Nyolc másodpercVasárnap este Ma délután írták alá a magyar–szlovák alapszerződést a francia miniszterelnökségen, a Matignon-palotában. Várom, mit mond erről az ünnepélyes aktusról a két legnagyobb televíziós csatorna esti 8 órás híradása, amelyet tízmilliók néznek, hallgatnak. Az állami csatornát, a France 2-t vetítem a képernyőre, a magánkézben lévő TF 1-et szalagra rögzítem. A France 2-ben a félórás adásban nem kevesebb, mint 20 percen át Bernard Tapie nyilatkozik – „egyenesben”. Az adósságokban, ügyészségi eljárásokban úszó exmilliomosnak most folyik egyik pere a sok közül, futballcsapatának, az Olympique Marseille-nek egy meccsével kapcsolatban. A bíróság előtt Tapie állításai napról napra omlanak össze, a helyzete egyre tarthatatlanabb. Most a televízióban a volt szocialista kormánynak játékosok és tanúk megvesztegetésével vádolt volt minisztere hangoskodik, handabandázik, blöfföl, vádaskodik, cinikusan kijelenti: „Mindenki hazudik, én is” – és mosolyog. Elképesztő. A magyar–szlovák alapszerződés aláírásáról egyetlen hang, egyetlen felvétel sincs az adásban. A TF 1-ben is Tapie a sztár. Interjúját már az adás előtt felvették – egyszerre két helyen még ő sem tud lenni. Valamivel rövidebben ugyanazt mondja, mint az állami második csatornán – a „tények” ég tudja, hányadik változatát. Aztán a miniszterelnök, Edouard Balladur következik: az elnökválasztási kampány során egy Párizs környéki községbe látogat, futballozó gyerekekkel, egy kávéház vendégeivel beszélget. Az adásban Salman Rushdie a soros: az ajatollák által halálra ítélt író a párizsi könyvkiállítás vendége – impozáns rendőri készültség vigyáz biztonságára. A hírműsor félórájából már eltelt 22 perc. A magyar–szlovák alapszerződésről eddig itt sem esett szó – ennyire érdektelen volna? Korai a kérdés. A csinos bemondónő-újságírónő, Claire Chazal tízegynéhány percnyi Tapie, 5–6 percnyi Balladur és Rushdie után nagylelkűen 25 másodpercet szentel a hétfőn megnyíló párizsi nemzetközi konferenciának. Elmondja, hogy 52 állam vesz részt rajta, az összejövetel tárgya az európai biztonság és együttműködés, a konferencia kezdeményezője Franciaország volt. Amíg beszél, látni, ahogy Horn Gyula és Vladimír Meciar valamit aláír, a háttérben Edouard Balladur miniszterelnök, Horn és Meciar feláll, a bemondó szájából elhangzik a következő mondat: „Elsőnek már Magyarország és Szlovákia alá is írta a jószomszédsági megállapodást a miniszterelnök jelenlétében”, Balladur tapsolni kezd, Horn és Meciar kicseréli a dokumentumokat, karjuk mintha kézfogásra lendülne, de a képet már el is vágták. Lemérem: a 25 másodpercen belül a magyar–szlovák alapszerződésről szóló mondat 8 másodpercig tartott. Sem Horn, sem Meciar neve nem hangzott el, sem az, hogy mindketten miniszterelnökök, sem az: mi van az alapszerződésben és mit jelent az, hogy „elsőnek már”… Kár volna illúziókban ringatnunk magunkat afelől, hogy legalább néhány másodpercre érdekeltük a legnagyobb francia televíziós csatornát. A fontos Claire Chazal számára szemmel láthatólag nem az alapszerződés volt, hanem az, hogy az aláírás a francia miniszterelnök jelenlétében zajlott le: az első csatorna szíve az elnökválasztási kampány során Balladurhöz húz, és magának Claire Chazalnak tavaly jelent meg egy nagy sikerű