Komlós Aladár és a Nyugat

Komlós Aladár így vall kritikusi útjáról: …„a múltba fordultam és irodalomtörténész lettem… A természetes az lett volna, ha kiegészítem és elmélyítem a Nyugat-nak Az új magyar lírá-val kezdett feldolgozásomat. De a Nyugat ekkoriban (a személyi kultusz idején) megbélyegzett polgári folyóiratnak számított, s én nem állhattam becsmérlői közé… Így a XIX. század második felének tanulmányozására szorultam… Félig önkéntes száműzetésem nem maradt haszontalan számomra; ennek köszönhetem Petőfitől Adyig, Irodalmi ellenzéki mozgalmak, Reviczky, A magyar kritika Gyulaitól a neorealizmusig stb. könyveimet.”

Önkéntes száműzetés? Enyhe a kifejezés. Mert a tanulságtevő elmondhatja, hogy a személyi kultusz idején Komlós Aladár minden kritikai mozdulata vád lett, s az Írószövetségben vagy az Irodalomtörténeti Társaságban minden felszólalása hajtóvadászat jellegű bírálat. S akkor hogyan lehetett volna az egykori tanulmányt Az új magyar lírá-t kiegészíteni és elmélyíteni?

Mennyire a véletlennek alávetett, esetlegességeknek kitett a kritikusi pálya. Mert igaz, hogy Komlós Aladár a maga termő írói módján tekintélyes irodalomtörténeti munkákat hozott létre, mégis e sorok írójában egyszerre felrémlik egy diák, a maga réges-régi alteregója, aki a harmincas évek közepén Az új magyar lírá-ban keresett és talált eligazítást, tudósítást a Nyugat nagy költőiről. Sok minden más mellett, de mégis elsősorban e homályos és lelkes olvasói élmény miatt, sosem volt szememben ő csupán az a nagyra becsült, tisztelt irodalomtudós, a századvég legjobb ismerője, akinek az újabban felnőtt nemzedékek tekintik. Nem, Komlós Aladár a Nyugat kritikusa volt, az eleven, az alakuló értékek mérlegelője és felmutatója.

A Költészet és bírálat című könyvében, mely gazdag kritikusi életművének mintegy kompendiuma, legfontosabb mondanivalóinak összegző tanulmánya, számadást téve ő se mond mást. És amikor Ignotusról arcképet festve, tudós elemzéssel tisztázza, hogy mi volt az a magatartás, mik voltak az alapelvek, melyek a Nyugat szerkesztőit irányították az első nagy periódusban, akkor pontosabban kirajzolódik az az eszmei kapcsolat – ha persze bírálattal, korrekcióval – a nagy nemzedék és Komlós között. A létrehozóval való viszonya a tudatosítónak, vagy bírálónak

Körüljárva, kitapogatva, az utakat mutatva, aránylag könnyű volna ezek után Komlós Aladár kritikusi alapelveit összefoglalni. S mivel oly sok esztendő múlott el a harmincas évekbeli feltárás után, el is jutnánk a haladó irodalomszemlélet nem egy fontos evidenciáiig. De egy kritikust, úgy gondolom, elsősorban nem az elvi tézisei minősítenek – különösen, ha azok belesimulnak egy helyes és józan hagyományba – hanem a gyakorlata, a gyakorlatban folytonosan próbára tett hozzáértése. Komlós Aladár gyakorlatát három nagy területen is mérlegelheti és élvezheti a Költészet és bírálat olvasója. Líraelméletében, irodalomtörténeti feldolgozásában és a korunk problémavilágát is érintő irodalmi jelenségek elemzésében. A líraelemzésben (A líra műhelyében) szinte a leghálátlanabb feladatra vállalkozik: az alapkérdéseket bontja ki csaknem alapfokon. Mi a lírában a változó és mi az állandó, melyek a líra szépségkategóriái, milyen a vers zenéje, nyelve, mi a költői kép, az úgynevezett költőiség stb.? Amit mond, azt persze tanítani lehetne, ahogyan, remélem, tanítják is, de a tájékozottabb olvasó érdeklődését mégis inkább az köti le, az csigázza fel, ahol egy pontos idézettel, példával vagy elemzéssel már-már túllép az önmaga szabta ismeretterjesztő határokon. Ott a legforróbb a szövege, ahol világos és helyenként finoman distinktív megállapításait továbbgondolva, felbukkannak a kérdőjelek. Mert azok bizony felbukkannak…

