Előrevágott labdaA folyosón egy keménykalapos, sovány férfiba ütközött. A keménykalapos hátrakulcsolt kézzel járkált, majd hirtelen szembefordult vele. – Ön késett. Csempe-Pempe gyanakodva nézte ezt az alakot. Mintha már többször összeakadt volna vele a lelátón, de hogy idelent a folyosón, az öltöző előtt!… – Késtem? A keménykalapos bólintott. – Tudja, hogy Guba nem vállalhatja a játékot. – De hát nem komoly a sérülés… legalábbis nem látszott komolynak. A másik meg se hallotta. – Zakariás se jött rendbe. Két ilyen játékos kiesik a csapatból, mint Guba és Zakariás. És éppen az Atalanta ellen! Zsibongásféle hallatszott a Titánia öltözőjéből. Mintha egyszerre többen beszélnének. Aztán Patya bácsi: – Mikcsei a gyúrópadra! A folyosó kis ablakai, mint a lőrések. És el is voltak tömve. Miért hordtak oda kavics- meg homokkupacokat? Az a kavics meg homok még a régi pályáról van, a régi Titánia-pályáról. Ebben Csempe-Pempe egészen biztos volt. A keménykalapos megfogta a vállát. – Nem késhet tovább. – Azzal betolta az öltözőbe. A fiúk egy sarokban, Patya bácsival. Mikcsei felült a gyúrópadon. Elragadtatott csodálkozással nézett Csempe-Pempére. A gyúró visszanyomta, és már csak a két felhúzott térde látszott. Patya bácsi előrejött Csempe-Pempéhez. – Fiam! – Kis szünet. – Az évszázad vereségét fogják ránk mérni. Az Atalanta félelmetes formában van, mi pedig tartalékosan. Itt csak egy segíthet, a Titánia-szív. A játékosok felálltak zöld-fehér dresszükben, körülfogták Csempe-Pempét. A fiatal arcok között egy sűrű, tömött, fehér bajusz. – Ábler bácsi! Ábler bácsi kihúzta magát a zöld-fehér trikóban. – Semmi kétség – bólintott Patya bácsi –, Ábler Bélát látod magad előtt a Titánia mezében, a mi régi, öreg drukkerünket. Ő helyettesíti Zakariást ezen a sorsdöntő mérkőzésen. Gubát pedig… – Átölelte Csempe-Pempét. – Mert olyanokra van szükségünk, akik küzdeni tudnak, akik odateszik a csülküket, akik, ha kell… Elfulladt. Váratlanul kiabálni kezdett. – Mit ácsorogsz itt? Miért nincs rajtad szerelés?! Trikók röpködtek Csempe-Pempe felé. Zöld-fehér csíkos trikók. Az egyiken vastag csíkok, a másikon vékonyak. Sima zöld dresszek, sima fehérek. Majd egy fehér, olyan zöld karikával a nyakán. Csempe-Pempe zöld trikóban, fehér nadrágban topogott. A lábán stoplis cipő. – Taktikai megbeszélés! – intett Patya bácsi. Mikcsei is lemászott a gyúrópadról. Az egész csapat Patya bácsi köré húzódott. – Védekezésre rendezkedtünk be, szoros emberfogásra. A csapat behúzódik a kapu elé, betonfalat alkotunk, áttörhetetlen betonfalat. Csempe-Pempe igazított valamit a stoplis cipőn. Bő, valahogy egy kicsit bő. – Tehát, mint mondtam, a csapat felzárkózik a kapu előtt. Két ember kivételével. Patya bácsi elakadt. Az ajtó lassan kinyílt. Játékosok kopott, zöld dresszben. Félénken összebújva, de mégis valami makacs dühvel a tekintetükben. Megfogták egymás kezét, valóságos csatárláncot alkottak. Patya bácsi végignézett ezen a társaságon. – Látom, itt a mi klasszis kapusunk! Biztos érzékkel ugrik a labda alá. De, mit mondok! A labdával csak akkor találkozik, ha ki kell kotorni a hálóból. Ami igaz, igaz, elég gyakran