Balladur-életrajza. Hogyan is mondta Faludy György egy sztálinista filozófus temetéséről írt versében? „A hulla csak ürügy.” Chazal kisasszonynak a magyar–szlovák alapszerződés aláírása csak ürügy volt arra, hogy félórás adásában másodszor is megmutassa a mosolygó-tapsoló-nemzetközileg-is-tevékeny miniszterelnök-államelnök-jelöltet. Hétfő reggel A helyzet változik. A 3-as számú, ugyancsak állami csatorna híradásában fél hétkor megjelenik a román zászló, látni az ülésező román minisztertanácsot (archív felvételek), és a kommentár – bár a magyar–szlovák alapszerződést nem említi – így hangzik: Románia elutasította egy alapszerződés aláírását Magyarországgal, mert nem hajlandó jogokat biztosítani a kétmilliós magyar kisebbségnek. Íme: a magyar–szlovák alapszerződés első, közvetett eredménye: a román vezetés elszigetelten, a kisebbségi jogok megtagadójaként jelenik meg a francia közvélemény előtt. Kár, hogy reggel fél 7-kor tizedannyian sem nézik a televíziót, mint este 8-kor… Megveszem Párizs négy nagy reggeli lapját. A közkedvelt, de inkább szenzációhajhászó Le Parisien-ben kilenc és fél soros hírecske van a nemzetközi konferencia küszöbönálló megnyitásáról – a magyar–szlovák alapszerződésről egy betű sem. (Magyar vonatkozások „szerencsére” bőven találhatók az újságban: egy teljes oldalt a magyar származású költségvetési miniszter, Nicolas Sarkozy neve ural; egy másik oldal arról szól, hogy most kezdődik Hamburgban Szeles Mónika agresszorának második pere; egy harmadik teljes oldalon Tony Curtis, a Mátészalkáról származó világhírű filmszínész nyilatkozik, abból az alkalomból, hogy az önéletrajza most jelent meg franciául.) Az InfoMatin című újság Sylvaine Frézel cikkét közli a ma nyíló konferenciáról, megemlítve, hogy az utóbbi napok diplomáciai nyomása elérte a magyar–szlovák alapszerződés aláírását, viszont Magyarország és Románia nem tudtak megegyezni egymással – a tárgyalások folytatódnak. A cikket egy jókora, színes illusztráció díszíti: „A magyar kisebbségek Európában”, amelyik magasba emelkedő piros oszlopokkal azt mutatja, hogy Romániában 2 millió, Szlovákiában 700.000, Kis-Jugoszláviában 500.000, Ukrajnában 200.000 és Ausztriában 50.000 magyar él. A főleg fiatalokhoz szóló Libération-ban több mint fél oldalt „kaptunk”. Véronique Soulé szerint Szlovákia jelentős engedményt tett akkor, amikor bevett a szerződésbe egy európai ajánlást a kisebbségek közigazgatási autonómiájáról, s noha Horn Gyula hozzájárult, hogy a magyar–román alapszerződésben benne legyen a határok sérthetetlensége – Románia elfogadhatatlannak minősített minden utalást az autonómiára. A cikkhez óriási fénykép csatlakozik, egy erdélyi magyar faluból – szegényesen öltözött gyerekek, felnőttek és kacsák. Az aláírás: „A magyar közösség tagjai Romániában, 1990-ben. Sok román aggódik Európa legnagyobb kisebbségének szeparatizmusa miatt.” A cikk is hangsúlyozza ezt az aggodalmat – magyar olvasónak kissé hűvösnek tűnik. A francia lapok közül leginkább az a Le Figaro tett ki magáért, amelyiknél a több évtizedes hagyomány inkább a Románia-barátság, mintsem a magyarok iránti rokonszenv. Lepedőoldalas anyagának felét egy székelyudvarhelyi riport tölti ki, szerzője Jean-Jacques Movel; a székely város helyzetének, hangulatának leírása