UtcákKis csoport a tér sarkán. Középen egy asszony, szürke kalapban. Arca ráncos, vörös, szemealja duzzadt. Kesztyűjét húzogatja, tépdesi az ujjakat, és közben beszél. – Velem még soha… soha nem történt ilyesmi… Nyel egyet. Olyan méltatlankodva néz körül, mintha mindenki felelős lenne azért, ami vele történt. Kövér, barna kucsmás férfi odahajol egy fejkendős asszonyhoz, és halkan kérdezi: – Mi történt vele? Az asszony vállat von, igazít a szatyrán, és csak annyit mond: – Elloptak tőle valamit. A szürke kalapos nő, a kör közepén, előrenyújtja a kezét, megérint egy vállat. – Te tudod, ki volt… te ismered. A váll megrándul, és megrándul a gyerek sovány, szeplős arca is a piros svájcisapka alatt. – Én nem mondtam, hogy Egér volt, én csak azt mondtam, hogy akkor ott láttam a ruhatárban. – Elszűkült tekintettel néz az asszonyra. – Én csak azt mondtam, hogy az Egér ma kijött egy kabáttal ide a térre. Az asszony valósággal felvisít. – Hallják! Hallják! A ruhatárban látta tegnap este, és ma reggel itt a téren egy kabáttal… A kucsmás férfi ismét megkérdi: – De hát mit történt? A nő arca megremeg, szája megrándul, és most már mindent kiokád magából. – Tíz éve vagyok ruhatárban, de ilyen még nem történt velem! Pedig voltam a zuglói Tripoliszban, a Százados úton… és akkor éppen itt, a Tóth Kálmán tánciskolájában! De olyan szolid képű fiú volt… és hogy csak legyek nyugodt, majd ő kikeresi a kabátját… olyan rumlim volt, hogy még örültem is… és akkor tessék! – Szépen leakasztott egy másik kabátot – bólint a kucsmás. Piros arcú, őszes férfi tör utat a vállak és hátak között. Rövid kiskabátban, sárga bakancsban. Megáll az asszony előtt. – Mit mond? Hogy hívják a fiút? A ruhatárosnő riadtan szipog. – Egér… azt hiszem, Egér… Ő ismeri! – mutat a szeplős fiúra. A férfi a szeplőshöz fordul. Egy darabig csak nézi, aztán megkérdi: – És engem nem ismersz? A fiú laposan pislog. Legszívesebben kisurranna egy könyök alatt. – Nem… nem emlékszem. A férfi nem hagyja. – Na! Amikor a Szívem cukrászdában elemeltetek a barátoddal két üveg Bambit! A fiú hirtelen elvörösödik. Érzi, hogy mindenki őt nézi. – Mit akar tőlem?… – Én voltam ott a cukrászdában! És te meg az Egér… – Én nem járok az Egérrel! – Most is együtt voltatok! – vág közbe a nő. A fiú a sapkáját forgatja az ujja hegyén. – Én csak azt tudom, hogy az Egér a Homok utcai iskolába járt, onnan ismerem… – Tudod te most is, hogy hol van! – bólint a cukrász. – Azt is, hogy hová vitte a kabátot! A fiú a vállát vonogatja. Alacsony, cigányképű gyerek pattan elé, fekete mellényben, kék mackónadrágban. – Mit akarnak a Lajostól? Egy csapott vállú, puhakalapos suhanc a cukrász elé áll. Orrát szinte belefúrja a cukrász arcába. – Be akarják húzni a Lajost? És akkor a ruhatárosnő: – Tíz pengőt kap, ha megmondja, hol az Egér. – Hallod, tíz pengőt – ismétli a cukrász. Most már a cigány meg a puhakalapos is úgy néznek Lajosra, mintha ő maga lenne a tízes. De az megint csak azt mondja: – Ma reggel itt volt a kabáttal, azóta nem láttam. – De hová ment?! – jajdul föl a ruhatárosnő. – Hová vitte a kabátot?! – Ide figyelj – kezdi Szívem, a cukrász. – Úgyis elkapják… akárhová viszi a kabátot, elkapják… Most pedig gyerünk! – Hová?! – csattan föl Lajos. – Az Egérhez! – Tudod te azt – mondja a cigány váratlanul. – Tíz pengőt kapsz – mondja