Sorsunk drámájából
Levelek Székely Jánostól és Székely Jánoshoz Úgy is mondhatnám: dokumentumanyag sorsunk drámájából. Története: Név nélküli, feladó nélküli kézirat, rejtetten, titkos célzásokkal elküldött levelek, melyek elmondják a kétfelőli elnyomás idején, milyen veszedelmeken keresztül tudtunk érintkezni egymással, erdélyi és magyarországi magyarok. S ha tudtunk, mennyi összevissza beszéddel, rejtjeles célzással kellett kimondanunk azt, amit mégis el akartunk mondani.
Hogy világos legyek: például az Újhold-Évkönyv számára, melynek szerkesztője voltam, kaptam egy anonim kéziratot, melyről még azt sem lehetett tudni, honnan érkezett. Feladó csupán: A magyar külügyminisztérium. Címe: A másik torony.
Kinyomozni, hogy ki küldte, majd azt, hogy a regényt egyáltalában ki lehet-e adni, az író nevével-e (nem lehetett), erről szólnak a levelek. Írni pedig úgy írtunk a regényről: „Ha túl meleg nektek a szövet, bele ne nyírjatok.”
Még csak annyit: Székely Jánossal személyesen sohasem találkoztam. Levelezésünk a Caligula helytartója című dráma TV-bemutatója után kezdődött.
*
Kapcsolatot kezdeményező levelem Székely Jánoshoz még az első Újhold-Évkönyv megjelenése (1986) előtt. (Másolat, 1985. dec. 30.)
Kedves Székely János,
személyes ismeretség hiányában, de munkásságod, drámáid ismeretében szeretnék tőled kéziratot kérni. Mivel sejtelmünk sincs arról, hogy mennyire vagy tájékozott az itteni irodalmi életben, néhány szóval vázolom, hogy kik vagyunk, és milyen publikációs célból kérjük a kéziratot. A levél írója valaha rég, 1946 és 48 között, az Újhold című szépirodalmi folyóiratot szerkesztette. Aztán a személyi kultusz idején barátaival együtt (Mándy, Pilinszky, Kálnoky, Jékely, Ottlik, Szabó Magda stb.) nem vett részt az irodalmi életben. Ma más a helyzet. Lehetőséget kaptunk arra, hogy félévenként a Magvető által megjelentetendő évkönyvet csináljunk. Ennek az Újhold-Évkönyvnek az első száma tavasszal, könyvhéten jelenik meg, 30 íven, 500 oldalon. Nemes Nagy Ágnessel és Lakatos Istvánnal együtt szerkesztettem. Az említetten kívül szerepelnek benne természetesen nemcsak régi újholdasok, hanem Szentkuthy Miklóstól és Határ Győzőtől kezdve más, és náluk fiatalabbak, prózaírók és költők is, Esterházy Pétertől és Lengyel Pétertől egészen fiatal tehetségekig. Szóval elég széles összefogás ez. És érték szempontjából más fórumoktól bizonyos függetlenséggel
elkülönült…
Mindezeket azért írtam meg, hogy újból megkérdezhessem, nem volna-e kedved folyóiratszerű antológiánkban szerepelni? Tudnál-e nekünk kéziratot, drámát vagy drámarészletet adni. (Persze, más műfaj is lehet.) A következő számot 1986 márciusában zárjuk, és az év karácsonyán jelenik meg. Hogy az írás Romániában már megjelent, lényegében nem akadály, hacsak példányait az úgynevezett közös kiadással át nem hozták…
Megkérnélek, hogy döntésedtől függetlenül is, röviden jelezd, hogy megkaptad-e levelemet.
Válaszod elé nagy várakozással tekint és barátsággal üdvözöl:
Cím: Budapest I., Naphegy utca 28. H–1016
Lengyel Balázs
Kedves Lengyel Balázs!
(Idősebb létedre jogosan letegeztél, hát engedd meg, hogy fiatalabb létemre visszategezzelek, tehát:)
Kedves Balázs, csak nem hitted komolyan, hogy szükséged van bemutatkozásra?! Én Grönlandon élek ugyan, s azon belül is külön barlangomban, mint a medve, (az orrszarvú magánya erdejében), de azért az Újholdról meg Lengyel Balázsról tudok valamicskét! Kritikáidat is olvasom olykor, amikor eljutnak hozzám, s arra a meggyőződésre jutottam, hogy egyike vagy a keveseknek, akik csakugyan tudják, miről van szó a modern (a mai) költészetben. Ezt Nemes Nagy Ágnesről is elmondhatom, akinek esszéit szintén nagy élvezettel olvastam, s akinek, kérlek, add át szerető üdvözletemet. Mellesleg mondd meg neki, hogy a Boldog szomorú dal genetikus kapcsolatban van Schiller versével. (A költő osztályrésze), tulajdonképpen válaszreflexió arra, és enélkül a felismerés nélkül egyáltalán nem értelmezhető. „Itthon vagyok itt, e világban / S már nem vagyok otthon az égben.”
