Menetgyakorlat^*

Vízből kel ki a szörny. Lomhán a partra zökken. Összehúzódik, nekilódul, sűrűsödő időközökben. A felfordított ladikok közt a bizonytalan test kiterjed, mohó étvággyal rángva szívja a tájat egyre beljebb. Mikor az egy ütemre lépők zajától visszhangzik az út már, lapos nézése felszökik, a házakon pásztázva ugrál. Hidak a folyókba szakadnak, éjjel sötéten zengenek. A hegytetőn csomókban áll a felidézett rémület. Két nyomorék reggeltől estig a ritka szélben imbolyog. Üres szemükből vastagon kiduzzad tarjagos husuk. A szörnynek emberarca van, de mi tudjuk alattomos szándékát: ide-oda hurcol, s könyörtelenül eltapos.