Nem, dehogyis Komlós Aladárral vitázom. A lírai költészetnek arról a világviszonylatban érvényes átalakulásáról beszélek, melynek során nemcsak a lírai alapfogalmak, hanem magáról a líráról alkotott képzetünk is megváltozik. Komlós Aladár jól látja, és tudós pontossággal le is írja a lírai vers műfajának kialakulását; feltárja, hogy ez folyamat. Néhány mellékmondatából kiolvasni vélem: lehetségesnek tartja azt is, amiben én bizonyos vagyok: az emberiség koronként más-mást értett a költészet fogalmán. Egy-egy esztétikai rendszer: egy-egy korra érvényes fogalommeghatározás. Hogy ez mennyire így van, azt az olvasó magában Komlós Aladár irodalomtörténeti munkáiban, igen a Költészet és bírálat-ban iktatott A magyar költészet Petőfitől Adyig című nagyszabású elemzésben is nyomon követheti. Ez az elemzés a társadalmi jelenségek alaprajzából kiindulva, pontos képet ad a kor íróinak különböző magatartásformáiról, a magatartásformákon alapuló esztétikai törekvésekről, s elvezet – a folyamatot igazán pompásan tárva fel – a népnemzeti költészetfogalomtól Ady és általában a Nyugat gyökeresen új, de mégis szervesen kisarjadó költészet fogalmáig. Komlós Aladár a Nyugat nagyjaiban (elsősorban Adyban) megtestesült esztétika híveként és nagyszabású értőjeként forgatja át a néha bizony avatag múltat, s mutat rá a jövőt jelző tényekre. Biztos szemmel, pompás elemző hozzáértéssel teremt a Nyugatnak, a nyugatos esztétikának előzményt.

Igen, de célozni kénytelen vagyok arra, hogy az úgynevezett Nyugat-vers, úgy, ahogyan értelmezni szoktuk, leszűkítés. Ha Tóth Árpád vagy Juhász Gyula benne van, mint ahogyan benne van, a szerepjátszó Füst Milán már nehezebben szorítható bele (bármennyire szecessziós is), s furcsa módon az objektiváló Babits se (lásd közép és idős korszakát). Kassák természetesen már holdtávolságnyira van az elképzelt, tipikussá tett Nyugat-verstől, pedig például a Mesteremberek 1915-ből való. Az esztétikai változás, a költészetfogalom átalakulása, dehogyis állt meg a korai Nyugat-tal; rohamlépésben haladt tovább. S a mai évtizedekben már gyökeresen eltért tőle.

A Költészet és bírálat kapcsán célszerű mindezt leírni, végiggondolni mintegy újra és újra hangsúlyozva, hogy Komlós Aladár gazdag és eleven életművében rengeteg igazságot mondott ki, rengeteg érték felismerésére nyitotta rá a szemünket. A Költészet és bírálat című kopendiumában a líraelmélet kezdve a táj és lélek összefüggésén át (és még sok minden mellett) a XX. századi esztétika korábbi kialakulásának folyamatáig. Ha ma az olvasó kevéssé veszi is észre, egy roppant változást követhetünk nyomon, mely új váltást követett. Ha ettől az új váltástól Komlós Aladár már idegenkedni látszott is. Ám műve nyomán a kivételes megbecsülés és tisztelgés mintegy tanítványi fokon tárul hát szemünkbe, mert ha kénytelen meg is írta irodalomtörténeti munkáit, a Költészet és bírálat című írásával Az új magyar líra kiegészítését és elmélyítését – gondoljunk csak bele kritikusi oeuvre-jébe – mégis megírta. S neki is, nekünk is ez volt a legfontosabb.