Szigorúan titkos!*

A Beszélő című budapesti szamizdat folyóirat 15. számában két bizalmas Tájékoztatót közöl a múlt őszi budapesti Kulturális Fórum munkájáról. A szövegekből kivehetően ezek a jelentések a Fórumon résztvevő hivatalos magyar küldöttek művei felsőbb szervek számára, és a Szigorúan titkos! megjelölést hordozzák.

Nem érdemes részletesen foglalkozni velük – csak egyetlen motívumot szeretnénk kiragadni belőlük, azt, ami Erdélyre és a magyar–román viszonyra vonatkozik.

Az első Tájékoztatóban, amely az 1985. október 15. és november 1. közötti eseményeket ismerteti, ez áll: „Amerikai szervezetek több memorandumot juttattak el a nyugati küldöttekhez (és a magyar küldöttséghez is) az erdélyi magyarság helyzetéről. Ezt a kérdést azonban a Fórumon senki sem említette.”

Érezhető a jelentéstevő elégedettsége: amerikai szervezetek szóba hozták ugyan az erdélyi magyarság helyzetét – de a Fórumon ezt senki sem említette! Hogy a magyar küldöttségnek lett volna kötelessége napirendre tűznie, ez nyilván eszébe se jutott.

A Kulturális Fórum negyedik hetéről szóló Tájékoztatóban ez olvasható: „1985. november 5-én a Kulturális Fórumon résztvevő román küldöttség vezetője Köpeczi Béla elvtársnak, a budapesti román nagykövet Horn Gyula elvtársnak adta át szóban a román párt- és állami vezetés üzenetét, amely éles hangnemben kifogásolja, hogy a jobboldali magyar emigrációs szervezetek a küldöttségek között Romániát becsmérlő, rágalmazó anyagokat terjesztenek az országban élő magyar nemzetiség sorsáról. Számára felmerül a kérdés, hogyan lehetséges ilyen anyagok behozatala és terjesztése Magyarországon. Emlékeztet a magyar félnek a Kulturális Fórum házigazdájaként, illetve a szocialista egyeztetőkön vállalt kötelezettségeire, arra, hogy az ilyesfajta cselekedeteket megakadályozza. Mivel ilyenekre mégis sor került, elvárja a felelősségre vonást, a magyar állásfoglalást az ilyen rágalmazókkal szemben.

Az üzenet azt is tartalmazza, hogy az elmúlt időszakban a magyar állami könyvkiadók számos, Románia történelmét meghamisító, rágalmazó könyvet jelentettek meg, amelyek csak a revansista, nacionalista köröket ösztönzik.

Köpeczi és Horn elvtárs válaszában hangsúlyozta, hogy Magyarország az összes résztvevő egyetértésével megállapított ügyrendi szabályok szerint maradéktalanul eleget tesz vállalt kötelezettségeinek, különleges figyelmet fordít a Kulturális Fórumon kívüli, a szocialista országok ellen irányuló esetleges rendezvények megakadályozására, mint ezt az ún. ellenfórum esete is példázza. Értetlenségüket fejezték ki a román felvetés hangneme és tartalma miatt. Aláhúzták, hogy – mint ez a román fél előtt is ismert – a magyar párt- és állami vezetés sohasem azonosította magát a jobboldali emigráció nacionalista, soviniszta törekvéseivel, azokat elítéli.”

Figyeli-e, megfigyeli-e az olvasó a két magatartás közötti különbséget? A román kommunisták – több mint kétmillió erdélyi magyar elnyomói – támadnak: vádolnak, tiltakoznak, felelősségre vonást követelnek. A magyar kommunisták, Köpeczi, a miniszter és Horn, a párt-külpolitikus védekeznek, magyarázkodnak, mosakodnak. Elhatárolják magukat attól a magyar emigrációtól, amely ugyan se jobb-, se baloldali, se nem soviniszta, se nem nacionalista, csak éppen megpróbálkozott azzal, hogy a Kulturális Fórum résztvevőinek figyelmét felhívja az erdélyi magyarság sorsára. Nem a magyarellenes román politikát ítélik el, hanem a magyarokat védő emigrációt.

Csoda-e, hogy az erdélyi magyarság helyzete egyre rosszabb lesz? Csoda-e, hogy az idézett két Tájékoztató nem kerülhet a magyar közvélemény elé? Hogy mindegyik élén ott áll: Szigorúan titkos!

 

1986. 3. szám

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzetek

Beszélő – (1981–89 között 27 szám, 1984-ben Külön Beszélő 3 szám) Szerkesztették: Haraszti Miklós, Kis János, Kőszeg Ferenc, Nagy Bálint (1984-ig), Petri György, Eörsi István. Induló példányszám 1500, átlagpéldányszám 2000-2500, utolsó példányszám 8000. A magyar szamizdat legfontosabb folyóirata.

Horn Gyula (sz. 1932) politikus. 1989–1990 között külügyminiszter, 1990–1998-ig az MSZP elnöke, 1994–1998-ig miniszterelnök.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]