Szóval jól tudom, ki vagy, kedves Balázs, és örülök, hogy megint fórum áll rendelkezésetekre. Csak azt nem tudom, mit mondjak részvételemről. Két kéziratom van ugyan, de reménytelen, újat pedig nem tudok írni, három éve semmit sem írtam, nem tudok odafigyelni az írásra, márpedig az akkor sem biztos, hogy sikerül, ha teljes mivoltoddal odafigyelsz, hát még ha erre is képtelen vagy! Három teljes éve a fiam miatt kínlódom, őrlődöm, akivel a következő történt: Országos elsőnek végzett a Képzőművészeti Akadémián; elfogult apai megítélésem szerint nagy tehetségű, eredeti, nonfiguratív szobrász. Megházasodott itthon, de a felesége őnagysága egyévi házasság után kiszökött Olaszországba, most ott hegedül kitűnő fizetéssel, a firenzei operaházban. Három kerek évig kéthetenként telefonált haza a fiamnak, hogy menjen utána, ez három év múltán sikerült is, de amikor a fiam megérkezett Firenzébe, menyemasszony be sem fogadta. Most a fiam faluhelyen egy kőfaragóműhelyben végez napszámosmunkát, alig él meg, lejárt a (honpolgárság nélküli) útlevele, lejár az ott tartózkodási engedélye, mondhatni csapdába esett. Hát ez a sztori foglalkoztat engem jó három éve, úgyhogy odafigyelni sem tudok semmi egyébre. Ha valaki, egy képzelt személy,
segíteni akarna rajtam, ha fontos volna valakinek, hogy még csinálni tudjak valamit (talán még tudnék), annak a fiamon kellene előbb segítenie. Ezt hónapok óta sikoltozom, végigleveleztem ebben az ügyben a fél világot, és hinnéd-e, kedves Balázs, az égvilágon senki sem mozdította meg az ujját, úgyhogy ráadásul már önbizalmi és bizalmi válságba is jutottam.
Láthatod saját szemeddel, hogy most már csakis erről tudok írni-beszélni; nem megy az írás, sehogyan sem megy. Belerokkantam az ügybe. Azon gondolkodom, hogyan tehetnék eleget mégis megtisztelő kérésednek, és a következő konklúzióra jutottam.
Megjelent tavaly egy esszékötetem, A mítosz értelme, de ezt a címet a kiadó adta, eredeti címe: A romantikus állat. Nem tudok róla, hogy ez a könyv átment volna hozzátok is (de tévedhetek). Ebben a könyvben van két írás, amelyet jobbnak, eredetibbnek érzek, az Enkidu mítosza és a Még egyszer Enkiduról. Kedves Balázs, ha a könyvet tényleg nem árulják ott, nálatok, és ha Ti megelégesztek megjelent munkával is, akkor talán valamelyiket beválaszthatnátok Újhold-Évkönyvetekbe. Ezt tudom mondani, ajánlani, egyebet semmit, mert nincsen, mert nincsen, mert nincsen.
Balázs kedves, jó megjelenést, sikert kívánok. Évkönyveteknek, s nektek magatoknak is: mindent, amit kívántok magatoknak. Azonban, ha volna bármiféle olasz kapcsolatod, valamiféle befolyásod alapítványokban, ösztöndíjakban, kérlek, ne mulaszd el értesíteni róla, mert két nyomorult emberen segíthetnél vele egyetlen csapásra.
Gondolom, máris elborzadtál a szóözön miatt, amit leveledre válaszul küldök, légy emberséges, megértő, és nézd el nekem.
Szeretettel üdvözöl Téged és Mindenkit, akit szeretsz
Székely János
Le kellene másolnom ezt a levelet szépen kalligrafikusan – erre sincs már türelmem – „…aki szeret, annak jó lesz így is.” Bocsáss meg.
