Mondatok a zsarnokságról^*

A budapesti Új Tükör 1985. novemberi 10-i számában Aczél György tollából hosszabb cikk jelent meg Az Értől az Érig címmel. A címről a gyanútlan olvasónak Ady verse jut az eszébe, Az Értől az Óceánig, s azt gondolja, valamiféle Ady-megemlékezésről van szó. Téved. A hazai kultúrvilág (volt?) főnöke nem Adyra, hanem Illyés Gyulára emlékezik. A gyanútlan olvasó tulajdonképpen megkönnyebbül: még szerencse, hogy nem Arany Jánosról szól a cikk – akkor még az Értől az Aranyérig lett volna talán a címe.

A terjedelmes, a hetilap három oldalát betöltő marxista–leninista méltatás nem sok újat mond az illyési életmű eddigi marxista–leninista „kiértékeléseihez” képest. Megtudjuk belőle, hogy noha a költő „életművét nem sajátíthatja ki senki” – mégis: „Illyés a szocializmus költője, nagyhatású írója volt”. Magyarul: senki nem sajátíthatja ki őt – a Párt kivételével.

Ilyen és ehhez hasonló logikai-ideológiai bukfencek után jut el az olvasó a megemlékezésnek ahhoz a részéhez, ahol mégiscsak valami újra bukkan – és nem is akármilyen újdonságra. Aczél György azt írja: „Kifejezte (Illyés) a szabadság beszűkülésének légszomját is, az Egy mondat…-ban elemi erővel kiszakadó panasz-szavakat a „zsarnokság” ellen; „hol zsarnokság van, / mindenki szem a láncban – mondatja vele az önmagával szemben is kíméletlen keserűség”.

Tekintsünk el az apróságoktól – attól az eufemizmustól, ami azt szeretné elhitetni, hogy Illyés csupán „a szabadság beszűkülésének légszomját” fejezte ki nagy versében, és nem a zsarnokság iszonyatát (a kettő nem azonos – légszomj és gyilkos terror – enyhén szólva nem ugyanaz); tekintsünk el attól, hogy az Egy mondat a zsarnokságról elsősorban mégsem önkritikai költemény, kíméletlen keserűség (inkább úgy lehetne mondani: az álarctépő leleplezés és megbélyegzés) nem annyira a költővel „önmagával szemben” hangzik el üvöltés- és vádirat-szerűen, hanem azzal a rendszerrel szemben, amelyiket a mai rendszer – a különbségek ellenére is – elődjének tekint. Az újdonság Aczél György írásában nem a finomkodó enyhítgetés, hanem az, hogy egyáltalán megemlíti a verset. Ez a vers ugyanis 30 esztendeje tiltott-betiltott mű Magyarországon. Az olvasó el is csodálkozhat: tulajdonképpen honnan ismeri Aczél György? Illyés otthon megjelent köteteiből, Összes Költeményeiből aligha: a hivatalosan nem létező cenzúra mindenhonnan kiirtotta. Lehet, hogy Aczél, az egykori színész még 1956-ban tanulta meg, akkor, amikor az Irodalmi Újság 1956. november 2-i, hazai számában megjelent? S azóta is szavalgatja magának otthon, négy fal közt, hogy el ne felejtse? Vagy – miután az emigrációba kényszerült Irodalmi Újság azt a bizonyos november 2-i számot fakszimilében kétszer újra kinyomtatta – talán ezeknek a példányoknak egyikét őrzi és olvasgatja? Vagy Nagy Ernő könyvét, A forradalom sajtóját, vagy más nyugati magyar antológiát, összeállítást, amiben a vers ugyancsak megjelent? Egy tény: Aczél György ismeri azt a verset, amit tízmillió hazai magyarnak nem szabad ismernie. De hát – ahogy ezt már Orwell megírta az Állati Gazdaságban – mindenki egyenlő, legfeljebb vannak, akik „még egyenlőbbek”.

