Emlékeink^*

Levelek lebegése, virágok lélegzete, elvesző nyomok a hóban. Sárgák, mint a kialvó csillagok, kékek, mint a halottak éneke. Messze hegyek, kövek és madarak, bokrok és fák és tavalyi füvek, nyissátok meg az utakat zajtalan lépteinknek. Vadlibák elhaló énekében megszületnek egykori napjaink. Elindulunk a ködös utakon az elvesző liláskék ég felé. A nádasok egyhangú zúgásában hallgatjuk halott szavainkat. Érett, fanyar gyümölcsöket eszünk, és bolyongunk a tegnapi réteken. Heverünk a kökénybokrok alatt, a partok zajtalanul hullatják göröngyeiket, homlokunkban kilombosodnak a fák, fellegek futása az életünk. A patakokban és a hegyi kövekben, a fákban és rögökben és a súlytalan madarak lebegésében élünk. Kinyújtjuk átlátszó kezünket, ujjainkra pillangók szállnak, eloldott életünket tengerek hullámzása hordja.