találkozik a labdával. Szóval, téged kéne, hogy beállítsalak? Téged meg a többieket? A botlábú jobbszélsőt, az önmagát elkaszáló centert? – Egy pillanatra elhallgatott. Majd úgy süvítette, mint az átkot. – Vissza a tartaléksorba! A kopott dresszek eltűntek. Az ajtó becsukódott. Patya bácsi karon fogta Csempe-Pempét és Áblert. – Ti elöl maradtok, két öreg lesipuskás. Felnevettek. Ők is nevettek, cinkosan, bizalmasan. A két öreg lesipuskás. Csempe-Pempe most látta csak, hogy Ábler dressze meglehetősen kinyúlt, inkább pizsamára emlékeztet. – Ábler bemegy centerbe, te pedig, Csempe-Pempe, kihúzódsz jobbszélre. Le-föl sétáltak a Titánia trénerével: Ábler, aki bemegy centerbe, Csempe-Pempe, aki kihúzódik jobbszélre. – Ha a védelem előrevágja a labdát, ti elcsípitek. Középen Ábler, a szélén Csempe-Pempe. Ellenállhatatlanul kapura húztok. Csempe-Pempe behunyta a szemét, ahogy utánarebegte. – Kapura húzok. A csapatok kifutottak. Az Atalanta kék-fehérben, a Titánia zöld-fehérben. Felmorajlott a közönség. – Tempó, Atalanta! – Titánia! – Mindent bele! Csempe-Pempe öklét melléhez szorította, állát leszegte, ahogy csapatával a pálya közepére futott. Magasba lőtték a labdát. Kezdődött a bemelegítés. Körbefutottak, ugráltak, passzoltak, kapura lődöztek. Csempe-Pempe éppen lövésre készült, amikor valaki megfogta a lábát. – Bednarik! Bednarik a Titánia kapuja előtt hevert, zakója feje alá gyűrve. Fölintett Csempe-Pempének. – Még izomlázat kapsz! – Civil a pályáról – mondta Csempe-Pempe. Bednarik még mindig nem engedte el a lábát. – Legalább két gól van ebben a lábban, de lehet, hogy három. Az ám, miért ne lehetne mesterhármasa a mi jobbszélsőnknek? – Mi bajod van velem? – Nekem aztán semmi. – Semmi?! Soha egy jó szavad nem volt azokról… – …akiket te hoztál a Titániába! – vágott közbe Bednarik. – Régi szöveg, ócska szöveg. Tudom, hogy te vagy a legnagyobb játékosfelhajtó. Most pedig magadat hajtottad fel. A legeslegnagyobb játékost! – Nevetni kezdett. Valósággal rázkódott. – El kell hagynod a pályát! Civil a pályáról! Két labdaszedő gyerek szaladt be. Felemelték Bednarikot. Az a nyakukba csimpaszkodott. – Csempe-Pempe megtalálta a góllövő cipőjét! – kiabálta, ahogy levitték a pályáról. A két kapitány, a bíróval, a pálya közepére vonult. – A Titánia képviseletében. – Ábler meghajolt, kezet szorított az Atalanta csapatkapitányával. Mögötte Csempe-Pempe, kissé sértődötten. Ez az Ábler! Mikor nevezték ki csapatkapitánynak?! És miféle cipője van? Ábler fekete félcipőben a pálya közepén. – Hogy van, Ábler úr? – kérdezte a bíró. – Mi a tipp? Fej vagy írás? – Fej. Magasba repült a pénzdarab. – Fej! Ábler választott kaput, szemben a nappal. A csapatok felálltak. Ábler Béla a Titánia csatársorának közepén, a jobbszélen pedig Csempe-Pempe. Zúgott a nagytribün. Lobogtak a kék-fehér meg a zöld-fehér zászlók. Fütty. Az Atalanta középcsatára elindította a labdát. Jobbra játszott az összekötőnek. Az átvágta a labdát balszélre, és abban a pillanatban felborult a pálya. Az Atalanta kapuhoz szögezte ellenfelét. Csempe-Pempe hátrarohant. De akkor Ábler: – Ön elfelejtette a taktikát?! Csempe visszakullogott