„… Szétzúzták a pártot…”*
Togliatti a magyar írókról Készülnek a nagy pörre. A módszer a régi, csak a kiszemelt áldozatok sora és a politikai mondanivaló új. A fő pörben nyilván Nagy Imrének és társainak kellene bevallani azt, amit a moszkvai MVD és Fő utcai kirendeltsége – a pártközpontok irányítása mellett – „politikai vonalként” megállapítanak. A nagyvilággal megint el kell egyszer hitetni a fehérről, hogy fekete, a szabadságharcról, hogy reakció, a forradalomról, hogy ellenforradalom. A régi sztálini téboly újra meggyőzi megszállottjait, hogy egy hazugságról el fogják hinni, hogy igaz, ha a hazugság bizonyítékaként néhány ezer ártatlan embert meggyilkolnak. Hogy ez a módszer a Rajk-pör, az összes „beismeréses pörök” és Hruscsov leleplezései után senkit az égvilágon meg nem téveszt, nem zavarja az új forgatókönyv íróit. A forgatókönyv már elkészült. Már csak egy kis apróság van hátra, a vádlottakká kinevezett emberek „beismerő vallomása”.
Nagy Imre és társai azonban eddig nem vallottak. De a fő pörnek legfontosabb mellékpöre az íróké lenne. Ők sem vallottak, pedig számos író lakja a Fő utcai cellákat, s tapasztalja az élenjáró vallatási módszereket. De az írók javíthatatlanok. Ezt maga Münnich Ferenc, az MVD által kinevezett „belügyminiszter” jelentette ki, amikor a magyar kultúra vezető személyiségei Kodály Zoltán, Bernáth Aurél és Benjámin László vezetésével tiltakoztak nála az írók fogvatartása ellen. Münnich felmutatta Zelk Zoltánnak egy, börtönből írott levelét, amelyben Zelk azt írja, hogy: „Október dicső nemzeti forradalom volt és nem ellenforradalom.”
A javíthatatlan írók ellen tehát készül a pör. A Kádár-sajtó hónapok óta szinte naponta foglalkozik az Írószövetség politikai tevékenységével, az Irodalmi Újság különböző cikkeivel és egyes írók bűnlajstromával. De minthogy a magyar írók magatartása világszerte érdeklődést keltett, az Irodalmi Újság forradalmi számának teljes szövege számos világnyelven megjelent, a külföldi kommunista pártok is megindították a maguk hadjáratát a magyar írók és az Irodalmi Újság ellen. Az olasz Laterza könyvkiadó cég dokumentumkötetet adott ki a magyar forradalomról, amelynek legnagyobb részét Irodalmi Újság-cikkek, s lapunk forradalmi, november 2-i számának teljes szövege teszi ki. Ennek a kiadványnak a visszhangja nem lehetett különösen örvendetes az olasz KP vezetői számára, minthogy a párt vezére, Palmiro Togliatti igen terjedelmes cikket írt pártja elméleti folyóiratának, a Rinascitának márciusi számába Tanúságtételek a magyarországi eseményekről – Irodalmi Újság címmel. A cikket a párt napilapja, a l’Unità is közölte április 8-i számában.
„Az okmányok figyelmes elolvasása után – írja Togliatti – különösen két dolog tűnik szemünkbe. Egyrészt a nyelv, a polémiák hangneme, a kifejezésmód által tükrözött rendkívül ingerült lelkiállapot… másrészt pedig olyan világos politikai orientáció hiánya… amely nem csupán a tűrhetetlenné vált múlt lerombolásának, hanem valami új építésének távlatát nyújtaná… Amennyiben ezek az okmányok azt tanúsítják hitelesen, hogy az események előtt és után milyen volt azoknak a magyar íróknak az álláspontja, akik részt vettek a mozgalom előkészítésében és vezetésében, azonnal meg kell mondani azt is: ez az álláspont olyan volt, hogy nem vezethetett semmilyen pozitív eredményhez, hanem csupán a legkülönbözőbb kalandok számára kedvező zűrzavart teremthetett.”
