Filmezés, kapualj

– A Balla Ica benne van?

– Benne van.

– A Lóránt Oszkár benne van?

– Benne van.

– A Nánási Györgyi?

– Az nincs benne.

Már nem is tudta, mióta állt itt ebben a kapualjban. És azt se tudta, hogy ez az öregasszony mióta áll előtte, tejesüveggel a kezében. – Az meg szörnyülködve ingatta a fejét.

– Csak nem azt akarja mondani, hogy a Nánási Györgyi nem játszik ebben a filmben?

– Nem játszik. – A lány lehunyta a szemét, mint aki visszazuhan az alvásba. Talán el is aludt volna, de akkor megint az a poros hang…

– …és maga a rendező?

A lány megrázta a fejét, kinyújtotta a karját és ásított. – Nem, én csak berendező vagyok. Kellékes. – Elvakkantotta magát. Aztán elhallgatott, mint akit nagyon meglepett ez a nevetés. Valósággal dühbe gurult. Mi a csudának röhécsel, amikor majd elalszik, és ez a hideg!… Köd és hideg.

Égett a szeme, a szemhéja pedig olyan súlyos volt. Egy roskadt fotel volt mellette, de nem ült le. Ha leül, elalszik, és akkor elvihetik innen ezeket a holmikat.

Ó, ezek a holmik! A fotel, az üres kalitka, a szekrény, a lovaglócsizma… Egyszer majd elfogadják a filmet, amit ketten írnak Robival, és akkor többé nem kell így hajnalban ácsorogni. Csakhogy a Robi egy hete semmit se csinál, pedig neki kell megírni azt a részt, ahol a kisfiút magához veszi a vasutas. Robi ismer vasutasokat, tudja, hogy beszélnek. Robi valami vizsgáról beszélt, hogy arra készül.

– Mit mond, hogy múltkor a Keleti pályaudvarnál? – Az öregasszony közelebb hajolt a lányhoz. – És akkor is ilyen korán?

– Még korábban, és még kutya is volt.

– Kutya? – Az öregasszony a tejesüvegre bámult, majd váratlanul megkérdezte. – A Nánási Györgyinek orvos a férje?

– Nem tudom.

– Nem tudja?

A lány arra gondolt, hogy mégiscsak leül, legfeljebb elalszik. De nem ült le. A szürkésfehér üveget nézte. Nem fogadják el ezt az üveget, visszaküldik a nénivel együtt: tessék, mossa ki! Vagy lehet, hogy így szokták meg az üveget is, a nénit is. Rejtett kamerával kell felvenni a filmet, legalábbis az utcai jeleneteket. Hangok lesznek benne, hangok meg arcok, de néha nem az beszél, akit látni lehet, amikor például a kisfiú menekül, és mindenféle hangokat hall az utcán…

– A szoba rendben van.

Fekete télikabátos férfi állt a lány előtt. A gallért fölhajtotta, és mintha csak úgy pizsamára kapta volna fel a kabátot. Szakszerű hangon magyarázott.

– Nem lesz semmi fennakadás, a Vince bácsi a múltkor is meg volt elégedve.

Vince bácsi, miféle Vince bácsi? És mit akar ez az alak a szobával?

Az meg már a tejesüveghez fordult. – Jellegzetes pesti szoba, az ilyesmi nagyon emeli a filmet.

– Maguknál fognak filmezni? – A néni elképedve ingatta a fejét.

A lány érezte, hogy közbe kéne szólni, de hallgatott. A férfi hangja különben is olyan zsibbasztó volt. Már nem valami fiatal, de van valami vonzija.

– Megfázik. – A férfi a fejét csóválta. – Ez a ronda, huzatos kapualj…

Már többen álltak körülötte. Egy fiú iskolatáskával a hóna alatt ledobta magát a fotelba, kinyújtózott. A télikabátos férfi egyetlen mozdulattal fölrántotta.

– Te kannibál! – Majd a lány felé: – Semmit se tisztelnek.

A lány nem is mert hátranézni. Úgy érezte, hogy már többen ülnek a fotelban. Valaki mintha a szekrény ajtaját nyikorgatta volna.

– Az én szobám – mondta az öregasszony a tejesüveg mögül. – Miért nem nézik meg az én szobámat?

Egy sovány, égő szemű nő: – Igaz, hogy bezárják a kaput?

– Bezárják – bólintott a télikabátos. – Jó lesz sietni azzal a bevásárlással. – A lányra hunyorított, mint egy beavatott.

Nyikorgott a szekrényajtó.

A lány megfordult.

A férfi egy borzas kölyköt emelt ki a szekrényből. A fenekére ütött, és előrependerítette.

– A szekrény akár lent is maradhat, hiszen nálunk is…

– Utcai felvételhez kell.

– Aha. – A férfi az állára tette a mutatóujját. – Utcai felvételhez.

Megmozdult a kapualj. Akárcsak vakolat potyogna a falról.

– Ez a szekrény… az utcán?

– Valaki belebújik. – Elakadt. Micsoda hülyeség! Talán még némafilmben se csináltak ilyet. Nem, hát a Várnai Pipi nálam nem fog rendezni! Nálam?! Mikor lesz nekem filmem? Miért, ha a Robi ezt most megírja…

– Mi a film címe?

– A ló elmegy az ablak előtt.

– Ló is szerepel benne?

– Nem, csak beszélnek róla.

– Beszélnek róla…

A kapualj újabb és újabb alakokat bocsátott ki magából. Odafent is megmozdult a ház. Akárcsak végig állnának a lépcsőkön. Kinyílik egy ajtó, és egy nő kiszól. – Az udvar is benne lesz a filmben? – Öreg bácsi lent áll az udvaron, a porolórúd mellett. Sálban, füles sapkában áll a nyirkos udvaron. – Komoly pénzt kap, papa.

