A széltörésben^*

Ezek a félelmes napok. Vérző tetőkön szalmacsóva- láng kap a tántorgó bozótba, menekülő vadállatok szívébe villám csap a távol zajtalan forgó viharából. Még két napig, még egy napig a széltörésben szerteszéledt maradék védhetetlen élet rendezi zilált sorait, készen, hogy a hagymázas álom forró ködében útra váljon. A szív, a szív is tudja már, megtorpan a sebzett gerincen, hogy a lakatlan nagy lapály káprázatába letekintsen, ahol egy áttört kékbe metszett jegenye vékony lángja reszket.