A középszer alkonya^*

A budapesti Esti Hírlap május 24-i számában Morvay István avatott tollából cikk jelent meg az aznap befejeződött fővárosi pedagógiai tanácskozásról.

– Van egy jó mottóm a cikkedhez – mondta előzőleg az újságírónak egy régi ismerőse, egy tehetséges, nagy tapasztalatú nevelő. – „Ha elátkozza százszor középszer, mégis győztes, mégis új és magyar”.

„Az ismert Ady-sorok szellemes megcsavarása – folytatja Morvay – Grósz Károly beszédének arra a mondatára vonatkozott, amelynek elhangzása után először tört ki »nyílt színi« taps a zsúfolt nézőtéren.

Ebben az országban az elmúlt évtizedekben a középszerűség lett a norma – mondta a Budapesti Pártbizottság első titkára.

Ez a megállapítás, amelynek megfogalmazásából kicsengett a középszerűség szemlélete elleni tiltakozás, harmonizált azzal a célkitűzéssel, amelyet Dr. Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács művelődésügyi főosztályának vezetője hangoztatott egy minapi beszélgetésben: »Az iskolákban mozduljon meg valami«.”

„Bizony igencsak ideje van ennek a megmozdulásnak – folytatja az újságíró –, és megvan a lehetősége is. És nemcsak az iskolákban, hanem az élet más területein is. Ismét csak Grósz Károlyt idézve: »A legfontosabb az elképzelések következetes végrehajtása«.”

Ennyi eredetiség láttán-hallatán az olvasó megnyugvással veszi tudomásul, hogy a Budapesti Pártbizottságnak nincs valami középszerű, pláne kisszerű első titkára. Az az ember, aki olyan újmódi kijelentéseket tesz, mint például „A legfontosabb az elképzelések következetes végrehajtása”, több fejjel kiemelkedik középszerű kádertársai közül. Kiemelkedett már februárban is, amikor azzal vonta magára a figyelmet, hogy büszkén vállalta a sztálini korszakot, sajnálatos, de a nagy társadalmi változások mellett nem lényeges bűneivel együtt, kiemelkedett – pontosabban: kiemelték – márciusban is, amikor bekerült a Kádár-párt Politikai Bizottságába és Titkárságába. Úgy fest, hogy hiába átkozza őt akár Pusztaszer, akár középszer – ha talán nem is újabb és magyarabb, mint Ady Endre volt –, de (egyelőre) mindenképpen győztes.

Annyira győztes, hogy az Esti Hírlap cikkírója meg sem elégszik két Grósz-idézettel. Rádupláz. „Grósz Károly beszédének még két gondolatát idézném – folytatja, kissé feleslegesen használva a feltételes módot, hiszen a következőkben nem „idézné”, hanem idézi –, amelynek (mármint a két Grósz-gondolatnak) testet öltését elengedhetetlennek tartom. Az egyik: »A legfontosabb a teljesítmény elvének elfogadtatása…« A másik gondolat ekkép formálódott szavakká: »A segítségüket kérem, nem a megértésüket. A megértés ma már kevés a társadalom szemléletének megváltoztatásához«.”

Grósz megrázóan originális gondolatai tehát a fentiekből következően „szavakká formálódnak” – „csodálatos, csodálatos falu”, mondaná Karinthy –, és ami ma valóban elengedhetetlen Magyarországon, az az, hogy a grószi gondolatok „testet öltsenek”.

De mi történik azokkal, akikben mégsem öltenének testet ezek a magasztos útmutatások? Az újságírónak erre is van válasza. „Azoknak pedig – írja –, akik nem képesek változtatni megcsontosodott szemléletükön, át kell adniuk helyüket a bátran és rugalmasan gondolkodni merők számára. És ennek a szemléletváltásnak meg kell nyilvánulnia a nevelés folyamatában és a társadalomépítő munkában egyaránt.”

Magyarul: nemcsak a Grósz-gondolatokat meg nem valósító pedagógusoknak kell félreállniok, nemcsak egyes iskolaigazgatókat kell kirugdalni, ha nem hajtják végre következetesen a grószkárolyi határozatokat – ennek az aranyszabálynak a „társadalomépítő munkában” is érvényesülnie kell.

De hát ki áll ma Magyarországon a „társadalomépítő munka” élén? S nemcsak ma, de évtizedek óta? És ha „ebben az országban az elmúlt évtizedekben a középszerűség lett a norma” – ezért ki a normafelelős, ki tűrte, ki pártfogolta ezt? Az ország népszerű és szeretett „János bácsija” megkapta – a pártzsargon kifejezésével – az „első figyelmeztetést”. „Azoknak, akik nem képesek változtatni megcsontosodott szemléletükön, át kell adniuk helyüket a bátran és rugalmasan gondolkodni merők számára.” És mint a cikk idézeteiből kiderül: ki gondolkodik ma bátrabban és rugalmasabban Budapesten, mint Grósz Károly?

Nyilván ezzel a kimagasló képességével érdemelte ki egy rövid kis cikkben a négyszeres idézést – az általa olyannyira kedvelt sztálini korszak „személyi kultuszának” egy régóta eltűnt s most hirtelen újra feltűnő jelentkezését a hazai sajtóban.

Lehet, hogy az újságíró tud valamit, amit mások még nem tudnak otthon és külföldön? Azt, hogy nemcsak az iskolákban, hanem „az élet más területein is” „igencsak ideje van” megmozdulnia valaminek? Vagy elmozdulnia valakinek?

 

 

A hivatkozás helye

Jegyzetek

Esti Hírlap – az MSZMP budapesti bizottságának délután megjelenő politikai napilapja (1956–89). Elődje az Esti Budapest volt (1952–56).

Morvay István cikke – A megértés már nem elég. In: Esti Hírlap, 30. évf. 120. szám (1985. május 24. péntek)

Grósz Károly (1930–1996) politikus. A budapesti pártbizottság első titkára (1984–87), miniszterelnök (1987–88. nov.), az MSZMP főtitkára (1988 májusától) és az elnökség tagja (1989. októberig). Az újjászervezett kádárista MSZMP KB tagja 1989 decemberében.

Dr. Mezei Gyula – a fővárosi tanács művelődési főosztályának vezetője.

„csodálatos, csodálatos falu” – Karinthy Frigyes Így írtok ti c. művében a Szabolcska Mihályt gúnyoló vers egyik sora.