a puhakalapos. Lajos a szája szélét rágja. – De ha megtudja, hogy én voltam, hogy én vittem a nyakára… Kinyújt! – Majd mi is ott leszünk. – Szépen! Amikor a Szejc Dódit megbicskázta, akkor sem volt ott senki! – Gyerünk már, Lajos! – Hülye vagy, Lajos! – Tíz pengő… – Köszönöm szépen! Nekem ez nem éri meg. De közben Lajos már indul előre. Nem lehet tudni, magától-e, vagy pedig hátulról lökdösik. Indul, és mögötte a ruhatárosnő, Szívem, a kucsmás férfi, a szatyros nő – az egész tér. A cigány előrefut, kabátujjával végigdörzsöl egy kirakatot, aztán bekiáltja az üzletbe: – Egér, egér, ki a házból, most jöttem a kávéházból! Lajos egyre azt ismétli: – De ha megtudja, hogy én voltam… Mögötte Szívem, mint a felvonulás rendezője: – Előre a Pátria moziba! – Ott a tanyájuk? – hajol előre egy izgatott nyak. A ruhatárosnő egy kicsit lemarad tőlük, mint aki tulajdonképpen szégyelli ezt az egészet. Két asszonynak magyarázza: – Kell nekem ez az izgalom, hát most mondják meg! A lányomért teszem, azért tűrök mindent… és most velem akarják megfizettetni azt a kabátot! Előrerohan Lajoshoz. – Te… ha itt hagysz… Aztán megint a két asszony között: – És azt hiszik, hogy kapok egy jó szót is a lányomtól?… Szívem a kucsmáshoz: – Nem fogják eléggé a fiatalságot, azért van az egész. – Múltkor hógolyóval dobáltak egy villamost. Le kellett állítani a kocsit. Kikanyarodnak a sarkon. Lajos hirtelen megáll. – Azt sem tudom, hol az Egér. A ruhatárosnőt mintha zsinóron rántanák a fiúhoz. – Most egyszerre nem tudod! – Az előbb sem mondtam, hogy tudom! Szívem lassan, tagolva: – Ide figyelj! Tíz pengőről van szó. Azt megkapod, többet egy fillért sem, és most gyerünk. – Csak ne olyan hangon – mondja a puhakalapos suhanc. – Inkább adjanak valami pénzt előre. A ruhatárosnő a táskájához nyúl, de a cukrász megfogja a kezét. – Egy fillért se! Lajos kigyulladt arccal. – De ha az Egér megtudja… – Nem tud meg semmit, és egy fillérrel sem kapsz többet, és gyerünk! Szívem már tolja előre Lajost. Lajos megáll a mozi előtt. Összepréselt szájjal mondja. – Maradjanak kint. Szinte meg sem rezdül a mozi üvegajtaja, ahogy bemegy. A ruhatárosnő Szívemhez: – Gondolja, hogy itt vannak? – Én nem gondolok semmit. A cigány és a puhakalapos a képeket nézik. – Az egész filmben ez a szőke nő fürdik. – Közben semmit sem lehet látni belőle. Az ajtó üvegje megremeg, ott állt előttük Lajos. – Nincs itt. Pillanatnyi csönd, aztán Szívem. – Akkor menjünk tovább. Újra elindulnak. A ruhatárosnő mellől lemarad a két asszony. Most egy szürke kabátos férfinak magyarázza. – Még reggel nála volt a kabát. Kihozta a térre. – Reggel! – legyint a fiatalember. A nő ettől majdnem szívbénulást kap. – De hát azért talán még megvan… azért még nem adta el?… Kiérnek a Körútra. A ruhatárosnő mellől egyszerre eltűnik mindenki. Mintha az egész társaság felszívódott volna az idegen arcok kavargásában. Aztán, egész váratlanul, megpillantja Szívemet a túlsó oldalon, a Nemzeti mellett. Mellette a kucsmás férfi meg a puhakalapos. Ahogy lenéz a földre… – a cigány! A gyerek szinte négykézláb csúszik előre, hirtelen ráveti magát egy lábra, valami ócska ronggyal dörzsölgeti. Arrébb rúgják. Egy darabig üvöltve rohan a férfi mellett. – Azt a pár fillért sajnálja!