Kék díványHárman kanyarodtak ki a mozi mellett a Népszínház utcára. Elöl Szines Géza, fejebúbján kék harisnyasapka, hóna alatt kopott, falas iskolatáska. Mellette Drugics Ági – két izgatottan röpködő hajfonat – és a sovány, sápadtszőke Csutak, barna szvetterben, lötyögő harisnyával. Fél kézzel harisnyájához kapott, rántott egyet rajta, de az megint csak visszacsúszott. Így ügetett a másik kettő mellett, előregörnyedve, fél kézzel szinte beleragadva harisnyájába. Azok nem nagyon törődtek vele. Szines Géza fölényesen tökmagot köpködött, és hagyta hogy Drugics Ági körülötte ugráljon. – Elhozom a mamám fátylát, Géza! Abban akár meg is lehet halni… Ó, ha én egyszer nyílt színen meghalhatnék!… Csutak egy pillanatra kibonyolódott a harisnyájából. – Én a Tell gyereket akarom játszani, akinek az almát lelövik a fejéről, láttam a bátyámmal. Ági leintette. – Ugyan, Csutak! Azt a Csongor és Tündében nem lehet. – Hát a Csongort adjátok elő? – Mindenesetre néhány részletet, és én leszek a Tünde. Bokor néni azt mondta a házból, hogy igazi Tünde vagyok, meg is akar nézni, csak ne csúszkáljak a korláton… Szines Géza roppant gondterhelten: – Nincs Mirigyem. Itt állok Mirigy nélkül. – Hát Schwollik Klári? – fordult feléje Ági. – Ő nem játszik boszorkányt. – Talán Tünde akar lenni? – Senki más! Tudod, milyen… Örökké a hódolóiról beszél! Hogy a múltkor is egy óráig követte valaki rollerrel. És hogy ő már mennyit szerepelt… Ági mélységes megvetéssel: – Azért, mert egyszer a harmadik harkály volt az Angol utcai iskolában?!… Csutak ebben a pillanatban átalakult expresszé. Vadul sistergett, és visszatolatott a sarki cipőtisztítóhoz. Aztán hirtelen sivítva, fütyülve, köpködve előrerobogott. Géza és Ági körül száguldozott, majd egészen váratlanul lefékezett. – Hogyhogy nincs Mirigyed? Talán még én is itt vagyok? Géza csak legyintett. – Ugyan, Csutak! – De miért? Tudjátok, hogy adok én női hangot? Tudjátok, hogy adom én a Mirigyet? – Valami lehetetlenül sipító hangon: – Fiacskám, ha még egyszer az ajtóm előtt ugrálsz!… – De Csutak, ez nem a Mirigy… – Ez még nem! Ez a Kiss néni a harmadikról! De ne félj, Géza, eljátszom én a Mirigyet is. Az Ági ilyen kicsi lesz mellettem, de ilyen kicsi! A hajfonatok dühösen röpködtek. – Arra igazán kíváncsi vagyok, Csutak! Géza végigsimított a homlokán. – Egészen kizökkentem a Csongorból! Múlt héten Liliomfit kellett játszanom, aztán a Tiborcot… Hát lehet ezt? Egyszer Csongor, aztán Liliomfi?… Szines Géza hirtelen megállt. És megállt a másik kettő is. Egy kék dívány volt előttük az utcán. Ott állt a kapu mellett, egy tükrös szekrény és egy kerek, fekete asztal között. A kocsiúton meg hatalmas bútorszállító kocsi összekötözött szekrényekkel, egymásra dobált székekkel. Vörös képű, bőrkabátos férfi jött ki a kapun, alacsony, fekete fejkendős asszonnyal. Az asszony ránézett a kocsira, aztán a bőrkabátosra. – Még a díványt is föl akarja tenni? A bőrkabátos legyintett: – Fölmegy! Fölmegy! – Tönkre akarja tenni a bútoraimat? Egyáltalán, tönkre akar tenni?