Visszavágó*

Változnak az idők. Sőt, manapság mintha kissé gyorsabban változnának, mint annak előtte. Az embernek nem is kell túlságosan öregnek lennie ahhoz, hogy emlékezzék arra az özönvíz előtti korszakra, amikor Puskás Ferenc, a magyar sport dísze, a válogatott futballcsapat kapitánya, a Néphadsereg őrnagya, a Szocialista Sport Mestere, vagy valami ehhez hasonló volt, akinek minden egyes gólja – a tizenegyeseket beleértve – az új rend fölényét igazolta a rothadó kapitalizmus felett. Aztán jött az özönvíz, s Puskásból disszidens hazaáruló, a Real Madrid nagytőkéseinek kiszolgálója, Franco láncos kutyája lett.

Most kezembe került a budapesti Magyar Hírek című képeslap, amelyet kizárólagosan exportcélokra nyomnak, a nyugati emigráció számára – talán abból kiindulva, hogy az emigráns gyomor erősebb a hazainál. E kitűnő lapból nem kis meglepetésemre – Puskás Ferenc mosolygott felém Bozsik József társaságában. A két futballista Madridban találkozott, ahová Bozsik a budapesti Honvéd kosárlabdázóit kísérte.

Hazatérve, Bozsiknak a Magyar Hírek feltette a kérdést: „A Real és a Honvéd labdarúgói is találkoznak?”

„Igen, tárgyaltunk erről – hangzott a válasz. – Az elképzelések szerint nemcsak fiataljaink látogatnának el Madridba, hanem a Real budapesti vendégszereplésének lehetősége is szóba került. Ebben az esetben Puskás is hazalátogatna. A kinn eltöltött nyolc nap alatt sokat voltunk együtt: ő »patronált« bennünket, s jóformán egy percre sem szakadt el tőlem…”

Alig tudom elmondani, milyen őszinte örömmel tölt el, hogy Puskás rehabilitáltatott, s hálátlan hazaárulóból a magyar sportolók patrónusává lépett elő. Először is azért örülök ennek, mert – mint a labdarúgás gyógyíthatatlan rajongója – Puskást minden idők legnagyobb játékosának tartom. Ám örömömnek vannak bizonyos személyi, majdnem hogy önös indítékai is.

Valamikor réges-régen – pontosan 1955-ben – írtam odahaza egy forgatókönyvet; az volt a címe: A csodacsatár. A film Futbóliában, egy képzelt országban játszódott, ahol a nép rosszul és elnyomottan élt, s vezetői – hogy a bajokat kevésbé lássa – futball-sikerekkel igyekeztek elkápráztatni. Az volt a jelszavuk: a tömegnek kenyér és cirkusz kell, s minél kevesebb a kenyér, annál több cirkuszra van szükség. Különösen egy korlátolt katonatiszt, bizonyos Duca tengernagy igyekezett a sportsikereket a maga egyéni karrierje érdekében felhasználni. (Csak zárójelben jegyzem meg: voltak egyesek, akik Futbóliában Magyarországra, Duca tengernagyban Farkas Mihályra véltek ismerni.)

A forgatókönyvvel különböző apróbb bajok akadtak. Egy ideig úgy festett, hogy lesz belőle film, aztán amikor egy párthatározat – Déryvel, Háyjal, Zelkkel és Aczéllal együtt – abban az iszonyatos bűnben marasztalt el engem is, hogy „az irodalmi szabadság jelszavával házalunk”, a magyar kultúra akkori minisztere, Darvas József közölte velem, hogy sajna, filmiparunk gyártási tervei megváltoztak – hiába, vannak még véletlenek –, s az én forgatókönyvem megfilmesítésére belátható időn belül nem kerülhet sor.

