Javaslat médiaügyben

A magyar televízióban és rádióban olyan viszonyok uralkodnak, amelyek méltatlanok egy szabad és demokratikus országhoz. A demokratikus Magyar Köztársaság televíziójában például tavaly októberben saját szememmel-fülemmel láttam-hallottam egy olyan adást, amelyiknek fasiszta hangja 1944-re emlékeztetett; akkor is a március 19-i német megszállás utáni hónapok, de még inkább a nyilasidők rádiójának hangjára.

Ahol országos méretekben csak állami rádió és televízió van, ott a kormány mindig arra törekszik, hogy ezek a médiák az ő politikáját szolgálják. Ez így volt több nyugati országban is a régebbi, monopóliumos időkben, de bizonyos arányokra, mértéktartásra, az objektivitás látszatára még akkor is ügyeltek. A magyar rádiónak, s főleg a televíziónak nem bizonyos – mentegethető – kormánypárti elfogultság róható fel, hanem főként az, hogy a hangadók, akik egyébként többnyire a letűnt rendszer legalázatosabb, évtizedes kiszolgálói voltak, nem is a törvényes kormánynak, hanem annak a klikknek a szószólói, amelyiknek a vezetőit a legnagyobb kormánypárt már hónapokkal ezelőtt kizárta a soraiból. Ez a helyzet nemcsak politikai, de a legelemibb financiális szempontból is abszurd: az állami médiákat az adófizetők pénzéből tartják fenn; az adófizetők túlnyomó többségét a koalíció és az ellenzék múlt- és jövőbeli szavazói alkotják. Ennek ellenére a pénzükből egy törpe kisebbség gazdálkodik (garázdálkodik?), és azt főleg arra használja fel, hogy a nemzet közvéleményét és a szomszéd országokban élő magyarságot saját kénye-kedve szerint manipulálja, a maga szélsőséges világnézetét igyekezzék belesulykolni a többségbe. Ilyesmi a diktatúrákra, és nem a demokráciákra jellemző.

Tarthatatlan érv az, hogy a kormány – az állami médiák szabadságát respektálva – nem kíván beleszólni a munkájukba, beleértve a személyi-személyzeti kérdéseket is. Vajon amikor egy III/III-as ügynök erőszakos és erőszakot reklamáló fenyegetőzésének engedve a média elnökeit kitiltotta munkahelyükről, akkor nem szólt-e bele? Ahol kizárólag állami televízió és rádió van, ott a kormány a felelős a műsoraikért is, az alkalmazottak magatartásáért is.

A jelenlegi helyzet az olyannyira áhított Európai Unió normáival mérve kétségessé teszi a közelgő magyar választások teljes szabadságát, a nyugati kormányok és közvélemény szemében pedig már eddig is sokat ártott, a választásokkal összekapcsolódva a jövőben még többet árt Magyarország jó hírének és tekintélyének.

Az idő sürget. Most nem érdemes a múlton rágódni. Előre kellene nézni, legalábbis a következő két hónap megadott keretében. Engedtessék meg, hogy egy konstruktív javaslattal kísérletezzem.

A kormány nevezzen ki pontosan meghatározott, lehetőleg az ellenzékkel egyeztetett hatáskörrel egy választási médiaellenőrző bizottságot olyan Nyugaton élő vagy onnan hazatelepült magyarokból, akik a sajtó régi, vitathatatlan szakemberei, akik egyetlen mai pártnak sem tagjai és akiknek tekintélye a koalíció és az ellenzék részéről egyaránt kétségbevonhatatlan. Ennek a bizottságnak legyen a feladata az állami tömegtájékoztatás választási tárgyilagosságának felügyelete.

A bizottság tagjaiul négy személyiség felkérésére gondolok: Csicsery-Rónay Istvánra, aki részt vett az ellenállási mozgalomban, 1945 után a Független Kisgazdapárt külügyi osztályát vezette, a Magyar Közösség tagjaként börtönt viselt, az Egyesült Államokban a Hírünk a Világban című folyóirat szerkesztője és a washingtoni Occidental Press könyvkiadó vezetője volt; Borbándi Gyulára, aki ’45 után a Nemzeti Parasztpártban tevékenykedett, az emigrációban a Szabad Európa Rádió munkatársa volt és a népi irányzathoz közel álló, müncheni Új Látóhatárt szerkesztette; Kende Péter akadémikusra, aki Nagy Imre köréhez tartozott és a párizsi Magyar Füzetek szerkesztőjeként a hazai és a kisebbségi ellenzék írásainak-könyveinek publikálója volt; Sárközi Mátyásra, aki szépírói tevékenysége mellett a nyugati magyar „Ki kicsodá”-t szerkesztette és évtizedekig dolgozott a londoni BBC-nél. Ez a négy, különböző nézeteket valló, de senkitől sem függő demokrata gazdag tapasztalatokkal rendelkezik a négy legnagyobb nyugati ország, az USA, Németország, Franciaország és Anglia médiagyakorlatát illetően, s ugyanakkor kitűnően ismeri a mai hazai viszonyokat is.

A bizottság úgy működhetnék, hogy rotációs módon hetenként más-más volna az elnöke; vitás esetekben, ha szavazategyenlőség állna fenn, a mindenkori elnök szavazata döntene.

Javaslatomat úgy teszem meg, hogy a megnevezettek egyikével sem beszéltem róla, és egyetlen párt vagy mozgalom véleményét sem kértem ki.

Ha a kormány elfogadja, akkor az érdekeltek hozzájárulásával a választási kampány megkezdéséig még könnyen megteremtheti a bizottság felállításának és működésének szervezeti és anyagi feltételeit.