Ó istenem, kedves Balázs,
szegény Hubay Miklóst én már annyit zaklattam, hogy szinte menekül előlem; legutóbb randevúzott a fiammal Firenzében, s megígérte, hogy beszámol a találkozásról, de azt is hiába vártam. Már a kiutazásban is segített, gondolom, azóta torkig van velünk, emlékezni sem szeret erre az ügyre. Épp így a többiek is. Elmondom, Balázs, mi lett az én gőgömből – hiszen még kéziratot sem küldtem kérés nélkül sehová! És most végigkoldulom a fél Európát, és még csak foganatja sincs a könyörgésemnek! Ha eszedbe jut valaki barát, jó ismerős, egyéb kapcsolat, aki segíthetne rajta, szépen kérlek, kérjétek meg erre, nehogy máris késő legyen.
Tovább, sorrendben, ahogy leveledben következnek a dolgok. Egyetértek azzal, hogy az Enkidu-esszét (akár az egyiket, akár mindkettőt) újraközöljétek az antológiában – már ha titeket ez (az újraközlés) nem kompromittál. Minthogy itt könyv alakban jelent meg a szöveg, talán még engedélyt sem kell szerezni rá a Kriteriontól, de holnap ezt még megkérdezem a bukaresti szerkesztőségtől telefonon. Meglátom, mit mondanak, s mindjárt meg is írom (addig nem teszem postára ezt a levelet).
Azzal is szívesen egyetértek, hogy a Caligula helytartóját betedd a készülő kötetbe, csak azt sajnálom, hogy nem javíthatom ki benne a súlyos vers- és értelemzavaró sajtóhibákat. Nem tudom, nem küldhetnék-e egy listát ezekről, ha majd aktuális lesz a dolog. Ne légy rest, kérlek, írd meg majd, ha tényleg aktuális lesz. Mégiscsak kár volna, hogy szelídnek helyett szelindeket kelljen olvasniuk a gyerekeknek.
Könyveket átvenni itt, a vámnál, nagyon bajos. Jobb lenne kézből. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, előre örülök és köszönöm. Kívánok nektek jó munkakedvet, értelmes, eredményes munkát, és mindent, amit ti is kívántok magatoknak.
Szeretettel, barátsággal ölel
Székely János
Most kérdeztem meg Domokos Gézától, a Kriterion igazgatójától, mik az újraközlés feltételei. Azt mondja, hogy megjelent könyvből bármit át lehet venni, engedély sem kell hozzá, jelölni sem muszáj, hogy honnét való az írás – eszerint tetszésedre van bízva, miképpen jártok el. Örülök ennek. Ölel
Sz. J.
Postai levelezőlap
Balázs, kedves Balázs!
Abból ítélve, hogy a rádióban recenziót hallottam róla, nálatok is forgalmazzák már kis könyvemet. Erre szeretnélek figyelmeztetni. Kapható könyvből átvett írást aligha vállal az Újhold – én semmi esetre sem tenném. Nem tudom, most már mit csináljak; régi verseim vannak (a 60-as évekből), de ezek már nem tetszenek eléggé. Nem baj, Balázs, hátha rendbe jön valahogy a fiam dolga, s én ismét produkálni tudok majd valamit.
Barátsággal, szeretettel
Sz. János
Vásárhely, 1986. VIII. 9. Kedves Balázs!
Azt írod leveledben, hogy „merő önzésből” próbáltál segíteni rajtam. Mondatod nagy lelki udvariasságról árulkodik, miközben persze csöppentett igazság; magam is régóta vallom, hogy az önző szeretet az igazi. (Az igazán megbízható.)
Csakhogy most mégsem hiszek neked. Ezer mód kínálkoznék arra, hogy kategorikusabban szolgáld ki önzésedet, mintha megpróbálsz segíteni valamely távoli nyomorulton. Ráadásul nem biztos, hogy segíteni tudsz. A kedves fiam csaknem egy éve tengődik már Olaszországban, miután a hites felesége maga után hívta, de aztán be sem fogadta. Jelenlegi helyzete: nagy nehezen beszerzett ideiglenes, hontalan olasz útlevele van (Apolide), amely talán félévig érvényes. Viszont munkája nincs, csak nagyon ritkán, alkalomszerűen, így rendszeresen éhezik, ha ugyan éhen nem halt már azóta, hogy utoljára beszéltem vele. Nincs pénze levelezni, telefonálni, nem is szólva arról, hogy elmenekülni sincs pénze. Pedig hát az lenne az egyetlen kiút: elmenekülni hozzátok; akadémiai végzettségével nálatok talán nem halna éhen.