a jobbszélre. Előtte az ellenfél kapuja. A két hátvéd, a Tobler testvérpár, Tobler I. és Tobler II. A kapus a kapufélfához dőlt. Tobler II., a balhátvéd, kicsit előbbre jött, mintha beszélgetésfélét akarna kezdeni. Szemügyre vette Csempét, elvigyorodott. Mi baja velem? És milyen rondán vigyorog. Ilyenkor szokott durvulni. De hát most nincs nálam a labda. Egyáltalán, hol a labda? Valahol messze, nagyon messze folyt a játék. Sötét tömeg hullámzott a Titánia kapuja előtt. A kapu nem is látszott. – Megírják, ha lesz valami. – Tobler II. Csempére hunyorított, lassan visszahúzódott. Ábler Béla középen körözött. Hirtelen megállt. – Nem mondom, van egy kis kertes házam. A lányomnak nincs miért aggódni. Csempe-Pempe széttárta a karját. Mit akar Ábler bácsi a kertes házzal? És főleg a lányával? Nem vitás, hogy Ábler bácsi lánya valahol itt van a nézők között. Talán a papa miatt jött ki. Talán másvalaki miatt. Ki tudja? – Fél pálya kiadó. – Ez megint Tobler II. volt. És akkor Csempe-Pempe labdát kapott. Egy olyan előrevágott labdát. Egy pillanatra valósággal megdermedt. Lassan, óvatosan kinyújtotta a lábát a labda felé, mint aki ismerkedik. Aztán, akárcsak visszafelé akarna húzódni. Majd váratlanul előretört. Beadás! Ábler előrelökte a jobb vállát, ahogy megindult az Atalanta kapuja felé. Cipőpertlije kioldódott, de azért visszajátszott Csempének. Csempe kapura húzott. Tobler II. kiszorította a szögletzászlóhoz. Onnan vágta be a labdát. Ábler Béla valósággal úszott a levegőben. Fej! Fölé! Egy hajszállal a bal kapufa fölé! Ábler leroskadt a földre, mint aki többé már nem is akar fölkelni. Csempe-Pempe átfogta a vállát, fölemelte. – Na, na Ábler úr. A félvonal felé baktattak. Zúgott körülöttük a taps. – Ez az! Ez volt a labda! Ábler bácsi Csempére nézett. – Önt tapsolják, az ön beadását. – Azért ez szép fejes volt, Ábler úr. Egy lány virágot nyújtott be Csempe-Pempének. – Ó! – Csempe átvette a virágot. – Nem tudom, megköszönhetem-e? – Szó se lehet róla! – Ábler Béla kikapta kezéből a csokrot, a tribün felé röpítette. – Papa! – A lány mélyen lehajtotta a fejét. – De Ábler úr! – Értse meg… semmi kifogásom az ön személye ellen. Nem bánom, ha találkoznak a lányommal. De be kell látnia, hogy ez nem éppen a legmegfelelőbb hely. A lánynak megrebbent a szempillája. – Ezt meg ne lássam még egyszer, Klárika! Klárika Csempe-Pempére mosolygott, aztán eltűnt. Az Atalanta kapusa újságot olvasott. Mintha az előbb nem is forgott volna veszélyben a kapuja. Előrelapozott az újságban, visszalapozott. A Titánia beszorult. Elöl csak ők ketten: Ábler és Csempe-Pempe. Ábler középen körözött, Csempe-Pempe a jobbszélen. Olykor azért összeakadtak. Csempe-Pempe bekanyarodott középre, Ábler pedig kifelé indult. Megálltak egymással szemben, mint akik csak úgy véletlenül találkoztak. – Elhanyagolnak bennünket. – Ábler vállat vont. – Mondhatnám, negligálnak. Két gyászruhás nő ment el a tribün alatt. Átölelték egymást, úgy botorkáltak. Az egyik nő Csempére pillantott a fátyol alól. Lehet, hogy mondott volna valamit, de a másik továbbvitte. – Elvesztette a férjét – szólalt meg Ábler Béla. – Valaha