Szabolcs

Akárcsak egy leszerelt tornateremben. Mintha éppen most vitték volna ki a bordásfalat, a gyűrűhintát, a gerendát, a nyújtót. Szinte még érezni lehetett az agyonizzadt tornatrikók szagát, a tornacipőkét. Ők meg ott álltak összepréselve, és előrebámultak a dobos felé. Hammerman Béla a dobja mögött ült, előrecsúszott vállal, ölbe ejtett kézzel. Hosszú hajú gitáros ácsorgott mellette. Hammerman Béla egy csöppet se törődött vele. Azokkal se törődött, akik a teremben szorongtak, és időnként fütyültek vagy kiabáltak.

– Mi lesz már?

– Mikor kezdünk?

– Add meg a jelt, Béla! Add meg a jelt!

Szabolcs a falhoz húzódott. Nem kiabált, nem fütyült. Csöndesen, elnézően mosolygott. Hammerman Bélát nem lehet sürgetni. Majd elkezdi, ha el akarja kezdeni.

Szabolcs mellényben volt, kigombolt, csíkos mellényben. Az ajtó felé fordult. Nézte, ahogy az a kis csoport bejön. Néhány fiú, úgy féloldalasan. Lányokat toltak maguk előtt. Talán hogy azokat érjék az első ütések.

– Mit akar itt az Ilka utca?! – zúgott fel a terem. – Menjen ki az Ilka utca!

Egy fiú az Ilkából elengedte a lány nyakát.

– Miért menjünk ki? Ti is voltatok az Alagútban.

– Az Alagút! – nyerített fel valaki a régiek közül. – Csak nem akarod összehasonlítani az Alagutat az Ördög Konyhájával?

A fiú az Ilkából nem akarta összehasonlítani az Alagutat az Ördög Konyhájával. Megfogta a lány nyakát, és lassan beljebb tolta. Így nyomult befelé az Ilka utca.

Csak jöjjenek, bólintott Szabolcs. Nem olyan nagy szám már ez a Hammerman Béla. A múltkor megkért, hogy passzoljak át neki egy lányt. Jól van, Béla, rendben. Legalábbis részemről. De a lány nem nagyon harapott rád. Azt mondta, unja azt a bagolypofádat. A gitáros fiú is nagyon unja ott melletted.

Szabolcs előrenyújtotta a kezét, szelíden beletúrt egy lány hajába. Az visszamosolygott rá.

– Supala Pufi! – nevetett valaki. – Halljátok, az Ilkában a Supala Pufi trombitál.

– Külföldre is hívták – mondta egy lány az Ilkából. – Külföldi meghívása is volt.

– A Supala Pufinak?

Csönd lett. Aztán megint a füttyöngetés.

– Kezdd már el, Béla!

– Mi lesz?!

Béla meg se mozdult. Közben megint jött egy újabb csapat.

– Mi az! Ide már mindenki bejöhet?

– Menjen ki a Bosnyák tér!

Többen Szabolcs felé fordultak. Mintha tőle várnák, hogy rendet teremtsen. Küldje ki az Ilka utcát meg ezeket is, akik most jöttek.

Begombolta a mellényét, kigombolta. Vállat vont. De azért érezte, hogy ez nem elég. Talán éppen mondani is akart valamit, amikor valaki megkérdezte:

– Na és Vera?

– Vera? – Hirtelen összezsugorodott a mellényében. Kerek, tömött bajuszos arc nézett rá. Valahogy lefelé lógott. De mindjárt hátra is húzódott.

Csak a hangok:

– Mit akarsz Verával?

– Szabolcs már régen letette Verát.

– Vera? Miféle Vera? Ja, az a festőnő.

– Dehogyis festőnő. Azt Ibolyának hívják.

– Persze, Szumrák Ibolya.

– Öregem, egyszer fent voltam a műtermében!

Szabolcs a mellénye gombjait pöcögtette. Megjelent előtte egy előszoba. Mintha hirtelen betolták volna. A tükrös szekrényt a fogasokkal, az ócska ládát. Képes folyóiratok a ládán. Ezen a ládán üldögéltek Verával. Vera mamája kinézett bentről. Intett, hogy menjenek be a szobába. Visszaintettek, hogy nem. Ültek a ládán, kalimpáltak a lábukkal. Nagyon jól lehetett kalimpálni.

