Az édenkerti virradat^*

Az édenkerti virradat gyöngyzáporában ázva tajtékosan szakad a rét a sárga vízmosásba. Egy remegő felhőgomoly világos árnya rászáll, meghajlik s máris visszaáll helyére egy virágszál. Megérzi álma homorú fészkén a könnyű térség növekvő lázát, nyugtalan madárszárny-verdesését, magánya gyöngén lüktető hártyáját átszakítja, kitántorul a kába szív a lángsörényű síkra, és megrohanja hirtelen tündöklő léte, földi sorsa, mint csonthéját a mag, hézagtalan betölti.