együtt drukkoltak a Titániának, de a férje most már nem drukkol senkinek. – És a másik hölgy? – A gyászoló édesanyja. A közönség felmorajlott. – Góóól! Pillanatnyi csönd. A tömeg újra felzúgott. – Mellé! Csempe-Pempe Áblerre nézett. Ábler bácsi gyötrelmes képet vágott. – Az a legrosszabb, hogy minden a gyomromra megy. A Toblerek előrejöttek. Mintha valami nagy messzeségből kerültek volna elő. Lábukat szétvetették, sötéten csillogott a tekintetük. – Micsoda alakok! – Ábler mintha ott akarná hagyni a pályát, a Toblerekkel együtt. Majd hirtelen felugrott a levegőbe. A Toblerek is felugrottak. Csakhogy későn. Ábler Csempe-Pempe elé fejelt. Most megint nála volt a labda. Megint az ő nevét zúgták. – Csempe… egyedül! – Kapura! – Egyedüüül! A Toblerek rárohantak. Elhúzott közöttük. Még látta, ahogy Ábler egy vonalban fut vele, felemeli a kezét, talán a labdát kéri. De ezt nem lehet leadni. Ez az ő labdája. – Lövés! Lövés! Tobler II. oldalról elkaszálta. Még úgy estében megcélozta a jobb felső sarkot. A levegőben úszott az Atalanta kapusa. De éppen csak ujjheggyel tudta érinteni a labdát. – Góóól! A földön feküdt az Atalanta kapusa. Mellette a két hátvéd: Tobler I. és Tobler II. A labdát nézték, ahogy a háló sarkában csücsül. Csempe-Pempe még mindig a földön. Azon a helyen, ahol Tobler II. felvágta. A kapu jobb sarkát látta, a nagytribün tetejét. Drukkerek másztak fel a tribün tetejére, zászlócskákkal integettek. Ábler Béla emelte fel Csempét. De akkor már a többiek is ott voltak. A kezét rázták, a vállát veregették. – A mi góllövőnk! Félrehúzódtak, hogy utat engedjenek az Atalanta kapusának. Az Atalanta kapusa, aki már többször is magára húzta a válogatott mezt, Csempe-Pempéhez lépett. – Mesteri lövés volt. – A kezét nyújtotta. Csempe-Pempe ott állt a Titánia legendás hírű, zöld-fehér dresszében. Mosolygott, bólogatott, egy szót se tudott szólni. Akkor se tudott megszólalni, amikor Ábler bácsi hozzáhajolt. – Van egy kis kertes házam, és ha a lányom egyszer talál valakit… szóval, ha megtalálja az igazit… A csapatok felálltak. Az Atalanta középcsatára mélyen lehajtotta a fejét, ahogy elindította a labdát. A Titánia megint beszorult, és ők ketten Áblerrel megint magukra maradtak. De aztán megszólalt a bíró sípja. – Félidő! – Patya bácsi beszaladt a pályára. – Kihúztuk az első félidőt! A közönség elözönlötte a pályát. Körülvették Csempe-Pempét. Valaki azt mondta, hogy már régen a Titániában lett volna a helye. Sőt! A válogatottban. Nem vitás, hogy ezzel a mérkőzéssel bejátszotta magát a válogatottba. – Megtaláltam a jobbszélsőmet! – A szövetségi kapitány kitárta a karját. – Van még egy félidő. – Bednarik a kapitány mellé húzódott. – Azért ne felejtsük el, hogy van még egy félidő. – Tudom, hogy van még egy félidő. – Csempe-Pempe kihúzta magát. Valaki megérintette a karját. Egy kedves, szőke fej hozzáhajolt. – Ó, a menyasszonya! – mosolygott a kapitány. – Nem állhatok a fiatalok útjába – Ábler bácsi a büfé felé intett. – Igyunk meg egy szörpöt, gyerekek. Csempe-Pempe és Ábler Klári a büféhez vonultak. Mögöttük a szövetségi kapitány Ábler bácsival. (– Ön is megállta a helyét a