Felgyűrődik és kisimul^*

Felgyűrődik és kisimul, a messze palackzöld víz homálylik. Érezni, óriási teste hogy mozdul lassan lélegezve, hogy ringatja fekete fáit. Támad, meggyűl a kora esti köd,a hegyek alját kikezdi. Talapzatuktól elszakadnak, testüket elveszítve már-már légneműbben a testesebb homálynál áradnak és apadnak. Egy ember, már közel az éjhez, egy ember áll a partszegélyen, de hátteréből úgy kiválva, olyan mozdulatlan lüktetéssel, mint a gyertya lángja. Betöltetlen, megnőtt terében meglobban, hirtelen kilángol meglazuló körvonalából. Remegő semmi, meg ne lássák valószínűtlen színeváltozását! És hogy ott áll egy pillanatra, megsúlyosodva és erőtlen a túlsűrű folyékony levegőben, lakatlanul maradt alakja.