Togliatti e néhány mondatának figyelmes elolvasása után felmerül az a kérdés, hogy az olasz kommunisták vezére, hogyan képzeli el egy kommunista diktatúrában „a tűrhetetlenné vált múlt lerombolása” után „valami új építésének távlatát”? Úgy-e, hogy egyes csoportok, például ez esetben egyes írói csoportok, kidolgozzák „a valami új építésének” programját és azt előterjesztik? Az olasz kommunista párt ugyan nincsen uralmon, de Palmiro Togliatti és pártvezetősége tűrné-e, hogy a kommunista párton belül ilyen alternatív programokat kidolgozzanak? Nem merül fel benne a kérdés, hogy milyen múlt vált tűrhetetlenné? Miért kerüli el a kérdés lényegét: a kommunista diktatúra vált tűrhetetlenné. És aki ebből a tűrhetetlen önkényuralomból, a szovjet imperializmus gyarmati igája alól akar szabadulni, az szükségképpen a többpártrendszer híve. Ez utóbbit nevezi nyilván Togliatti a legkülönbözőbb kalandok zűrzavarának. Ezt szerinte csak kommunista diktatúrával, „szovjet hűséggel” lehet elkerülni, tehát itt a rendkívül finom fából készült nagyszerű vaskarika: a tűrhetetlen múltat csak a tűrhetetlen múlttal (kommunista diktatúrával) lehet felváltani.
Magyar olvasó számára rendkívül mulatságos a Togliatti-tanulmány egyik fő vádja a magyar írók ellen, nevezetesen az, hogy elnyomtuk a párt szólásszabadságát. Így például Togliatti szerint a magyar írók „tűrhetetlen hajszát indítottak” Gergely Sándor ellen, akiről mindenki tudja, hogy a pártközpont jóvoltából az irodalmi élet fiók-Sztálinja volt. A magyar írók, Togliatti szerint, nem tűrték a vita szabadságát, nem adtak módot a pártközpontnak véleménye szabad nyilvánítására. Ugyanilyen vád éri a Petőfi Kört is. „A Petőfi Körben… nem volt szólásszabadsága az ellenzéknek” – állapítja meg az olasz KP tudós vezére. A Petőfi Kör a maga ezerötszáz tagjával tehát elnyomta a pártközpont szólásszabadságát. A Petőfi Kör sajtóvitáján ugyan jelen volt vagy ötszáz ávós, hosszan beszélt ugyan Horváth Márton, Nógrádi Sándor és néhány más sztálinista, de ez úgy látszik nem volt elég Togliattinak. Nem a Petőfi Körbe fojtották a szót, amikor a pártközpont betiltotta, hanem a Petőfi Kör diktált a pártnak… „A Petőfi Körben vitatkozók célja nem a szabad és ésszerű vita volt. Rombolási mánia ejtette őket hatalmába.”
Hosszan foglalkozik a tanulmány az Irodalmi Újság november 2-i számával. A vezércikkről megállapítja: „Pálóczi-Horváth György bevezető felhívása… arra szólít fel, hogy a végső győzelem előtt ne tegyék le a fegyvert. Azt írja, hogy nem voltak parancsok, sem fentről kiadott utasítások, magasztalja Nagy Imre függetlenségi és semlegességi nyilatkozatát, de előzőleg kijelenti, hogy »ebben az országban józan és tisztességes ember még hosszú időn át nem hihet szavaknak«. Már ebben a cikkben is, amelyben leginkább megvan az aktuális politikai állásfoglalás, felfedezhető tehát a bizonytalanságnak, a bizalmatlanságnak a hangja, amely a többi írásokban már kifejezetten megmutatja, mennyire utat veszítettek.”
Forradalmi számunk vezércikkének azért volt Lábhoz tett fegyverrel a címe, azért intett arra, hogy ne tegyük le a fegyvert a végső győzelem előtt, mert az ország népében valóban volt bizonytalanság és bizalmatlanság. Október 30-án a szovjet kormány hivatalos nyilatkozatban, a moszkvai rádión át és a Pravdában ünnepélyesen kijelentette ország-világ előtt, hogy kivonja csapatait Budapestről, s nemcsak Magyarországgal, hanem a varsói paktum többi országaival is tárgyalásokat kezd a szovjet csapatok kivonásáról. Vezércikkünk azt a bizonytalanságot és bizalmatlanságot tükrözte, amelyet a magyar nép e szovjet ígérettel szemben érzett.
Alaptalan volt-e bizalmatlanságunk?
Hosszú cikke végén Togliatti újra érinti a fő kérdést. Miután terjedelmesen boncolgatta az Irodalmi Újság egyes cikkeit, s megállapította, hogy ennek az írócsoportnak „heves agitációja csupán felkeléshez vezethetett”, így végzi:
„Ezek az írások, még ha van is irodalmi értékük, nem válnak szerzőik becsületére. Nem tanúskodnak sem komolyságról, sem arról, hogy megértették feladatukat és hűségesek voltak ahhoz a feladathoz, hogy segítséget nyújtsanak a népnek és a pártnak a veszélyes szirtek közül való kijutáshoz. Nem volt feladatuk, hogy esztelen csapásokkal szétzúzzák a pártot, és a népet zsákutcába taszítsák.”