Segíteni rajta többféleképp lehetne:
1. Az volna a legjobb, ha állandó munkát, állást vagy megrendelést kapna, szóval ha meg tudna ott élni. De hát erre a munkanélküliek Olaszországában kevés a remény – talán még Santarcangeli professzor befolyása sem volna hozzá elegendő. A fiamnak mindenesetre ez volna szíve szerint.
2. Ideiglenesen azt is megtenné, ha valamilyen ösztöndíjat, alapítványt, effélét lehetne szerezni neki. Erről jut eszembe: nem vagy te ismeretségben Vészi Endrével? Hiszen, ha jól tudom, együtt indultatok. Hónapokkal ezelőtt gyönyörű kérvényt és kétségbeesett levelet küldtem neki, mert úgy tudom, ő a Soros Alapítvány irodalmi referense. Nem tudnál szólni Vészinek, hogy méltassa legalább válaszra a levelemet? (Ha tényleg segíteni tudna, az volna persze a legjobb.) Jaj, te Balázs, ha sejtenéd, hányan hagyták így válasz nélkül a könyörgéseimet! Roppant önérzetem kellett volna legyen, hogy mindezt kibírja!
3. Végül az alkalmi segély (rusnyább nevén pénz) is segítene rajta, hogy legalább elmenekülhessen hozzátok. Nem tudom pontosan, hogyan állt most az ügye; azt üzenték nekem, hogy el van intézve a befogadása, de látom, a dolog mégsem megy – talán a pénzhiány miatt. Az a baj, hogy lassan már a kapcsolatot is elveszítettük (nincs pénze telefonálni), s így már-már felmérni sem tudom a helyzetét. Félek, rosszabb, mint hinném. Rémlátomásom: éhesen, betegen fekszik az útszélen, valahol Olaszországban, s én nem tudok rajta segíteni. Efféle rémlátomásaim olykor már igazaknak bizonyultak.
Hát ezek volnának a segítség lehetséges módjai, kedves Balázs. Ha valamely módon segíteni tudsz, kérlek, ne mulaszd el, tedd meg „önzésből”, a kedvemért. Lehetséges, hogy amikor kiköt nálatok, többet is tudok majd segíteni, de hát ez még nem aktuális.
Énnekem számtalan témám volna, több hosszú munkám is teljesen kész a fejemben, csak hát nem tudok nekilátni a kivitelezésnek: nem tudok egész lélekkel odafigyelni. Mondani szoktam: ha az ember teljes mivoltával odafigyel, még akkor sem biztos, hogy sikerül valami, de ha oda sem figyel: biztosan nem sikerül. Évtizedekkel előbb kitaláltam egy korszerű műfajt, az „elgondolt” drámát, regényt, verset – kreatív mozzanat ebben is ugyanaz, mint a valódiban, nagy előnye viszont, hogy nem kell leírni. Nagy szorgalommal művelem azóta is új műfajomat, gyakran gondolom magamban: ni, ebből is milyen jó verset, novellát lehetne írni, azután szépen elfelejtem (mert ami nincsen végleges érvényes formában, az bizony feledhető). Arra talán jó a dolog, hogy ébren tartja témafelismerő készségemet. Fogalmaim szerint ez (a témafelismerés) az irodalomban a legfontosabb. Olvastam régebben Németh László drámáit, s főcsóválva konstatáltam, hogy csak egyetlenegyben (a Galileiben) ismert fel valódi témát, önmagánál többet mondó, jelképes értelmű cselekményt, a többi afféle dialogizált esszé: drámai érvénye nincsen.
No, persze, a témafelismerés mellett a kivitelezés készsége is elengedhetetlen – és ez az, ami most belőlem hiányzik. Elgondolom: vajon ha elrendeződne valahogy a fiam dolga, megint visszatérne belém az az elszánt fegyelem és koncentrálóképesség, ami valaha megvolt? Nem biztos. Lehet, hogy csak áltatom magamat ezzel.
Szeretettel ölel téged és mindenkit, akit szeretsz
Székely János
Vásárhely, 1986. VIII. 9.
