Európai karácsony^*

Hága úszott a boldogságban. „Boldog konferencia” – mondotta a francia államelnök. „Boldog nap!” – kiáltott fel a belga miniszterelnök. „Boldogok lehetünk az eredmények láttán” – jegyezte meg a holland külügyminiszter. Boldogságtól sugárzott a németek, az olaszok, a luxemburgiak arca is. Az angolok, az írek, a dánok, a norvégok megelégedetten mosolyogtak Észak felől s a Csatornán túlról. Mindenki tudja, hogy a hágai megegyezés nem oldott meg mindent, még nehéz viták, alkuk, engedmények várnak valamennyiükre. De mindegyikük tudja azt is, hogy akkora lépést tettek előre, amekkoráról egy évvel ezelőtt még nem is álmodhattak.

„Egyesült Európa”, „európai parlament”, „egységes európai pénz”, „közös európai atompolitika”, „európai egyetem” – íme, a leglényegesebb, a legígéretesebb fogalmak és tervek a hágai záróközleményben. Akinek kedves a szabadság és a demokrácia, a fokozódó jólét és az emberibb életforma, aki Európában született és Európa kultúráján nőtt fel, hogyan is ne örvendeznék az örvendezőkkel? Ha a Hatok összefognak, ha új szövetségesek előtt nyitják meg kapuikat, ha Európájuk fejlődik, akkor ebben a hitványsággal teli világban az erősödik, ami a legősibb és a legfiatalabb, a legértékesebb és a legértelmesebb.

 

 

Kéretlen hozzászólókként, Karácsony előtti ünneprontókként hadd mondjuk meg mégis nyíltan és fájdalommal: a mi örömünkbe üröm vegyül. Mert Hágában minden úgy zajlott le, mintha Európa – csak ők volnának. Mert Hágában egyetlen szó nem esett arról, hogy van – egy másik Európa is. Mert Hágában még fel sem vetődött a gondolat, hogy tulajdonképpen nem is nevezhetik magukat „Egyesült Európá”-nak, nem is beszélhetnek európai parlamentről, európai pénzről, európai egyetemről, hiszen az ő terveik Európának csak egy részére vonatkoznak, az ő parlamentjük csak a kontinens nyugati részének lesz törvényhozó háza, az ő egyetemükre magyar, lengyel, cseh diákok nem járhatnak, az ő jó pénzük legfeljebb a Lajtáig és a berlini falig lesz érvényes.

Még soha egyetlen dokumentum nem feledkezett meg olyan félreérthetetlenül a másik Európáról, mint a hágai záróközlemény. Arról az Európáról, ahol a vezető hatalom tankjai büntetlenül gázolhatják le saját szövetségeseiket, ahol a legjobb írók szibériai munkatáborokban sínylődnek, vagy – mint éppen most Szolzsenyicin – embertelen hajsza áldozatai, ahol egypártrendszer és hiánygazdaság uralkodik. Hát már ennyire „leírtak” bennünket, hát már ennyire reménytelennek látják a jövőnket, hát már ennyire el lehet felejteni, hogy Európa nemcsak Hága, hanem Prága is?!

 

 

Kiebrudaltan a gazdag és boldog hágai karácsonyfa alól, az ajándékoktól, sőt a bizakodás halovány gyertyafényétől is megfosztva, hadd üvöltsük bele a hideg, havas, nagy decemberi éjszakába: még élünk, még vagyunk, és amíg élünk és lélegzünk, mi európaiaknak valljuk magunkat. Lehet, hogy ők, a jómódúak és a szerencsések már lemondtak rólunk, de mi, a járomba görnyedők, a proletárok, nem mondunk le Európáról. A miénk is, jogunk van hozzá, és ezt a jogunkat sem egy tál lencséért, sem egy üveg vodkáért eladni nem fogjuk.

 

 

A hivatkozás helye

Jegyzetek

Hága – 1969. dec. 1–2 között zajlott a Közös Piachoz tartozó országok és a belépni kívánók államfőinek tanácskozása Hágában.

francia államelnök – az 1969. jún. 15-én megtartott francia elnökválasztás győztese Georges Pompidou (1912–1974), aki De Gaulle tábornok helyére lép (1969–1974).

belga miniszterelnök – Spaak, Paul-Henri (1899–1972).

Lajta – Leitha (ném. ) A Duna jobboldali mellékfolyója a mosoni síkságon. Az Alpok keleti végében, Ausztriából ered és Mosonmagyaróvárnál ömlik a Dunába. A Magyarország nyugati határán fekvő folyó a keleti és nyugati világ közötti választóvonal szimbóluma lett. (Lajtán innen és Lajtán túl.)