Togliatti, aki marxista, talán emlékszik Marx egy ismert mondására: „Azoknak a babonáknak az ideje, amelyek forradalmakat néhány agitátor rosszakaratának tulajdonítottak, réges-rég lejárt.” Togliatti azonban úgy látszik pontosan ezeknek a babonáknak a rabja ma is, amikor azt képzeli, hogy a szegény kicsi kommunista pártot a maga diktatúragépezetével, ávójával, hadseregével, a rendszer létét biztosító néhány szovjet hadosztállyal, s a székesfehérvári és budapesti MDV-brigáddal együtt néhány tucat író „eszelős csapásokkal” szét tudta zúzni. Nem, a nagy pört ilyen érveléssel aligha lehet Togliattinak és társainak sikerre vinni. A pártot és az egész rothadt és gyilkos rendszert a magyar nép zúzta szét elszánt és hősies csapásokkal. A magyar írók nem tettek egyebet, mint ami a kötelességük: igaz szószólói voltak a népüknek.
A
hivatkozás helye
Jegyzetek
Togliatti, Palmiro (1893–1964) olasz politikus. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának (a továbbiakban: OKP KB) tagja (1922–), vezetőségi tag (1923–), majd az OKP KB-ának főtitkára (1926-tól haláláig), a Komintern Elnökségének tagja (1928–43), miniszterelnök (1944–45), igazságügyminiszter (1945–46). A kommunista ideológia nemzetközileg ismert, meghatározó egyénisége.
Nagy Imre (1896–1958) agrárközgazdász, politikus. Részt vett az orosz polgárháborúban (1918–21). Magyarországra visszatérve bekapcsolódik a kommunista mozgalom munkájába. Bécsbe, majd Moszkvába emigrál. A felszabadított Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormányának tagja, földművelésügyi miniszter. Nevéhez fűződik a földreform alkotmányos, jogi kereteinek kidolgozása és végrehajtása. 1953 júliusa és 1955 áprilisa között miniszterelnök. A Sztálin halálát (1953) követő olvadás, reformfolyamat elindítója Magyarországon. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején miniszterelnök és külügyminiszter (október 24. – november 4.). Bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, és követelte a szovjet csapatok kivonulását. Hazaárulás vádjával elítélték és kivégezték. 1989-ben rehabilitálták.
…és társai – 1957 májusától Budapest börtöneiben tartották fogva Nagy Imrét és azokat a társait, akik kormányában a forradalom ideje alatt valamilyen felelős tisztséget töltöttek be, és kényelmetlenek voltak az új hatalom számára. 1958. június 9. és 16. között, teljes titoktartás mellett került sor Nagy Imre és társai perének végső szakaszára, amelynek során Nagy Imre, Gimes Miklós és Maléter Pál halálbüntetést, Kopácsi Sándor életfogytiglani börtönt, Donáth Ferenc 12 évet, Jánosi Ferenc 8 év, Tildy Zoltán 6 év és Vásárhelyi Miklós 5 év börtönbüntetést kapott. A per tényét és az ítéletet június 17-én hozták nyilvánosságra. A felsoroltak mellett az ítélet említi Szilágyi József volt rendőrezredes nevét is, akit azonban már 1958 áprilisában kivégeztek.
M. V. D. – a szovjet titkosszolgálat korabeli nevének rövidítése.
Fő utcai kirendeltség – a budapesti Fő-utcai börtön volt a Nagy Imre-per kihallgatásainak, majd magának a pernek színhelye.
Reakció… ellenforradalom – a Magyar Szocialista Munkáspárt (a továbbiakban MSZMP) Ideiglenes Központi Bizottsága 1956. dec. 2-i szűk körű ülésén előterjesztett, és dec. 6-án nagy szavazati többséggel elfogadott határozata értelmében Magyarországon október és november folyamán nem forradalom vagy felkelés, hanem ellenforradalom zajlott le. Az elkövetkező 33 évben a párt és az állami szervek hivatalosan nem változtattak ezen álláspontjukon.