A lány megborzongott. Fölemelte a termoszt a fotel mellől, lecsavarta a kupakját.

– Tea? – kérdezte a télikabátos.

És most mind nézték, ahogy teát iszik. Ő meg úgy fogta a termoszt, mint az egyetlen ismerősét. Bárcsak itt volna Robi vagy akárki…

– Van nálam odafent erősebb is – mondta a télikabátos.

A lány visszacsavarta a kupakot, és megrázta a fejét.

– A Kádas Stefi férje lőtt rá arra a futballistára? – kérdezte valaki a kapualjból.

Nem kellett válaszolnia, máris rávágták.

– Az a Horváth Magda férje volt, és mi az, hogy agyonlőtte?

– Én nem azt mondtam, hogy agyonlőtte…

– A szüleinél lakik? – A télikabátos közelhajolt a lányhoz.

– Alig látom őket. – Nézte azt az öreg lóarcot, és valahogy mindent elmondott. Hogy anya újra férjhez ment egy fiatalemberhez, jóval fiatalabb, mint anya… és anya nagyon féltékeny arra az alakra, pedig hát!…

– Értem – bólintott a férfi. Majd kissé meghökkenve. – Spájzban lakik?

– Olyan spájzfélében.

– Spájzfélében! – A férfi hümmögött, aztán odalépett egy kövér nőhöz, és arról beszélt, hogy az ő fia már több filmben is szerepelt. Igaz, csak mint statiszta.

A lány megigazította a kalitkát. „Mi a csudának kellett kipakolni ezeket a családi dolgokat?!”

– Nézzék meg a szobámat – ismételte makacsul az öregasszony a tejesüveg mögül.

– Miért éppen a magáét?!

– Amikor hozzánk is feljöhetnek.

A lány meg valósággal beékelődött a sarokba a szekrény előtt. Még mindig arra gondolt, hogy minek mondta el az anyját meg azt a férfit, a kóblit, ahol lakik…

– Magánál kell föliratkozni? – kérdezte az égő szemű nő.

– Nálam? Mire?

– Statisztálásra. A mai napom szabad. – Mintha egyébként rettenetesen el lenne foglalva.

– Mennyit fizetnek egy napért?

– Gyereknek mennyit fizetnek?

– Gyereknek miért csak a felét?

Megint a termosz után nyúlt. Elek Jutkáékat egyszer betemette a hó, amikor híradóztak, de talán még az is jobb lehetett.

– A statisztálást más intézi – mondta a télikabátos férfi. A lányhoz fordult, mint egy családtag. – Ismeri a fiamat?

A fejét rázta, hogy nem ismeri.

– Pedig a Vince bácsi nem is forgat nélküle. „Itt a kis Vajda? Akkor indulhatunk.” Ő egy színfolt. A fiam. – Aztán megint elfordult, és a Ben Hurról magyarázott valamit a többieknek. – Tudják, abban van az a híres kocsiverseny, és azt úgy vették fel…

– A fia tartja el. – Az égő szemű nő szorosan a lány mellett állt. – Soha életében nem dolgozott.

– Mindenkinek tartozik a házban – mondta az öregasszony. De ez már egy másik öregasszony volt és egy másik tejesüveg. Hirtelen a lányra pillantott. – Zöld nadrágja van.

A lány is végignézett a fekete-zöld kockás nadrágján.

– Na és?! – A télikabátos rándított egyet a vállán. – Mikor hordjon ilyet?

– Én nem venném fel! Nincs az a pénz.

– Hallja! A maga korában…

– Fiatalok hordhatják.

– Meg akinek magas az alakja.

– De ez nem magas.

– Sakkozni lehetne rajta.

Sakkozzanak! – gondolta a lány. – Bánom is én, sakkozzanak, csak már ne bámuljanak úgy.

– Az udvarra néz a szoba – mondta csöndesen a télikabátos. – Igazi pesti udvar, egyszóval éppen olyan, mint amilyen maguknak megfelel.

A lány megint elzsibbadt ettől a hangtól. Álmos mosollyal bólintott, aztán egyszerre csak azt mondta:

– Nem lesz belső felvétel.

– Nem lesz? – A férfi tekintete elszűkült.

– Csak egy. Abban a sarokházban.

Mindnyájan arra fordultak. Éppen csak a ház fekete vonalát lehetett látni.

– És ebben a házban semmi?

– Semmi.

Érezte, hogy ezt továbbadják egymásnak. A télikabátos férfi az öregasszonyoknak, azok megint tovább, és már odafent a szobákban is tudják, hogy semmi, de semmi nem lesz ebben a házban.

– Ide figyeljen! – A férfi lehelete az arcába csapódott. – Én nagyon jól tudom, hogy a Fonféder csinálta ezt az egészet. A Fonféder már a múltkor is nagyon furcsán viselkedett. De most kitekerem a nyakát! – Azzal megfordult, és berohant a házba.

A lány szédülten bámult utána.

– Szóval nálunk nem lesz semmi?

Úgy álltak előtte, mint egy fal. Az égő szemű nő meg a többiek.

– De azért a cuccát idehozza!

– Mit gondol, mi ez? Szeméttelep?!

„Kirámolnak innen, nekem ugranak és kirámolnak.”

Semmi se történt.

Ködös, nyúlós csönd.

A kihűlt utca csöndje, a kapualj csöndje.

A lány egy pillanatra Robival volt egy buszban, majd átszaladt a filmgyár udvarán. Majd, ahogy megrázta magát, és hunyorogva körülnézett, még mindig mintha álmodna.

Tejesüvegek vették körül. Fehér csuklyás tejesüvegek gyűrűje. Alámerültek, aztán megint felemelkedtek, de el nem mozdultak mellőle.