Egy regény születésére

Írók számára egy új könyv olyasféle dolog, mint fiatal anyák számára egy újszülött. Nem, dehogyis akarom én ezzel megbántani az anyákat, de egyfelől annyi testi-lelki törődés, álom és növő gond hozza létre, másfelől annyi bizakodás tapad hozzá, hogy ez a hasonlat számunkra olyan természetes, hogy szinte illetlen dolog leírni. Amikor aztán végre, frissen, ahogy a nyomda-présből kikerült, kezünkben a könyv, van abban az öröm mellett csepp szomorúság is, hogy egy ilyen skatulya-alakú tárgy az, amiért dolgoztunk sok-sok hónapon át, töprengtünk, meditáltunk a világon harminc-negyven, vagy még több éven keresztül. Bizony, az anyai beteljesülés a miénknél boldogabb.

Mindezt azért mondom el, mert a napokban ünnepeltük meg a szigligeti alkotóházban, hogy Ottlik Gézának megjelent Iskola a határon című regénye. Harminc-negyven éves töprengésről beszéltem. Nem ok nélkül, mert ez a regény nem akármiféle, egy-a-sok-közül könyv, hanem egy lassan érlelő, túlzottan is lelkiismeretes elbeszélőtehetségnek évekig írt, afféle összefoglaló fél-életműve. De mielőtt rátérnék, hadd szóljak néhány szót magáról az íróról. Ottlik Géza nevét a negyvenes években tanulták meg az irodalom figyelői. A Magyar Csillagban, majd a 45 utáni folyóiratokban jelentek meg formailag mindig feszes, elegáns s az emberség, az etikum problémáit boncolgató elbeszélései. Évekig aztán önálló alkotások helyett magyarságban és pontosságban tündöklő fordítások (Dickens, Shaw, Keller, Arnold Zweig, Waugh, Hemingway stb.) alatt találkoztunk a nevével. Lefordított vagy egy fél könyvespolcra valót a világirodalom remekeiből. Saját novelláival, a Hajnali háztetők című kötettel, csak ötvenhétben jelentkezett s vívott ki magának jelentékeny rangot s keltett nagy várakozást további művei iránt. Az Iskola a határon ennek a várakozásnak beváltása, a nagy tehetséghez méltó mű. Témája tágabb értelemben mai téma: gyerekkori élményeit, egy katona iskolai életét rajzolta meg benne a huszas években. A konkrét és rengeteg plasztikus adattal alátámasztott társadalombírálat mellett, regényében megint egy mély etikus mondanivalón van a hangsúly: hogy lehet emberséges emberré fejlődni az abszolút kiszolgáltatottságban, jutasi altisztek, hatalmi mániások, szadisták, a hatalom pártfogását kereső fasisztoid csirkefogók s egy összezúzó nevelési rendszer kegyetlenkedései között. Hogy lehet ellenállni s el nem torzulni sem az ellenállásban, sem a mindig kísértő alkalmazkodásban. Tömör és könnyed szerkezet, akár egy repülőgép-váz, példátlan anyag-gazdagság, s kivételes lélektani mélység jellemzi a regényt. De elég, hiszen ezek önmagukban csak szavak. Az utóbbi egy-két év irodalmi életének volt néhány kiemelkedő eseménye. Szabó Magda Freskója, Mándy Iván novellái például, vagy Pilinszky János verskötete. Ezekhez csatlakozik Ottlik Géza regénye is. Úgy mondják, a kritikusok már tusakodnak érte, hogy melyikük írjon róla az irodalmi lapokban. Ők majd elemzik az Iskola a határon értékeit. Én ezzel a pár sorral csak egy szerény, ákombákom csillagocskát akartam ide rajzolni, hogy jelezze a hírt: megszületett.