Szükség esetére ideírom a fiam címét: Székely János Jenő
55045 Pietrasanta, via Verzieri 30, Itália.
Megjegyzés: Paolo Santarcangelitől, az olasz, torinói egyetemi tanártól és ismert írótól, aki elég szoros kapcsolatot tartott velünk, kértem, hogy Székely János Jenőt keresse fel és legyen segítségére. Fel is kereste János Jenőt, de íróként művészeti ösztöndíjat nem tudhatott neki szerezni.
Nagyon igazad van, kedves Balázs,
nehéz nekünk a fiaink helyett verekedni, de hát kénytelenek vagyunk azt tenni mindaddig, amíg szeretjük őket. Márpedig én nagyon szeretem a fiamat, úgy érzem, mintha átadtam volna neki egy stafétabotot, amelyet én is úgy kaptam valakitől – és persze mélyen érdekel a sorsa, mondhatni érdekelt vagyok abban, hogy ő is továbbadhassa. Balázs kedves, komolyan mondom, ez a fiú többet ér nálam: mély és korszerű szobrászatot művel, emberi viszonylatokat modellál plasztikai formák viszonylataival – most is Olaszországban, mély nyomorában három szobrot csinált, hihetetlen gazdagságú viszonylatrendszer jelenik meg mindegyiken; a saját sorsát jeleníti meg bennük – és persze általában az emberi sorsot. Ezért esem kétségbe és verekednék a sorsa miatt, amíg csak tudok, hiszen értsd meg: nincsen nálam, nála van már a stafétabot! Tisztára őrült a világ, hogy egy ilyen kapacitású fiatal művészt nyomorogni, kallódni hagy, úgyhogy nem is tudhatja „kihozni” magából mindazt, amire képes. Látod, már én is a „világgal” perlekedem, biztos jele a neuraszténiának, hiszen nagyon jól tudjuk, a „világ” ilyen.
Nem tudom, mit szóljak Santarcangeli tanácsához, ilyen tanácsot mástól is ezerszám kaptam, és egyik sem vált be…
Azt írtad, Vészi nem olyan ember, hogy válasz nélkül hagyja a levelemet – no hát éppen ezt tette. Pihá, hányszor, de hányszor alázkodtam meg hasztalanul! Ha azt akarod, Balázs, hogy bármi csekély presztízsed legyen, sose kérj senkitől semmit. Köszönöm rám gondolásodat, kedvességedet, segítőkészségedet, és kérlek, ne haragudj rám.
Szeretettel ölel
Székely János
Drága Balázs!
Kedves és biztató leveled minden sorából kihallatszik a csendes könyörgés: Jaj, János, ne kényszeríts arra, hogy Santarcangeli könyvéről kritikát írjak! Csakhogy rossztól kéred, a kerek világon egyedül én vagyok az, aki nem adhat ilyen felmentést: alapvető érzelmi érdekem (reményem) fűződik hozzá. Különben is, produkálnánk-e még bármit, ha a körülményeink nem kényszerítenének? Írtam én régebben két sort, az volt benne, hogy élni sem tudnánk, boldogok sem lehetnénk soha anélkül. Bonyolult kényszerűségek láncolata – íme, az emberélet egy lehetséges definíciója –, látod, milyen okos vagyok, mihelyt rá akarlak kényszeríteni valamire?! Kedves, kedves Balázs, ha eredményt remélsz tőle, mégis írd meg azt a kritikát, hiszen bármiről szól, az a Te írásod lesz, az életműved is gyarapszik tőle.
Ismerős nálatok az a kifejezés, hogy a fájdalom „elsasul”? Így vagyok én most: elsasultam, belesasultam (tehetetlenné zsibbadtam) az aggodalomba. Felhív olykor a fiam – olyan következetlenül, zavarosan beszél, jaj, Istenem! Régen át kellett volna telepednie hozzátok, de nem képes rá, halogatja, tétovázik, nekem pedig sül le az orcámról a bőr azok előtt, akik kérésemre betelepedési engedélyt szereztek neki. Attól lehet tartani, hogy végül be is záródik ez a kiútja. Lelke legmélyén nyilván ott szeretne maradni Olaszországban (hogy ne kelljen beismernie vereségét), hát ebben tudna Santarcangeli esetleg segíteni. Tedd meg, Balázs kedves, amit tehetsz, hátha még olyan idők is jönnek, amikor te is rákényszeríthetsz majd valamire. Mert most el vagyok sasulva, próbálok olykor valamit írni, de minden a színvonalam alatt marad, semmi sem megy.