Az idő – ezt Darvas sejthette a legkevésbé – valóban beláthatónak bizonyult. Pár hónappal utóbb Moszkvában összeült a XX. kongresszus, majd Budapesten megbukott Rákosi Mátyás, és – vannak még véletlenek – filmgyártásunk tervei ismét megváltoztak. 1956 nyarán a Gyarmat utcai stúdióban elkészült A csodacsatár. Az egyik szerepet – Puskás Ferenc játszotta…

November 8-ára volt kitűzve a díszbemutató a Kossuth Lajos utcai Fórum moziban. November 8-án azonban – hála a szovjet hadsereg testvéri segítségének – Budapest nem volt olyan állapotban, hogy akár dísz-, akár dísztelen bemutatókat tartsanak benne. A film – ahogy a szakmában mondják – dobozban maradt.

Tekintve azonban, hogy gyártása több millió forintba került, az állam – érthető módon – szerette volna ezt a pénzt valamiképpen visszaszerezni, sőt, ha lehet, kicsit keresni is rajta. Ezért, valamikor 1957 tavaszán, mégiscsak bemutatták. Egyes éles mondatokon és jeleneteken kívül, amin a vágói olló könnyen segített, még két bajocska akadt. Az egyik: az író, aki Párizsba menekült. A másik: Puskás, aki Madridba. Az írón ugyancsak könnyű volt túltennie magát az államnak. Egyszerűen kivágták a nevét a filmből. A csodacsatárnak így aztán, ha egyéb nem is, de az az érdeme mindig meglesz a film világtörténelmében, hogy ez az első s tudomásom szerint mindeddig egyetlen játékfilm, amelyet – senki sem írt. Hogy úgy mondjam: rózsabokorban jött a világra.

Puskással kissé nehezebb volt a helyzet. Nem lehetett csak a nevét – a jeleneteket is ki kellett volna vágni, s így aztán se füle, se farka nem lett volna az egész történetnek. Állami filmgyártásunk – hogy Puskás Ferenc disszidens népellenség arca ne zavarja a mozivásznon a szocializmus építésében a magyar népet – se költségtől, se fáradságtól nem riadt vissza. Valamennyi jelenetet – s volt belőlük jó néhány –, amelyben Puskás szerepelt, újra leforgatták, ezúttal Hidegkúti Nándorral, aki futballistának és színésznek talán nem volt jobb Puskásnál, ezzel szemben nem disszidált.

Most, hogy a Magyar Hírekből úgy látom: Puskással már nincsen semmi zűr, sőt arról is szó van, hogy nemsokára hazalátogat, feltolul bennem az ártatlan kérdés (óh, óh nem, nem az, hogy az írót visszaadják a filmnek és a filmet az írónak, ilyen merész ábránd eszembe se merne jutni), hanem mindössze annyi: megtörténhet-e, hogy A csodacsatárba, amelyet még most is állandóan játszanak a magyarországi mozik, visszaillesztik az eredeti jeleneteket, azokat, amelyekben Puskás játszott?

A vágás után remélhető-e a visszavágás? Avagy a futball szaknyelvén: lesz-e visszavágó?

 

1963. június 15.

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzetek

Puskás Ferenc (sz. 1927) labdarugó, edző. A Budapesti Honvéd és a Real Madrid játékosa. A magyar olimpiai bajnok futballcsapat kapitánya (1952).

Franco, Francisco Bahamonde (1892–1975) spanyol politikus. A spanyol hadsereg tábornoka, amikor 1936-ban Marokkóban megszervezte a spanyol polgárháborút (1936–39) kirobbantó, a köztársasági kormány elleni szélsőjobboldali államcsínyt. A polgárháborúból győztes államfőként kerül ki. 1947-ben életre szóló régensi megbízatást kapott. 1969-ben javasolta, hogy halála után Juan Carlos, Bourbon hercege vegye majd át az államfői posztot; ennek értelmében lett Franco halálát követően János Károly király Spanyolország királya.

Bozsik József (1925–1978) futballista. Az olimpiai bajnok magyar válogatott játékosa (1952).

A csodacsatár – magyar filmszatíra (1956) Írta: Méray Tibor, rendezte: Keleti Márton.

Hidegkúti Nándor (sz. 1922) válogatott labdarúgó, edző.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]