hitelesnek látszik; a román „nemzetállam” alkotmányba iktatott fogalmát és a rendőrségek, bíróságok ezt védelmező tevékenységét a francia újságíró „idejétmúlt”-nak nevezi. Egy közép-európai térkép feltünteti Magyarország 1914-es határait, és azt, hogy a szomszédos országokban hol élnek tömbökben – többségükben magyarok. Nem árt ilyen térkép a párizsi olvasóknak! Egy bekeretezett szöveg idézi a nevezetes 1201-es ajánlást, amelyik a kisebbségeknek a helyi adminisztrációk vagy a megfelelő autonómiák, avagy a speciális státus jogát javasolja – és a lap hozzáteszi: „Szlovákia tegnap elfogadta az utalást a magyar kisebbség autonómiájára; Románia továbbra is visszautasítja, és ezáltal mostantól fogva el van szigetelve.” Baudoin Bollaert részletesen ír a ma nyíló európai biztonsági konferenciáról, amelynek – jegyzi meg – egyik fő témája a magyar kisebbségek ügye. A cikkbe ágyazva nagy fénykép: Balladur–Horn–Meciar széles mosolyú, hármas kézfogása az alapszerződés aláírása után. A lepedőoldalon kívül a konferenciáról szól a Le Figaro vezércikke is. Charles Lambroschini úgy véli, hogy „a magyar diaszpóra tüskés vitakérdése” végre megoldódni látszik; szerinte erre vall, hogy vasárnap a Matignon-palotában Magyarország hivatalossá tette megegyezését a pozsonyi kormánnyal azokról a garanciákról, amelyeket ez utóbbi mostantól kezdve elismer a Szlovákiában élő 600.000 magyarnak. A vezércikknek kissé furcsa a következő bekezdése: „Románia, ahol egy 2 milliós magyar kisebbség él, még vitatkozik. De Budapest elkötelezettségének arra nézve, hogy szerződésben mond le minden területi követelésről szomszédai irányában, el kellene oszlatnia Bukarest utolsó habozásait.„ A vezércikkíró feltehetően nem tudja, hogy az említett magyar elkötelezettség mindeddig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Románia elfogadja azt, amit Szlovákia – legalábbis írásban – most elfogadott. Amit viszont igen bölcsen jegyez meg, az az, hogy nem elég politikailag közvetíteni a közép-kelet-európai országok között – az Európai Uniónak a zsebébe is kellene nyúlnia, mivelhogy „Keleten az igazi veszély az a destabilizáció, amelyet a piacgazdaságra való átmenet szült”. Ehhez kapcsolódik az a közvéleménykutatás is, amelynek az eredményét – szinte a ma nyíló konferencia szerződésproblémáit kiegészítve – az első oldalán ismerteti a Le Figaro: a franciák 40 százaléka helyesli Közép- és Kelet-Európa országainak csatlakozását az Európai Unióhoz, 39 százaléka ellenzi ezt, és 21 százaléknak nincs véleménye. Politikai irányzatokra bontva: a legfőbb helyeslők a baloldaliak: 49 százalék (ellenzi 33 százalék); a jobboldaliak közül helyesli 36, ellenzi 46 százalék. Magán a jobboldalon belül a Közép-Kelet-Európával szembeni érzület a liberális-konzervatív szavazóknál az átlagosnál enyhébb; a legerősebb az ellenségesség a szélsőjobboldalon: Le Pen nacionalista-soviniszta-rasszista pártjának hívei közül csak 31 százalék értene egyet Magyarország és a többi állam bebocsátásával Nyugat-Európába, 56 százalék ellene van, és az ugyancsak erősen nacionalista Philippe de Villiers pártjának szavazóinál még rosszabb számunkra az arány: mindössze 24 százalék van mellettünk és 64 százalék ellenünk.
(Népszava, 1995. március 21.; Szabadság, Kolozsvár, 1995. március 21.) |