Szeretettel ölellek, kérlek, ne haragudj rám,
Székely János
Postai levelezőlap, keltezetlen
Kedves Balázs,
köszönöm az illusztrált üdvözletet, megvagyok, mihez hasonlót mindenkinek szívből kívánok. Az újság az, hogy nyugdíjba mentem. A kedves fiam azóta már ott is van nálatok, szükség esetén tudnátok-e rajta segíteni? Mindnyájatokat szeretettel üdv.
Székely János
Postai levelezőlap
Kedves Balázs!
Bocsánatot kérek tőled a fiamért, a fiam nevében. Képzeld, mi történt vele. Áttelepedett Székesfehérvárra, ahol lakást és munkát ígértek neki. Az ígért lakás nincs kész (talán már nem is lesz), ahelyett egy ideiglenes lakást kapott – az is jó. De munkát semmit sem adtak, úgyhogy nincs ott miből megélnie. Éppen ezért gyorsan visszautazott Olaszországba, hátha kereshetne ott napszámosként annyit, amennyiből visszahozhatná Amerikából a szobrait. Kb. karácsonyra számít hazatérni Magyarországra. Hát emiatt van ismét elkeseredve. És képzeld, közben befejeztem, megcsináltam a mórjaimat*, csak nem adhatom ki a kezemből, amíg bizonyos Margit néni él.* Segítsetek.
J.
Ő szobrásznak jobb, mint én írónak.
Képes levelezőlap (Keltezés nincs.)
Kedves Balázs!
Mindig sejtettem, hogy csavaros eszű ember lehetsz, de ez a fogalmazás minden várakozásomon túltesz. Hát persze, hogy átveheted, Balázs – mi másért került a kezedbe? A kedves fiam még mindig nyakig van a bajban, úgyszólván nem is tudunk róla. Nem segít senki. Sajnálni fogsz, ha belehalok? Mindnyájatokat ölel
János
Megjegyzés: (A név és postai címzett nélküli, csak dátummal jelzett feladó: A magyar külügyminisztérium) A fantasztikus regényről, A másik toronyról van itt szó. Megpróbáltam óvatosan, sok összevissza beszéddel kitapogatni, hogy valóban Székely János írta-e, bár stílusa, tematikája alapján nem volt kétségem, de a biztonság miatt kénytelen voltam egyértelmű igenlő választ kérni. Másfelől egy idő múlva, kérésemre Széles Klára személyesen beszélt vele, hogy vállalja-e névvel a regény elképesztően merész és veszélyes közlését, mely jelképesen a sztalinizmus esztelen szörnyűségét jeleníti meg, méghozzá kivételes írói erővel és szuggesztivitással. Hasonlóan, mint Orwell az Állatfarmot.
Képeslap (Keltezés nélkül.)
Kedves Balázs!
Kellemes ünnepet, boldog újévet mindnyájatoknak. Hallom, hogy a szövetet, amit szereztem, túl hosszúnak és talán túlságosan melegnek találjátok. Ne haragudj, kérlek, most már nem tudok jobbat szerezni. Ha nem felel meg, le lehet mondani róla, megnyirbálni azonban kár.
Ölel J.
Megjegyzés: A „meleg szövet” jelképe nem más, mint A másik torony, amely nemcsak a román viszonyok, hanem az egész sztalinizmus – újból hangsúlyoznom kell – orwelli képe. A „megnyirbálni azonban kár” arra vonatkozik, hogy kicsit hosszúnak tartottam a Torony részletes leírását, s megkérdeztem – áttételesen persze –, hogy nem kívánna-e valamelyest belőle rövidíteni.
Postai levelezőlap. Feladó: Varga Jánosné*, Budapest, 1162 Békés Imre u. 60.
Kedves Balázs!
Bizonyára későn kapok észbe, de talán mégis jobb volna a Kenéz Lajos anagramma, a végén pedig helységnév nélkül egyszerűen: (1983). Nem én vagyok szeszélyes, hanem a helyzet. Bocsánatodat kérve szeretettel ölel
Székely János
Kedves János, most kaptam meg a Margit kórházban leveledet. Gondolhatod, hogy engem is hosszasan izgatott, hogy bajba ne sodorjalak. Ezért kérdeztem, hogy névvel vállalhatod-e. A szám írásoddal indul, nyomdában van. Egy ízben a Magyar Hírlapban, négy hónappal ezelőtt, említettem névvel, hogy ez lesz a szám nagy meglepetése. Mit csináljunk? A helységnevet lehagyjuk, de közölhetjük-e író helyett *** csillaggal is. A Kenéz Lajos anagramma kevésbé jó, de ahogy akarod. Ez Enkidu emlegetése alapján, ahogyan én is, más is kitalálja – csak nem bizonyíthatja az írót. Adj sürgős utasítást, hogy mit akarsz, feleségemnek, Kerek Verának: 673 004. Este mindig otthon van. Ő majd intézkedik a Magvetőnél, de gyorsan. Én infarktussal vagyok itt. Legyünk óvatosak. A mű beszél önmagáért.