Aczél nemcsak ismeri a verset, hanem ismeri és kommentálja a vers első – és mindmáig egyetlen – hazai megjelenésének történetét és három évtizedes meg-nem-jelenésének okait is. Ezt írja: „E vers miatt… vita támadt Illyéssel. Nem művészi értékét, nem is a hatalom elviselhetetlen torzulásaira figyelmeztető igazát vitattuk. Ez a vers azonban akkor visszafelé volt érvényes. A fegyverek dörgése közepette jelent meg először az Irodalmi Újság hasábjain, akkor, amikor a szocializmus legalapvetőbb vívmányai kockán forogtak – és utána is még hosszú és nehéz út állt előttük. Nem Illyésen, nem is a versén múlt, hogy a mű akkor az indulatok robbantói, továbbszítói – a reménytelenség hirdetői – kezében válhatott fegyverré”. Magyarul: a vers művészi értéke vitathatatlan, mondanivalója igaz – baj csak az volt, hogy megjelenésekor, azaz 1956. november 2-án „visszafelé” volt érvényes. Visszafelé? Hát igen: a sztálini, Rákosi-féle rendszerre – az „ihlette” a költőt. De csak visszafelé? Két nappal a vers megjelenése után, 1956. november 4-én nem a Zsarnokság vagy – hogy az Új Tükör jelenlegi főszerkesztőjének abból a verséből idézzünk, amelyik ugyanabban az Irodalmi Újság-számban jelent meg, mint Illyés verse – „a lánctalpas Hatalom” fosztotta-e meg a népet, az országot a szabadságtól? Aczél szerint nem Illyésen múlt, hogy az Egy mondat a zsarnokságról a fegyverek dörgése közepette jelent meg az Irodalmi Újság hasábjain és megjelenése után a reménytelenség hirdetőinek kezében válhatott fegyverré. Először is: a vers megjelenésekor, ’56 novemberének első napjaiban semmiféle fegyverek nem dörögtek Magyarországon – ezek azok a napok voltak, amikor Kádár János az újjáalakult kommunista párt nevében forró szavakkal üdvözölte „népünk dicsőséges felkelését, amely kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét”. Másodszor: Illyés verse alatt az a dátum szerepel: 1950. Az valóban nem Illyésen múlt, hogy a vers 1950 és ’56 között nem jelent meg, mint ahogy az sem rajta múlt, hogy ’56 után – harminc év óta – „előrefelé” is betiltották. De az igenis rajta múlt, hogy 1956. november 2-án az Irodalmi Újság megjelentette! Senki nem kényszerítette rá, hogy elővegye az íróasztalfiókból, elvigye az Irodalmi Újság szerkesztőségébe és odaadja közlésre. Boldog örömmel tette – nem „a reménytelenség hirdetői” kedvéért (akkor azokat Rákosinak, Gerőnek, s pár órával később Münnichnek, Kádárnak hívták) – hanem egy jobb, szabad jövő reményében.

Aczél György most azt írja: „A költő és az ország közösen megtett útjának nagyságáról tanúskodik, hogy a vers ma már harmonikusan illeszkedik be az illyési életműbe, történelmünkbe… Tudtuk és elfogadtuk, valljuk ma is, hogy Az építőkhöz címzett üzenet (Illyésnek a Sztálinvárost építő munkásokhoz intézett verse), az új honfoglalás vállalása, s a zsarnokságról szóló „egy mondat” együtt hiteles, csak együtt lehet meggyőző és költőien igaz!”

Hurrá! – mondja az olvasó –, s legfeljebb azt nem érti, hogy ha ez így van, ha e két vers csak együtt hiteles, meggyőző és költőien igaz, akkor Illyés verseinek hazai gyűjteményében miért van bent Az építőkhöz és miért nincs bent az Egy mondat a zsarnokságról? Ám jobb későn, mint soha: az Irodalmi Újság szerkesztősége várja Aczél György, a Szépirodalmi Könyvkiadó vagy az Új Tükör levelét, amiben elkérik tőle… a hazai másodközlés jogát.

 

 

A hivatkozás helye

Jegyzetek

Nagy Ernő (sz. 1919) 1956 után Franciaországba emigrált régi szociáldemokrata. Ipari vállalatot alapított, nyomdát hozott létre, ahol 1982-től az Irodalmi Újság is készült és több magyar könyv jelent meg.

A forradalom sajtója – 1956. Szerkesztette és összeállította Nagy Ernő, Giromagny Impr. Sailley, Le Thillott, 1986.

az Új Tükör jelenlegi főszerkesztőjének – 1980. február 10-től 1986. október 26-ig Benjámin László volt az Új Tükör főszerkesztője.