Búcsú Dubčektől^*

Az, hogy húsz évvel ezelőtt, közönséges puccsista módszerekkel, ügynökeik útján magukhoz ragadták a hatalmat Prágában, nem volt elég.

Az, hogy egy független államból gyarmatot, nyugati demokráciából keleti diktatúrát csináltak, nem volt elég. Az, hogy egy fejlett ipart lezüllesztettek, az árubőséget hiánygazdasággá alakították át, nem volt elég. Az, hogy az államalapító elnök fiát kilökték a Hradzsin ablakán, a katolikus egyház fejét börtönbe zárták, a kommunisták ezreit bitóra és börtönbe küldték, nem volt elég. Az, hogy tavaly augusztusban, négy engedelmes lovat fogva hadiszekereik elé, könyörtelenül legázolták őket, nem volt elég. Az, hogy Jan Palach elevenen elégette magát Szent Vencel terén, s a nép mégis megőrizte nyugalmát és méltóságát, némán lenyelve könnyeit, nem volt elég.

Ráadásul, mindezeken túl, mindezek ellenére, sőt: mindezekért – még szeretni is kell őket.

Ez éppen a legfontosabb: határtalanul, mohón és kiéhezetten áhítoznak a szeretetre. És sehogy sem megy a fejükbe, hogy akadhat bárki is, akiből nem árad feléjük ez az érzelem.

Szegény, derék, szerencsétlen Dubčeknek az volt a legfőbb hibája, hogy nem tudta magáról elhitetni ezt a végtelen Kreml-szeretetet. Pedig hát mindent megtettek, hogy beléneveljék. Elhurcolták, kínozták, véresre verték, mielőtt újra hazaengedték volna – s még ezek után sem volt szeméből kiolvasható a ragaszkodás, a kutyahűség. Nem volt mit tenni, meneszteni kellett.

A néppel is baj van. Legutóbb például: örült a jéghokizói győzelmének az orosz csapat fölött. Holott szomorkodnia kellett volna, fáklyástüntetés helyett gyászlobogókat kitűznie, az igazi proletár internacionalizmus szellemében. Tulajdonképpen a népet is meneszteni kellene. Likvidálni, vagy legalább áttelepíteni az Usszuri partjaira, a kínai határszélekre, és megbízható, engedelmes orosz muzsikokat rakni a helyére.

A legszörnyűbb az egészben az, hogy szinte hálásnak kell lenni, amiért nem teszik meg. Mert ugyan ki fogná le a karjukat, ki akadályozná meg őket, ki tiltakoznék három napnál tovább ellene? Ki tett szalmaszálat is útjukba, amikor Magyarországot lerohanták, ki nem fogott velük mosolyogva kezet néhány héttel Nagy Imréék kivégzése után?

Most is, miközben csigolyánként morzsolják szét a csehek és a szlovákok gerincoszlopát, nem ülnek-e le velük, a béke és a szabadság e közismert bajnokaival, hétről hétre az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország képviselői, hogy a Közel-Kelet ügyeit elrendezzék? A Közel-Keletét, amihez egyiküknek sincs semmi köze. Amit izraelieknek és araboknak egymással kellene elrendezniük.

Miért nem inkább Magyarországról és Csehszlovákiáról tárgyalnak az oroszokkal? Ahol is ez utóbbiak tettekkel tehetnének hitet a népek békéje és függetlensége mellett?

A Nyugat tiszteletre méltó vezetőiben alighanem még csak fel sem vetődött ez a torz gondolat. Nem lehetetlen, hogy ha korunk divatja szerint pszichoanalízisbe küldenék őket, hamarosan valami félelmetes dolog bukkanna fel a tudatuk alól.

Az, ami Dubčeknek sehogy sem sikerült, bennük már megvan.

Még nem tudják, még maguknak sem vallják meg, de a lelkük legmélyén ők, igenis – szeretik őket.

 

 

A hivatkozás helye

Jegyzetek

puccsista módszerekkel magukhoz ragadták a hatalmat – Prágában a Klement Gottwald miniszterelnök vezette kommunista miniszterek előbb lemondásra kényszerítik a kormánykoalíciót, majd a szociáldemokratákkal alakítanak új kormányt (1948. febr. 25.). A kommunisták „sikeréhez” nagymértékben hozzájárult a polgári erők és intézmények (sajtó, rádió) megfélemlítése a rendőrség által. A Gottwald-kabinet első intézkedéseivel egy letartóztatási hullámot indít el, és előkészítik az alkotmány módosítását.

elnök fiát kilökték – 1948. márc. 10-én Prágában életét veszti a szociáldemokrata csehszlovák külügyminiszter, Jan Masaryk. Tomaš Masaryk (1850–1937), Csehszlovákia első államfőjének (1918–1935) fia kizuhant a Hradzsin ablakán. Feltételezések szerint gyilkosság történt.

a katolikus egyház fejét börtönbe zárták – 1949. aug. 16-án Josef Berán, Prága érseke közli, hogy a kormány megfosztotta mozgásszabadságától és érseki jogaitól.

Elhurcolták,… verték… hazaengedték – a CSKP PB-a Dubček vezetésével augusztusban Moszkvába utazik, ahol tárgyalásokat folytat a szovjet vezetőkkel. Az utóbbiak a csapatkivonást a csehszlovák belső helyzet „normalizálódásához” kötik.

jéghokizói győzelem az orosz felett – az 1969-es stockholmi jéghoki-világbajnokságon Csehszlovákia csapata kétszer győzi le a szovjet válogatottat (márc. 21-én 2:0-ra, márc. 28-án 4:3-ra). Az 1968 nyarán történt események után a sportgyőzelem politikai felhangot is kap, és ennek megfelelően ünneplik országszerte. Prágában márc. 28-án szovjetellenes megmozdulások is történtek. A csehszlovák hokicsapat a negyeddöntőben kikapott a svédektől.