Szeretettel ölel
Lengyel Balázs
Kerek Vera, Bihari Mór u. 4. 1033.
Megjegyzés: Tíz nappal az infarktusom után írt levelem. Próbálom a sorok között kitapogatni, hogy vállalja-e és miként A másik torony közlését. Féltem, hogy bajt csinálok, és az író személye mégis kiderül. Nem küldtem el a levelet.
Kedves János,
bánt, hogy olyan régóta nem írtam Neked, és semmi hírem Rólad. Az évkönyvet, 1987/1, melyben a Romániában megjelent tanulmányodat újraközöltük, elküldtük címedre, a biztonság okáért két ízben is. Most már a hatodik évkönyvet szerkesztjük s örülnék, ha felhívnád figyelmemet más, ott megjelent írásodra, vagy hivatalos úton kéziratot tudnál küldeni. Bár most eléggé el vagyok látva kézirattal, csak rengeteg a problémás. Tudom, hogy Te megértéssel hallgatod meg a szerkesztési bajokat, s csak azért merem elmondani, mi mindenért fő a fejem. Itt van mindjárt egy tanulmány Mesterházy Mártontól – nos, ezt a nevet, hogy Mesterházy, szerzőként nálunk szerepeltetni lehet-e?* Itt van mindjárt egy 60 oldalas tanulmány irodalmunk egy nagy öregjétől az Eötvös kollégiumról, de szétesik. Nos, vissza lehet-e adni egy köztiszteletben álló embernek, 80 éves kora fölött egy nagy ambícióval írt kéziratot?* Megint más: érkezett egy kézirat, de névtelen. Emlékszel, Illyés gondolata volt, hogy írjunk névtelenül, szerkesszünk úgy folyóiratot, mint a Times Literatury Supplement-je. Leadhatom-e ezt az írást, amely remekmű gyanús (s jó hosszú, 99 oldal) a most szerkesztett évkönyv élén a szerzőt három csillaggal jelölve? És így tovább, sorolhatnám. De önös dolog, hogyha írok, akkor is csak saját bajaimról beszélek. Pedig, hidd el, olvasom írásaidat, most is kivettem a könyvtárból A nyugati hadtest című könyvedet, amely annak idején a Magvetőnél jelent meg. Nem is tudtam róla, egy fiatal író hívta fel rá a figyelmemet, és beszélt róla elragadtatottan. Majd beszámolok olvasmányélményemről. Még csak az ajánlást és a szigetről* szóló részt olvastam el.
Most még csak annyit: mi van a fiaddal? Megoldódtak-e a gondjai? S örülnék, ha legalább pár sorban beszámolnál, hogy mi van Veled. Hidd el, ha kézirattal kecsegtetnél, azt megbeszélni, nem sajnálnám átugrani Hozzátok.
Baráti szeretettel üdvözöl
Lengyel Balázs
Megjegyzés: Újabb levél tizenkilenc nappal az infarktus után. Ez az egészségi állapot korántsem a józanság teteje. Megintcsak nem mertem a levelemet elküldeni.
Karácsonyi képeslap. (Keltezés nélkül.)
Kedves Balázs!
Kellemes ünnepeket, vidám új évet kívánok ismét mindnyájatoknak. Amiből kár nélkül el lehet venni, az persze nem tökéletes. A szövetre értem. Azt mondod, lennének ötleteid. Hát írd meg őket, kérlek, alcím szerint, hadd fontolom meg. Nekem is volt olyan benyomásom, hogy túl aprólékos, túl hosszú a vége felé. Antológiát egyet sem kaptam. Búék.
J.
Megjegyzés: A szövet, aminek hosszát mérlegeli, természetesen megint A másik torony.
Kedves Balázs!