… Szines Géza várta, hogy egymásnak esnek itt az utcán, de aztán hirtelen megfordultak, és bementek a házba. Olyan békésen, mintha odafent együtt teáznának. Szines Géza meg odalépett a tükrös szekrény elé. És mögötte fölmerült még két arc: Ági és Csutak. Ági valósággal beleesett a tükörbe, Csutaknak csak a füle látszott, aztán az is eltűnt a képből. Géza megigazította a harisnyasapkáját. Ági arca hol jobbról, hol balról bukkant fel a tükörben. – Igazi Csongor vagy, Géza. – Gondolod? – Te vagy a legjobb középcsatár az iskolában. – Nem mondom. – Aztán dühösen. – De az itt nem számít! – A rollerversenyt is te nyerted! – Az se számít! Kilépett a tükörből, a dívány felé. Egy ujjal megérintette. Óvatosan, finoman. – Rugódzik. Drugics Ági leült a dívány szélére, táskáját is letette. Oly otthonosan mozgott, mint a szobájában. Aztán egy mozdulattal fölkapta a táskát. – Jönnek! A bőrkabátos férfi az asszonnyal. Az asszony néhány lépésnyire a férfitól. Úgy kiabált, éles fejhangon: – Törje össze mind! Törje össze a bútorokat itt az utcán! A szekrényt… a díványt… tessék! A férfi kicsit felfújta arcát. Különben nyugodtnak látszott, ahogy a kocsira mutatott. – De asszonyom! Nézze meg, fér még erre… A nő keze a levegőbe rándult. Nem lehetett tudni, sír-e vagy nevet. – Mi fér még rá? Mi fér még rá?! Egy szoba bútor! Egy lakás! A két gyerekem is ráfér! A férjem is. Az anyám is! – Megragadta a bőrkabátos karját. – Mi fér még rá?… Mondja! Mondja! A férfi megveregette a nő kezét. – Na… na… Azzal újra eltűntek a kapuban. Színes Géza pedig megint megérintette a díványt. – Rugódzik. És már ráültek mind a hárman. Egy csomó felhorzsolt, összekarcolt térd, lötyögő harisnya, kopott orrú cipő. Géza mind a két kezét maga mellé tette. Úgy rugódzott. Mellette Ági és Csutak. Ági egyre vadabbul, szinte már föllőtte magát a levegőbe. Csutak a dívány sarkán, roppant szerényen és boldogan. Szemét félig lehunyta, és földöntúli mosoly ömlött el az arcán. Aztán mindhárman egyszerre: – Rugi… rugi… hopp! A végén föllőtték magukat. Csutak hirtelen fölállt. – De igazán, mintha otthon lennénk. – Te itt nem vagy otthon, Csutak – szólt rá Ági. – Légy szíves, menj ki a szobából! Itt mi lakunk Gézával, híres színészek vagyunk, és te legfeljebb csak látogatóba jöhetsz hozzánk! – De Ági… – Azt akarod, hogy szóljak Gézának? Ez olyan fenyegetően hangzott, hogy Csutaknak ki kellett mennie az „utcára”. A szekrény mellett kilépett a kocsihoz, nézte a lovat. Aztán a szekrény oldalán kopogott, mint egy lakás ajtaján. De senki sem mondta, hogy szabad. Azok ketten bent, a „szobában”, mintha teljesen elfeledkeztek volna róla. Szines Géza végignyúlt a díványon, Ági pedig a haját igazgatta a tükör előtt. Majd hirtelen hátrafordult. – Jaj, kedvesem, nem láttad a szerepemet?… – Igazán nem tudhatom, hol van! – Hogy te milyen vagy! Sose törődsz velem, pedig én mindig kihallgatlak a főpróba előtt… Az újságban is benne volt, hogy Szines Géza legszigorúbb bírálója a felesége. – Akkor se láttam a szerepedet. – Persze, mert biztosan rajta fekszel! – Dehogyis fekszem rajta… – Az ember annyit se kérhet tőled, hogy állj fel! Géza fölpattant. – Hát nekem ebből elég! – Hah…! Megint el akarsz menni hazulról? Most? Amikor minden pillanatban itt lehet a rendező? – Valaki kopog. – Ez ő! A nagy rendező! Tessék – tessék, kérem! Ági a szekrényhez szaladt, és Csutak, a nagy rendező végre bejöhetett. Félszegen megállt, jobbra-balra hajlongott. Ági beljebb tolta. – Tessék… tessék, kérem. – Ó, igazán… – Csutak majdnem keresztülesett a saját lábán. – Teát? Feketét? Süteményt? – Ó, igazán… Géza közben megint visszaült a díványra. Onnan ismételte csúfondárosan: – Ó, igazán… ó, igazán… Csutak egy lépést tett a dívány felé. – Tessék? Ági közbevetette magát. – Ne is törődjön Gézával! Ő ma olyan ideges… Nem csoda… Csongort játssza… a legnagyobb szerepe! Mire a díványról: – És a Tiborc? És a Liliomfi? Abban milyen voltam?