Megint tapsoltak a teremben. Tapsoltak és fütyültek, hogy kezdődjék már! Valaki megint bedobta, hogy a Bosnyák tér menjen ki. Egy fiú odament Szabolcshoz.

– Én mondom, kupleráj lesz itt! Akkora kupleráj.

Még mindig csak az előszoba…

Ajkai Árpi a szekrény tetején. Igen, Ajkai Árpi a szekrény tetején, keménykalapban, újságot olvasott. Éppen úgy hozzátartozott az előszobához, mint a láda vagy a szekrény. Vera papája átvágtatott az előszobán. Egy pillanatra fölnézett, aztán eltűnt a fürdőben. Vera mamája felszólt: – Nézze csak meg, Árpikám, mikor kezdődik az Alfában az esti előadás? – Mikor mászhatott fel oda Árpi? Az biztos, hogy már nagyon régen ott üldögélt, keménykalapban, újságok között. Olykor ledobott egy újságot. Nem is dobott. Inkább csak úgy kipottyantotta a két ujja közül.

Vera papája állt Szabolcs előtt.

Szabolcs egyedül ült a ládán, Vera papájára bámult.

– Dobj le, öregem, egy kupica konyakot – mondta az apa. – Na öregem, egy kis konyakot.

A fiú intett a fejével, hogy nem, nem.

– Az az alak jöjjön ki.

Vera papája előtt állt a konyakospohárral. Ő meg egyre azt ismételgette:

– Az az alak jöjjön ki, beszélni akarok vele.

A szoba ajtaja nem nyílt meg. Azok ketten ki se dugták az orrukat: Vera meg Feri.

– Szétverem a pofáját. – És akkor elbőgte magát.

Megint rángatni kezdték. Félkörben álltak előtte, és a karját rángatták.

– Hallod? Azt mondják, Supala Pufi jön ide trombitálni. Supala Pufi az Ilka utcából! Ide!

– Na és?

– Azt mondod, hogy na és, Szabolcs?!

Egyszer még anyát is felcipelte Veráékhoz. (De miért? Mégis, miért?) Megint csak az előszobában álltak: anya, Vera mamája meg Szabolcs.

– A fiam annyi áldozatot hozott a lányodért.

– Áldozatot? – Vera mamája közelebb hajolt. – Miféle áldozatot?

Szabolcs a szobaajtó felé pislogott, de az nem nyílt ki. Pedig bent vannak. Azok ketten most is bent vannak.

Valahonnan messziről hallotta anyát:

– Kicsit furcsa, hogy nálatok csak így az előszobában… Azért ez kicsit furcsa! – Váratlanul kiabálni kezdett. Miért csináljátok ezt a fiammal?!

Hammerman Béla valósággal rácsúszott a dobra. A gitáros fiú kicsit előbbre jött. Közben mintha mondott volna valamit. Bélának megrándult a válla. Előregörnyedve fölfelé nézett.

Az előszoba, a tükrös szekrénnyel. A tükörben a gang elgörbült vonala. Mindenféle újságok meg folyóiratok a ládán. Színházi lapok, filmlapok, irodalmiak és egy Egészségügyi Dolgozó. Kinek járt az Egészségügyi Dolgozó? Hogy került oda?

Szabolcs tisztán látta azt a lapot a ládán. Halványzöld lapon fehér betűkkel: Egészségügyi Dolgozó. Ha még Élet és Tudomány! De Egészségügyi Dolgozó!

Anya még bele is lapozott. Előregörnyedve ráhajolt a ládára. Mintha az Egészségügyi Dolgozót akarná olvasni, ahogy egyre csak azt kiabálta:

– Ezt nem csinálhatjátok a fiammal!

Hammerman Béla belevágott a dobba.

– Rúgd el a bokáját!

Ők meg ráfelelték:

– Rúgd el a bokáját!

– Harapd el a torkát!

Ráfelelték:

– Harapd el a torkát!

Kezdődött a tánc. Döngött a terem. Por kavargott a levegőben, torokkaparó por. Hajzuhatag sistergett Szabolcs előtt.

– Szabolcs… mi van?!

A fiú a falnál állt, belepréselve a mellényébe. Anya volt előtte, ahogy a láda fölé hajol, és csak lapoz, lapoz.