Szeretnélek értesíteni, hogy szobrász fiam, akiről tudsz már (mert már írtam róla), Amerikából és Olaszországból jövet nemrég áttelepedett hozzátok. Ez a fiatalember többet ér nálam; jobban is szeretem, fontosabbnak is tartom magamnál. Arra gondoltam, Balázs kedves, megkérlek: ha valaha rokonszenvvel gondoltál rám, fordítsd most őrá a szeretetedet, és légy segítségére, amiben csak tudsz. Ha egyebet nem tehetsz, próbáld összehozni őt a kultúra jobbjaival – barátaidat is próbáld rávenni erre. Négy éve figyelem aggodalommal külföldi sorsát, négy éve élek örökös szorongásban miatta: rajtam segít, aki rajta segít. Ezen a címen lehet felvenni vele a kapcsolatot: Székely János Jenő (Özv. Varga Jánosné címén) 1162 Budapest Békés Imre u. 60.
Reménykedő szeretettel ölel
Székely János
Megjegyzés: 1989. júl. 14-én levélben írtam Székely János Jenőnek, hogy hívjon fel telefonon. Beszéljük meg személyesen a dolgait, hiszen most már Magyarországon él.
Postai levelezőlap
Kedves Drága Balázs!
Természetesen mindent nyilvánosságra hozhatsz A másik torony történetéről, amit csak szükségesnek látsz. (Én nem is tudom, ki vitte el hozzád a kéziratot.) Tudod, az úgy van, hogy noha semmi sem változik tulajdonképpen – most már nem teljesen értelmetlen vállalni az ódiumokat. Akkor még értelmetlen volt. Az írás, ha igaz, nemsokára itt is megjelenik. A héten már írtam neked egy lapot, hogy ments meg a díjtól. Erre ismét megkérlek. Nagy szeretettel ölel
János
Megjegyzés: A másik torony most már Romániában is vállalható volt. Az Újhold Évkönyv legközelebbi számában (1991/1) „A szerkesztőség közlése” címen meg is írtam az anonim, a név nélküli közlés okát és egész történetét. A „ments meg a díjtól” arra vonatkozik, hogy az Írószövetség kritikai szakosztálya Székely Jánost József Attila-díjra kívánta javasolni. Székely János később a Kossuth-díjra való jelölés ellen is tiltakozott. Így nem is díjazták.
Drága Balázs!
Ha valamiért is büszke lehetek írásaimra, hát bizonyára azért, mert egy sohasem látott jó barátot szereztek nekem. Áldjon meg a fennvaló jóságodért, kedves Balázs.
Szükségben sem igen szoktam hazudni, ezért hát elhiheted: amit magatokról írsz, mélységesen megrendített. Hiszen már a kezed írása is árulkodik az állapotodról! Beteg, „rettenetesen beteg” Ágnes. Most mondd meg, mit írjak? Neki jobbulást kívánjak, neked erőt? Hivatkozzak az emberi sorsközösségre? Nagyon is el tudom képzelni, mit jelent egymásnak két ilyen ember, ezért csak azt írom: veled bánkódom és szorongok én is.
Köszönöm, hogy megmentettél a közfeltűnéstől, amivel egy irodalmi díj visszautasítása járni szokott – jobb ezt csendben, a háttérből intézni. Köszönöm ugyanezt a kormánynak is.
Expressz leveledre még megérkezése napján válaszoltam, gondolom, megkaptad azóta. Járj el mindenben belátásod szerint, ha ugyan még erőd és kedved van erre.
Csodálkozom magamon, hogy olyan közelről érint a sorsotok, holott a magamé már szinte nem érdekel. Azt írom neked is, amit a gyermekeimnek szoktam befejezésül: vigyázzatok, kedveseim, vigyázzatok magatokra.
Nagy szeretettel, barátsággal ölel
János
Megjegyzés: Székely János Jenő egy levelezőlapon közli (a lapot nem találtam meg), hogy apja túlbonyolítja a dolgokat, fölöslegesen aggodalmaskodik. Akár velem, akár más irodalmi emberrel nincs igénye kapcsolatba kerülni. Különben Székely János emlékestjén a PEN Klubban ott voltak a szobrai. Kezet fogtunk, de nem beszéltünk egymással.
Nemes Nagy Ágnes 1991. aug. 23-án, Székely János pontosan egy év múlva, 1992. aug. 23-án halt meg. Hagyatéka rendezetlen. Hozzám írt levelei egyelőre felkutathatatlanok. De a történet így is egész.
Lengyel Balázs
|