csatársor tengelyében, Ábler úr!) Patya bácsi a Titánia játékosaival, na meg a drukkerek! Bednarik hol itt, hol ott tűnt fel. Egyre csak azt ismételgette: – Azért még nem fújták le ezt a mérkőzést. Csempe-Pempe egy pillanatra mintha azt a két gyászoló nőt látta volna. De aztán már ott állt a büfé pultja előtt. Ábler Béla lányával. Félbevágott vajas kiflik, sonkás zsemlék, császárzsemlék a büfé pultján. Friss cipó, retek, újhagyma. Korsó sörök, fröccsös poharak. Mögöttük a büfés ünnepélyes, meghatott arca. – Játék közben nincs sörözés! – nevetett Csempe-Pempe. – Játék közben nincs sörözés! – visszhangzott a büfében. Csempe-Pempe málnaszörpöt ivott, Klárival. Átkarolta a lány vállát, ráhunyorított. – Hja, a sportszerű élet! Ábler bácsi is csak málnát ivott mint a Titánia centere. A szövetségi kapitány és Patya bácsi söröztek. Csempe-Pempe az üvegeket bámulta a polcokon. Azokat a titokzatos, karcsú meg pókhasú üvegeket. Mögöttük a csillogó tükörlap. A tükör megremegett, hullámzani kezdett, az üveglapok egymásra csúsztak. Aztán egyszerre vége lett a hullámverésnek. Virágot lehetett látni, ahogy lassan elúszik. A virág közepén egy lány. Csempe-Pempe megfogta Ábler Klári kezét. Ábler bácsi megértően feléjük bólintott. A lány, azon az úszó virágon, énekelni kezdett. – Ismerős ez a dal – mondta Csempe-Pempe –, nagyon is ismerős. – Pszt – sziszegett valaki a háta mögött –, ne zavarja az előadást. Csempe-Pempe behúzta a nyakát. Sötét nézőtéren ült, estélyi ruhás hölgyek, frakkos, szmokingos urak között. Nem mert oldalra nézni. Tudta, hogy Ábler Klári is estélyi ruhában van. Ő meg ebben a… A lány kilépett a virágból. Mindkét karját kitárta, ahogy Csempe-Pempéhez közeledett. Közben énekelt. Csempe-Pempe hirtelen oldalt fordult. A gyászruhás nő ült mellette. Ábler Klári sehol! Egy pillanatra föl akart állni, hogy megkeresse. Mozdulni se tudott. A hátsó sorból a másik gyászruhás nő hajolt feléje. – A zene mindenért vigasztalást nyújt. Félig elsüllyed, sötét csónakban, a zenekar. Egy-egy kürt, odalent a mélyben. Kottatartó, áll alá szorított hegedű, leeresztett vonó. A karnagy fehér ingmelle. Maga a karnagy fölfelé fordított söröshordón. Vékony deszkalap keresztbe fektetve a zenekar csónakján. Rajtuk félbevágott szalámis és vajas kiflik. Sonkás zsömlék, juhtúrós kenyerek. Retek- és újhagymabokrok. Korsó sör, fröccsös pohár. A lány széttárt karral énekelt. A virág lassan lebegve megindult mögötte, továbbúszott. Szakállas férfiak bukkantak fel a lány körül. Szigonnyal a kezükben körülúszkálták. A lány még mindig énekelt. Azok pedig egyre szorosabbra vonták körülötte a gyűrűt. Szigonyukkal már-már a vállát súrolták. A karját, a haját. A két kitárt karja közül bukkantak fel. – Elalél – suttogta az egyik gyászfátyolos nő. – Most mindjárt elalél. A lány lehunyta a szemét, ájult mosollyal hátrahanyatlott. A szigonyok összecsapódtak fölötte. Taps. Nagy taps. Csempe-Pempe oldalt állt, egy kis lépcsőnél, a színpad mellett. A lány mosolyogva meghajolt a tapsviharban. A szigonyosok is hajlongtak. A virág ismét megjelent a lány mögött. Az nem szállt be. Elindult Csempe-Pempe felé. Balettcipőben