… A ruhatárosnő egyszerre elgyöngül. Megáll egy hirdetőoszlopnál. Aztán lassan fölemeli a fejét, és akkor mindenki ott van előtte. – Na tessék! – mondja Szívem. – Ő meg itt áll! A kucsmás is dühös. – Mindent mi csináljunk maga helyett? Vonszolják tovább, át a túlsó oldalra. Lajos hirtelen feléje fordul. – Nekem még be kell mennem az iskolába. – Aztán gúnyosan. – Vagy maga beszél az igazgatóval? Orvosi bizonyítványt ad? Lajos még mondana valamit, de a cukrász elkapja a karját. – Csak én ne beszéljek az igazgatóddal! Szívem aztán egy percre leáll valakivel. – Hogy mi van? Elloptak tőlünk egy kabátot. A ruhatárosnő Szívem mellől. – Nem maguktól… tőlünk! A tánciskolából. A cukrász nem is hallja. A Palace moziba! Azzal az egész társaság betódul a mozi előcsarnokába. A mozi előcsarnokában félhomály. Csak a pénztár kis ablaka világít. Ebben a vékony résben egy ráncos, szemüveges arc hajol a jegyek fölé. A ruhatárosnő először csak ezt az arcot látja. Oly közel van hozzá, hogy szinte köszönni akar. Aztán, mintha lebegne a sötétben, és most már egy parányi fényfolt. Az ajtó nyílik, csukódik. Újabb és újabb alakok lépnek be. Arcok vibrálnak. Az Egér? Itt volt az Egér? A ruhatárosnő nem látja Lajost. Azt sem, aki Lajosnak válaszol. – Átment a Sörszanatóriumba. Az asszony szíve a torkában ver. – Akkor… akkor menjünk utána. – Majd ketten utána mennek, a többi itt marad – hallja valahonnan a cukrászt. Az asszony szeme lassan megszokja a homályt. Most látja, mennyien vannak itt. Gyerekek a falnál, iskolatáskával a hónuk alatt, hosszú szipkából cigarettáznak. Elszűkült, öreg arcok, boglyas fészekhajak. – Kaptál cigarettát? – Két csomaggal az Emkénél. – Mi van az iskolában? – Beírtak hiányzónak. – Nem érdekes. Valaki egy szuszra darálja a ruhatárosnő mellett. – Két középpáholy az esti előadásra, földszint, zsöllye délutánra, cigarettát, borotvapengét. – A hang távolodik, majd megint közelebb jön. – Hozott valamit, mama? Az asszony a sarok felé hátrál. Nyílik és csukódik az ajtó. – Az Egér átment a Híradó moziba! Szívem gyanakodva: – Nincs a Sörszanatóriumban? És ha én átmegyek, akkor sincs ott? Az asszony a cukrász körül topog. – Át kéne menni… mondtam, hogy menjünk át. Szívem hirtelen feléje fordul. – Még parancsolgat!… – Én csak azt mondtam… A nő elcsuklik. Most megint két gyerekarc ugrik elé. – Olvastad a második kötetet? – Laci kiszabadul, és találkozik Annával. – Legyen vele boldog. De mi lesz azzal a matrózzal? És akkor Lajos lép be a képbe. – Az Egér itt volt a mozi előtt. Egyszerre körülveszik. – Mikor volt itt? – Láttad? – Miért nem szóltál? A cigány kivágódik az ajtón, aztán megint bent van. – Sehol semmi! Szívem Lajoshoz: – Miért nem szóltál előbb? – Én nem láttam… ki mondta, hogy láttam? Csak úgy hallottam. – Csak hallottad – ismétli a ruhatárosnő. – De kitől? – Mit akarnak az Egértől? – kérdi egy vékony, szőke lány. Piros mackóban van, két térde között rajztábla. Szívem hozzáhajol. – Ismered? A lány a rajztáblával eltűnik. Szivaros férfi megy át az előcsarnokon. – Valami differenciájuk van az Egérrel? A ruhatárosnő könyörögve: – Ismeri? Tudja, hol van? – Honnan tudnám? Újabb futár az utcáról. – Az Egér az Emke előtt vett egy újságot! Szívem valósággal ráordít a ruhatárosnőre. – És maga még itt van! Az asszony kisodródik. Vaksin hunyorog. Egy lépés balra. Valaki megfogja a vállát, jobbra tolja. Az Emke kávéház