizsi Irodalmi Újságban – az 1957. májusától kéthetenként Londonban megjelenő lap kiadását a Congress for Cultural Freedom tette lehetővé. A támogatás megszűntével (1962) a szerkesztőség Párizsba költözött.