vigyázva lépkedett azon a kis lépcsőn. Már majdnem leért, de akkor Csempe-Pempe felkiáltott. – Bocsánat! A mérkőzés… Előrefúrta magát a tömegben. Már biztosan elkezdték a második félidőt. Ábler Béla ott áll a pálya közepén, ő meg sehol! Majd fellökött egy tolókocsis nőt. Oszlopok között rohant, hatalmas, széles kőlépcsőn. Ketten várták odalent. Két cilinderes férfi. – Rendőrség. Szelíden megfogták a karját, kivezették. A színház kapujánál az egyik cilinderes elővett egy kis üveget. – Leheljen rá. Zajlott az utca esti forgalma. Villamosok mentek, autók. De valahogy kicsit fáradtan. A szembenlevő járdán a két gyászfátyolos nő. Csempe-Pempe az üvegcsére nézett. A rendőrökre. – Leheljen rá, kérem. Halványzöld pára szállt fel az üvegből, ahogy Csempe-Pempe rálehelt. – Igen, valóban erről van szó. – Miről? – kérdezte Csempe-Pempe. – Meg kellett ejtenünk ezt a vizsgálatot. Mondták, hogy ön nagyon furcsán viselkedett a pályán. – Furcsán viselkedtem? De hát lőttem egy gólt. A rendőrök hallgattak. Olyan szomorúan hallgattak. A gyászoló nők mereven figyeltek a túlsó oldalon. Mintha át akarnának jönni. Megint elhúzott egy villamos. Alig volt utasa. – Én lőttem a vezető gólt. A Titánia vezető gólját. Ebben a pillanatban felfedezte a Sportot. A sarki újságos bódéjánál már ott voltak a sportlapok. A címoldalon nagy betűkkel: – Titánia–Atalanta 3:3 (2:1). – Tehát döntetlenül végződött – bólintott Csempe-Pempe. Az eredmény alatt a góllövők. Úgy félszemmel megpróbálta elolvasni a neveket. De hát ez sehogy sem sikerült, a betűk összemosódtak. Venni kéne egy lapot. De ha nincs ott a neve, ha mégse szerepel a góllövők között… – A hölgyek látták. – Csempe-Pempe a nők felé intett. – Az a két hölgy látta, hogy én lőttem a gólt. A két nő átjött a másik oldalról. Több villamost megvártak. Összekapaszkodtak, amikor egy bicikli elhúzott előttük. De azért mégiscsak átkeltek. Csempe-Pempe ettől valahogy bátorságot kapott. – A két hölgy tanúsíthatja… Labdát kaptam hátulról, egy olyan előrevágott labdát. – Úgy érezte, mindent el kell mondania. – Előtte a két Atalanta-hátvéd: Tobler I. és Tobler II. Szóval, a Tobler-gát. Mindenki tudja, hogy nem könnyű áttörni a Tobler-gátat. Nem tudom, mit írnak a lapban, a Sportban, de én… szóval, nekem… A rendőrök az üvegcsét nézegették. – És akkor mégis, hogy furcsán viselkedtem? Furcsán? – Azt mondták. – Vegyen, kérem. – Nápolyis zacskó nyúlt ki az egyik gyászfátyol alól. Csempe-Pempe csak a fejével intett, hogy nem… Égett a tekintete, ahogy újra megszólalt. – De hát mást nem mondtak? Azok ott a pályán nem mondtak rólam semmi mást? Hogy meg voltak velem elégedve? Nem? Annyit se? Hogy nem csalódtak bennem? Hogy nem keltettem csalódást, amikor magamra húztam ezt a… – Megsimogatta a dresszét, a zöld-fehér dresszét. A rendőrök hallgattak. A nők is csak hallgattak. Akárcsak az újságos a bódéja mellett, az ölébe fektetett lapokkal. Villamos csilingelt alig hallhatóan. Csempe-Pempe végignézett azon a kis csoporton, de már nem várt választ. Kilépett közülük, és elindult a csöndes, esti utcán. A villamos mellett bandukolt. Számlapján fakó, bágyadt fénnyel: 3:3. |