Méltó örökösök…

Petőfi születésének 150. évfordulóján díszünnepség volt a budapesti Operaházban. Illyés Gyula megemlékezése után Aczél György, a kommunista párt Politikai Bizottságának tagja emelkedett szólásra. Beszédét azzal kezdte, hogy megbélyegezte azokat, akik a múltban, például a 100. évfordulón maguknak igyekeztek kisajátítani a költőt: „Sokan mondták már magukról, hogy ők Petőfi méltó örökösei, hogy koszorúikat ők helyezik joggal szobrai talapzatára. S nem kevesekről derült ki a múló időben, hogy méltatlanok voltak, hogy népellenes, nemzetrontó céljaik leplezésére vállaltak hangoskodó szerepet a Petőfi-ünnepségeken. Ám a leplezés a történelemben mindig lelepleződik.”

Hosszú, nagyon hosszú szónoklás után beszéde végén Aczél György kijelentette: „Petőfi a mi rendünk előfutára… Petőfi műve a népi Magyarország, a kommunisták és szövetségeseik mellett érvel a történelem távlatából. Mellettünk áll ő, életének, költészetének halhatatlan példájával.”

Az ember elképzeli a 200. évfordulót, amikor ismét fel fog állni egy politikus és a 150. évfordulóról szólva, beszédét majd azzal kezdi: „Sokan mondták már magukról, hogy ők Petőfi méltó örökösei, hogy koszorúikat ők helyezik joggal szobrai talapzatára. S nem kevesekről derült ki a múló időben, hogy méltatlanok voltak… ésatöbbi, ésatöbbi…”

S a hosszú szónoklatot majd így fejezi be: „Petőfi a mi rendünk előfutára…”

És a 250. évfordulón… Miként Karinthy írta az Így írtok ti-ben: „És megint elölről…”