fényreklámja kigyullad, ahogy a kis csapat odaér. Szívem megáll a sarkon, vesz egy Rádióéletet. Közben laposan pislogva körülnéz. A cigány és a puhakalapos átszaladnak a Nemzeti oldalára. A ruhatárosnő, Szívem fölött, belehajol az újságba. – Nincs itthon. – Ja – bólint a férfi, anélkül hogy fölnézne a lapból. A cigány átszánkázik a túlsó sarokról. – Délelőtt eladott egy kabátot! Gizi mondta, hogy itt, a Nemzeti előtt… – Ki mondta? Milyen Gizi? – csuklik előre az asszony. – Hol a Gizi? – kérdi Szívem. – Most ment el a Pajussal. – Miért nem hívtad át? A cigány vállat vont. Aztán Szívem is vállat vont, és zsebre gyűri az újságot. – Veszek két mozijegyet. Az asszony visszakíséri a Palace-hoz, mögötte áll a pénztárnál. – És akkor most? – kérdi, ahogy a férfi hátrafordul. Szívem lassú, kényelmes mozdulattal tárcájába süllyeszti a jegyeket. – Két jegyet vettem estére. Az asszony úgyis annyit nyúz, hogy sose megyünk sehova. – De az Egér… a kabát… – Már délben eladta… maga is hallotta. – De ha megfogjuk az Egeret… – Hát fogja meg! – nevet a férfi, és köszönés nélkül kimegy a moziból. A ruhatárosnő utánanéz, mint akit fejbe vertek. Megrántják a táskáját. Lajos szemtelen, hegyes arca néz föl rá. – Ezért hajszolódtam egész délután! Ezért nem mentem iskolába? Hogy a végén semmit se adjon! A gyerekek az előcsarnokban körülfogják az asszonyt. Az megvakulva pörög a kör közepén. – De hiszen nincs meg a kabát… nincs meg az Egér… – Ki mondta, hogy nincs meg? – Jöjjön csak! A cigány és a puhakalapos két oldalról megfogják a nő karját, kiviszik az utcára. – Tudjuk mi, hol az Egér. A puhakalapos előremegy. A cigány rámutat egy cukorkásboltra. – Mama… vegyen nekem két Fruttit. A ruhatárosnő bemegy a boltba, és vesz a cigánynak két Fruttit. Kint az utcán Lajosba ütközik. – És ha szólok az apámnak, hogy elcsalt az iskolából… Az asszony a táskájához nyúl. – Ne adja oda! Ne adja oda! – üvölti a cigány. A tízes már Lajos kezében. – Üzen valamit az Egérnek? És azzal Lajos eltűnik. Egy lány megérinti a ruhatárosnő vállát. – Nyitva van a táskája. – Köszönöm… – de már abban a pillanatban elfelejti. Megy a cigány után, félig nyitott táskával. Bent áll egy büfében. A sarokban, fölhúzott térddel, egy férfi alszik. Arca falfehér, ölében cipó. – Itt várjon meg. A cigány kis kerek asztalhoz vezeti a ruhatárosnőt. Az nem is tudja, ki áll mellette, ki szól hozzá. – Mi történt, mama? Az asszony a fejét ingatja, és az asztalnak magyarázza. – Egy kabát… a tánciskolából… soha, soha nem történt velem ilyesmi! Fröccsös pohár kerül eléje. – Igyon csak – mondja a hang. – Hogy is volt azzal a kabáttal? Aztán előtte a cigány meg a puhakalapos. És egy sima hajú, fekete bajuszos férfi. – Ervin tudja, kinek adták el a kabátot. A ruhatárosnő fölnéz a pohárból, és a bajuszos beszélni kezd. – Bársony Géza vett tőle egy nadrágot a Nemzetinél. – Kabátot – javít a cigány. – Nadrágot – ismétli Ervin. A puhakalapos nem vesz tudomást a dologról. – Ha a Bársony Gézának adta el, akkor még vissza tudjuk szerezni. Hosszúlépést rendelnek. A puhakalapos azt mondja, hogy éhgyomorra nem tud inni, és másnak sem ajánlja. A kis gombaasztalon megjelenik négy hosszúlépés és négy zónapörkölt. Ervin a második hosszúlépés után: – Lehet, hogy mégis kabát volt. A cigány: – Mamuska… fizet még egy zónapörköltet? A