| Csendesen inog a táj a kék vizekben, |
| mozdulatlanul lüktet a világ. |
| Gyűretlen bőre alatt felemeli fejét a bogár, |
| ilyenkor elejtjük a nagy husángokat, |
| s iszonyodva a bozótba nézünk. |
| Nem félünk az erős állatoktól |
| és szomszédaink hegyes fegyvereitől, |
| de a nagy tavaktól meg a hallgatag |
| vastag derekú fáktól félünk, |
| mert bennük lakik a vihar. |
|
| Mikor kialusznak a nagy tüzek, |
| a kék hegyek barlangjáról álmodunk. |
| Apánk járt arra, s fürge nyilat hagyott |
| az elefántban, aki a bejáratot őrzi. |
|
| A zsiráfok pettyességét nagyon szeretem, |
| odaadnám érte piros tollamat, |
| a zebrák csíkjait is szeretem, |
| meg a nagy majmok sárga fogait, |
| de azért legjobban magamat szeretem, |
| mert színes köveket gyűjtök a parton. |
|
| A zöld kőből, amit a folyó fenekén találtam, |
| mert szépek a fényes zöld bogarak, |
| mikor a fehér virágok alatt pihennek a napban, |
| s együtt örülünk az állatokkal. |
|
| tenyerembe gyűjtöm a harmatot, |
| hosszú szálra fűzöm, mint a gyöngyöt, |
| nyakadba akasztom, szép legyél, |
| sokáig őrizzen meg téged, |
| s vele együtt szívjon fel a nap, |
| akihez naponta énekelünk. |
|
| Színes tollak alatt őrzöm az oroszlán szívét, |
| mert nagyon erős állat ő. |
| A gyors folyókat biztosan járja csónakom, |
| a sziklák visszabuknak a mélybe, |
| a nagy hüllők is félrehúzódnak előlem, |
| csak szemük izzik hidegen, mint gonosz tüzek, |
| de összezárják páncélos szájukat. |
|
| Kibontott hajjal ülnek az asszonyok a fűben, |
| azért hajladozik arra a madarak éneke. |
| Szép telt napok gurulnak el a fák felett, |
| a fény kibuggyan, mint az érett gyümölcs leve, |
|
|