| Honnan ez a tündöklő izenet, |
| a ritkuló földön váratlanul |
| Egy szál jegenye éles rajza félig |
| a halvány hegy kiterjedéstelen |
| lapján, félig a már lombtalan égen. |
| Vagy szívünk félhomályos falain |
| az erek törékeny mintázatán |
| A szemhéj narancssárga éjjelében |
| a hús homályos sejtelmeiből |
| már-már testté sűrűdő látomás: |
| egy töredezett arc megsajduló |
| káprázatában ó, micsoda évek |
| zúdulnak feledékeny sejtjeinkre, |
| nevezhetetlen érzések sötét |
| villámait lobbantva benső |
| égboltunk fényérzékeny anyagában. |
| Vagy egy ház megroskadt oromzata |
| fölött az ég világos lüktetése: |
| egy tömböt, egy formát kivág |
| az egynemű létezés anyagából |
| emlékeinkbe rögződő pecsétül. |
| És hangok is egy még meg nem szilárdult |
| világ morajló katlanaiból, |
| egy tenger habzó visszaáradása |
| hordaléka vak barlangjain át |
| a mozdulatlan csönd fészke felé. |
|
|