ruhatárosnő fizet. Aztán fényképeket húzogat elő a táskájából. – Jolikával fürdünk a Balatonban, Jolika a kislányom… szamárköhögést kapott. – Gyerünk, mama! – hallja a cigányt. A puhakalapos úgy áll kint a büfé előtt, mint aki már régen várja a többieket. A cigány és a ruhatárosnő kilépnek az ajtón. Akkor megfordul a puhakalapos, és átvág a másik oldalra. Az asszony megint a mozi előtt van. Megpillant egy ismerős arcot. Odalép hozzá, és azt mondja: – Most… most már meglesz a kabát. Szívem, a cukrász valahonnan felülről néz rá. Belekarol egy pufókarcú nőbe. – Azt hiszem, bemehetünk. Eltűnik a moziban. A ruhatárosnő előtt nincs senki. Cigány rángatja a karját. – Most ne a képeket nézze! Elindulnak egy hosszú, sötét utcán a mozi mellett. A cigány közel hajol az asszony arcához. – Mama… mamuska… – suttogja dallamosan –, mit gondol, miért csináljuk ezt? Erről még nem is beszéltünk… Bicikli ciripel mellettük, aztán csönd lesz. A ruhatárosnő megkérdi. – Mennyit akarsz? – Ezt a barátommal is meg kell beszélni. A puhakalapos a sarkon áll egy lámpa alatt. Amikor a másik kettő odaér, megzörget egy redőnyt. A falon krétával: Falatozó. – Aztán lejjebb. – Gulyás ötven fillér, biliárd tíz. A redőny alul, vékony résben meghasad. Sovány, kopasz fej tűnik föl, és szinte az utcakövek közül kérdi. – Ki az? Ahogy megpillantja a puhakalapost, kissé följebb tolja a redőnyt. Ők hárman belépnek, és a redőny lecsukódik mögöttük. – Mit akartok? – kérdi a kopasz. A széles, váróteremszerű szoba közepén áll, hosszú, elnyújtott mozdulatokkal vakarja a hátát. Széket tolnak az asszony elé. Az csak egy-egy részletet lát a szobából. Ágyat a sarokban, kövér női kezet a takarón. Asztal vasalódeszkával. Megvakult állótükör. A nő megfordul az ágyban. – Ki van itt, Géza? A kopasz a cigánynak felel. – Két hete nem is láttam az Egért. A ruhatárosnő a székről. – Beengedtem a ruhatárba, hogy ő majd segít, és akkor tessék! A puhakalapos legyint, közelebb lép Gézához. – Ervintől hallottam a Sörszanatóriumban. – Az Ervin jobb, ha befogja a száját! A cigány közben leült az ágy szélére, onnan mondja. – Az Ervint nem ejtették fejre. A ruhatárosnő ül a széken, egyedül, elhagyottan. Senki sem törődik vele. A falon újság fakeretben. Ez még a falatozóból van? Egy kéz leemeli, belelapoz. Kövér arc tűnik elő az újság mögül. Ki ez? Vendég? És most csak itt ül és vár? Egyáltalán, mikor jött be? A ruhatárosnő fel szeretne állni. – De hiszen itt már nincs vendéglő… láthatja… A kövér ásít egyet, visszaakasztja az újságot. A ruhatárosnő mozdulni sem tud, úgy elzsibbadt. A cigány megfogja a karját. – Mehetünk, mamuska. – Itt már nincs kiszolgálás – dadogja az asszony. A kopasz felnevet. – Nincs kiszolgálás! Nagyon jó! – Felhúzza a redőnyt, és ahogy lecsapja mögöttük, megint azt mondja. – Nincs kiszolgálás! Kint vannak az utcán. A ruhatárosnő a fal mellett tapogat. (Gulyás ötven, biliárd tíz…) – Mama – hallja a cigányt. – Kaptunk egy címet. Az asszony feje előrecsuklik. Kis papírhajó esik le a kalapja széléről. Aztán még egy… még egy… Az egyiket elkapja, forgatja, hajtogatja. Ki tette a kalapjára? Hol? Mikor? És most hová mennek? Kihez? Melyik utcába? És milyen utca ez?… A papírhajó kiesik az ujjai közül. A cigány halkan füttyent az utca végén. – Mamuska!… A ruhatárosnő elindul a fal mellett. |