Rajk-per – Rajk László (1909. Székelyudvarhely–1949) a Magyar Kommunista Párt (a továbbiakban: MKP) tagja, a párt főtitkárhelyettese (1946–49), belügy- (1946–48) és külügyminiszter (1948–49). Koholt vádak alapján letartóztatták (1949. május), és egy „kirakatper” keretében 7 társával egyetemben elítélték. Rajk halálbüntetést kapott. 1949. október 15-én kivégezték. 1955-ben rehabilitálták. Az összesen 32 perből álló Rajk-ügyben 93 személyt ítéltek el, 12-t katonai bíróságon. A Rajk-perhez kapcsolt perekben 15 embert kivégeztek, 39-et internáltak, 50 ember kapott 10 éves vagy azon felüli börtönbüntetést, 9 embert pedig kényszermunkára ítéltek. Az elítéltek hozzátartozói közül sokan lettek öngyilkosok vagy károsodott maradandóan az egészségük.
„beismeréses pörök” – a szovjet párt 1933-ban hirdette meg a párt megtisztítását „a soraiba férkőzött idegen elemektől”, majd 1935. május 13-án külön levelet intézett valamennyi pártszervezethez, amelyben elrendelték a pártokmányok alapos felülvizsgálatát. Az akció indoklásában arra a sztálini tételre támaszkodtak, amely szerint minél nagyobbak a szocializmus sikerei, annál reménytelenebb az ellenség helyzete, és egyre fékevesztettebben száll szembe a társadalmi haladással, a párttal. Ezért „ébernek kell lenni”. Azokat, akikre az „éber párt kemény ökle lecsapott”, előre megírt, kínos pontossággal részletekig megtervezett és előre begyakorolt perekben ítélték el. Ezekben a perekben aztán látványos önterhelő nyilatkozatokban ismerték be bűnösségüket az eleve elítéltek. A sztálinista típusú rendszerek kedvelt és igen nagy publicitást kapott eljárási módozata volt ez az „ellenség” megfélemlítésére és likvidálására.
Hruscsov, Nyikita Szergejevics (1894–1971) szovjet politikus. 1918-ban belépett a Szovjet Kommunista Pártba (a továbbiakban: SZKP). 1934-ben a KB, 1939-ben a Politikai Bizottság ( a továbbiakban PB) tagja lett. A Sztálin halála (1953) utáni örökösödési harcban sikerült Malenkov fölé kerekednie – első titkár lett. 1956-ban a SZKP XX. kongresszusán mondott híres beszédével megindította a desztálinizációs kampányt, leverte a magyar forradalmat. 1958-tól a Minisztertanács elnöke is volt. A kubai rakétaválság idején (1962) meg kellett hátrálnia, s egyre növekvő erejű ellenzéke megbuktatta (1964); valamennyi funkciójából felmentették.
mellékpöre az íróké lenne – 1956. dec. 28-án a Magyar Írók Szövetsége (a továbbiakban: MÍSz) közgyűlést tartott, amelyen nyilatkozatban foglaltak állást a forradalom és annak céljai mellett. A Tamási Áron megfogalmazta Gond és hitvallás című nyilatkozatot a közgyűlésen megjelent 150 íróból 133 fogadta el, míg 15 tartózkodott, és két író ellene szavazott. Válaszlépésként a Belügyminisztérium rendeleti úton 1957. jan. 18-án felfüggesztette az MÍSz működését, két nappal később pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségét is. Kezdetét vette ugyanakkor egyes írók – pl. Déry Tibor, Háy Gyula, Tardos Tibor, Zelk Zoltán – és újságírók letartóztatása.
Münnich Ferenc (1886–1967) politikus. A Kommunisták Magyarországi Pártjának (a továbbiakban: KMP) alapító tagja (1918), a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere (1956–57), miniszterelnök-helyettes (1957–58), miniszterelnök (1958–61), majd államminiszter (1961–65).
Bernáth Aurél (1895–1967) festő. A posztnagybányai festészet szellemi vezére. Nagybányán Thorma János és Réti István tanítványa volt. Kétszeres Kossuth-díjas.
Benjámin László (1915–1986) költő. A Nyugathoz tartozó költők formanyelve és a proletárköltészet agitatív hangja ötvöződik verseiben. A személyi kultusz korának torzulásai súlyos lelkiismereti válságba sodorták. Kétszeres Kossuth-díjas (1950, 1952).
