Révület^*

Zöld fényben úsznak alant ragyogó tájaink ó mulandóság izzó tükrök hétszínű villogásai közt egyre testtelenebb vágyak suhognak szállnak alá a mélybe az a fojtott zene is ott parázslik a bársonyéj táruló fényessége alján buzogj buzogj a rózsakelyhű forrás hajdani arcunk őrizője oszlopok árnya övezi tiszta homlokunkat sötét gyönyörbe hajló fájdalom remeg az elfelejtett partokon ingó füzesek úttalan útjain valaki jön felnyitja álmos szemeinket kitárulnak az érckapuk zengő szárnyai s mi önfeledten nézzük arcunk szétfutó lebegését a szélben bomló felhők szirmain