… – Óriási voltál! – mondta békítőn Ági, és közben már Csutakot tolta a dívány felé. – Üljön le, kérem. Géza fölpattant. – De ne üljön le! – De Géza… – De ne üljön le! Egy ilyen tehetségtelen alak ne üljön le az én díványomra! Hiszen egyebet sem tud mondani, mint ó, igazán… ó, igazán, ó, igazán… Csutak zavartan topogott közöttük. Géza a járda széléig futott, aztán vissza. Valósággal rávetődött a díványra. Ági felsikoltott. – De Géza! A vendég előtt… – Fütyülök a vendégre! Most oldalról vetődött, aztán megint elölről, mint egy bukórepülő. Ági nézte egy darabig, majd egyszerre csak fent volt a díványon. – Rugi… rugi… hopp! Fel a levegőbe! Magasabbra, egyre magasabbra ugrott, mind merészebben… Mintha be akarna repülni a szemben levő ablakba… De hol van már az az ablak?!… Mélyen alatta! Akárcsak a házak, az utca… És valahol lent a mélyben Csutak. – Baj lesz… Ági meg sem hallotta. Szinte már nem is érintette a díványt. Ugyan, mi baj lehet? Fel, a házak fölé! De hogy bámul a néni ott szemben?… Tessék, néni, ugorjon! Maga is, bácsika! És mind, akik lent ácsorognak!… Fel, fel a levegőbe! Ugrik a néni… ugrik a bácsi… ugrik az asztal a tányérokkal!… Fel a levegőbe! – Ho-hopp! Drugics Ági két kéz között volt. Ahogy leemelték, már látta az arcot is, a bőrkabátost. Aztán egy szuszogó férfihang: – Hát ugrálunk?… Ági már lent állt a földön. Olyan idegen az utca, Géza is meg Csutak, ahogy bámul. A kéz, amely még mindig nem engedte el. Mindez csak egy pillanatig tartott. Ági sértetten rántott egyet a karján. – Engedjen el! Akkor már Géza is megszólalt: – Ne merjen hozzányúlni! Csutak, miközben ész nélkül rohant át a túlsó oldalra: – Velem gyűlik meg a baja!… A bőrkabátos egy ujjal homlokára tolta kalapját. – Na né! Még ők kiabálnak… De azért elengedte Ágit. Elengedte, és azt mondta: – Meg ne lássalak itt többé! És Drugics Ági, hóna alatt a táskával, oldalán Szines Gézával, átbaktatott a kocsiúton. Csutak már a túlsó parton volt, a telefonfülke mellett. – Figyeltétek!? Mindjárt elengedte Ágit, ahogy rákiáltottam. Géza csak legyintett. – Ugyan, Csutak!… És Csutak elnémult. Hallgatott a másik kettő is. Ott álltak a telefonfülke mellett, visszanéztek oda, ahonnan elűzték őket… a kék díványra. Ági szólalt meg először, nagyon csöndesen: – Ő persze ráülhet. A bőrkabátos… Géza: – Neki szabad… Csutak: – Hogy uraskodik… – De csak jöjjön el az előadásra! Csak merjen eljönni az iskolába… Nem engedjük be! – Kidobjuk! – A lába se éri a földet! Ági nézte, nézte a bőrkabátost, és hirtelen fölragyogott a szeme. – Majd öreg lesz, aztán így fog járni… ilyen görnyedten. – Mutatta is, hogy jár majd a bőrkabátos, ha öreg lesz. Előregörnyedt, kezét hátára kulcsolta, öregesen köhécselt. – Senki sem törődik majd vele… Csutak fenyegetően: – Pedig már lábra se tud állni. Fekszik az ágyában, és csak köhög. Ági: – Fel se kel többé! A bőrkabátos férfi a kék díványon keresztbe vetette a lábát, és cigarettára gyújtott. |