Zelk Zoltán (1906–1981) költő. 1945-ig alkalmi, fizikai munkából élt, 1945 után pedig az írásaiból. 1956-os magatartásáért börtönbüntetésre ítélték. 1958-ban szabadlábra helyezték. Kétszeres Kossuth-díjas (1949, 1954).
Gergely Sándor (1896–1966) író, publicista, lapszerkesztő. Moszkvai emigrációjából hazatérve a sztálinista irányzat képviselője. Kétszeres Kossuth-díjas (1949, 1956).
Petőfi Kör – a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (a továbbiakban: DISZ) keretében létrejött értelmiségi csoportosulás (1955–56). 1956-ban a politikai megújulást támogatta; több nagyhatású vitát rendezett (pl. a jún. 27-i híres sajtóvita); jelentős szerepe volt az októberi forradalom szellemi előkészítésében.
Horváth Márton (1906–1987) író, szerkesztő, művelődéspolitikus. Illegális párttevékenységért többször börtönbüntetésre ítélték. 1945–56 között az MKP – később Magyar Dolgozók Pártja (a továbbiakban: MDP) – Központi Vezetőségének (a továbbiakban: KV) tagja. 1941 végétől a kezdetben illegális pártorgánum, a Szabad Nép munkatársa, majd felelős szerkesztője (1954–56). 1948–56 között vezető szerepet játszott a voluntarista kultúrpolitika és a sematizmus uralkodóvá válásában. Az 1950-ben kiadott cikkgyűjteményének címe – Lobogónk Petőfi – a korszak irodalompolitikájának emblémájává vált. 1956 után minden politikai tisztsége megszűnt.
Nógrádi Sándor (1894–1971) politikus, katonatiszt, diplomata. 1949–56-ban a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, altábornagy, majd vezérezredes. 1955-től a honvédelmi miniszter első helyettese volt.
Pálóczi-Horváth György (1908–1973, London) publicista, író. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatják. 1954-ben rehabilitálják, az Irodalmi Újság cikkírója lesz. 1956 végén elhagyja Magyarországot, Londonban telepedik le. Főmunkatársként a londoni Irodalmi Újságban közli írásait.
Nagy Imre függetlenségi és semlegességi nyilatkozata – bár már a forradalom követelései között szerepelt a szovjet csapatok kivonása, az ország függetlenségének helyreállítása és semlegességének kinyilvánítása, Nagy Imre kormánya csak a szovjet csapatok folyamatos Magyaroszágra özönlését és a sikertelen tárgyalásokat mérlegelve döntött a Varsói Szerződésből való kilépés mellett. Nagy Imre nov. 1-jén 19 óra 50 perckor ismertette történelmi rádióbeszédében kormánya döntését a Varsói Szerződés azonnali hatályú felmondásáról és a semlegesség deklarálásáról.
Pravda – az SZKP KB-nak központi napilapja. Az első legális marxista munkáslapként indult Pétervárott. 1918 óta Moszkvában jelenik meg.
Varsói Paktum – teljes nevén: Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Szerződés. Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Románia és a SZU – azok az országok, amelyek 1955-ben Varsóban aláírták a Kelet-Európai kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Albánia miután együttműködését 1961-től szüneteltette, 1969-ben kilépett. A szerződés felállította az aláíró országok egyesített fegyveres erőinek közös katonai főparancsnokságát. Minden tag köteles volt azonnali segítséget nyújtani Európán belül a Szövetség megtámadott tagjának. A szövetség részben a kommunista blokk válasza volt a Nyugat védelmi szervezete, a NATO megalakítására. Az 1989-es kelet-európai változások következtében a szerződést 1991. júl. 1-jén Prágában hivatalosan felbontották.
Ávója – 1948. szept. 6-án rendelet jelenik meg a Magyar Államvédelmi Hatóság (ÁVH) felállításáról. A már 1945-től létező intézmény országos hatóság lesz a Minisztertanács felügyelete alatt. Az ÁVH (1948 előtt ÁVO) képviselői jelen vannak a honvéd-határőrség és a karhatalmi egységek mellett, behálózzák az egész országot, minden jelentősebb településen, üzemben van csoportjuk vagy megbízottjuk. A párt kardjának éleként értékelt szervezet jogosult volt büntető intézetek, internáló táborok létrehozására és működtetésére (Recsk). A rettegett szervezet székháza – az Andrássy út 60. – korábban a nyilasok „Hűség Háza” volt. Pincéiben kihallgatások, kínzások folytak, a vallomások kikényszerítésére. A Nagy Imre-kormány megszünteti az ÁVH működését (1956. okt. 28.).
|