Lélegzik a homály^*

A dolgok héja véknyabb a papírnál, a lényeg burka fény és sűrű szín, mint a nyugvó vizek, a külső világ teljes és sima. De este meghasadnak a házak, minden levetkezik, széthajolnak a kemény vonalak, s a megnyílt titok mélyebb a titoknál. Belénk futnak a folyók, tágabbak vagyunk a tavaknál, a földre fekszünk, és a csendben halljuk a magvak pattanását. Nagy tüzeket raknánk, de nincs erőnk, foltok mozdulnak a bozótban, bőrünkön sárgán lobog a félelem – Sötét hullámokon lebeg a világ, fel, le, fel, le, fel, le, a fák hajlongásaiban mozdul a rejtett élet – Fekete ködökben forognak szemünk előtt a csillagok, s a nagy állatok egyhangú lélegzetében halljuk a homályt.