| de mit is szerettem benned hiába |
| szállok le válaszért az alvilágba |
| szerettem benned ezt azt mindened |
| szerettem szőke vagy vörös hajad |
| szerettem jobban már nem is lehet |
| éhes nagy szádat síkos ajkadat |
| szerettem aztán persze szilvaforma |
| milyen volt sárga szürke zöld szemed |
| amelyben mintha újra összeforrna |
| minden kettévált kerek pillanat |
| legjobban talán mégis azt szerettem |
| hogy soha nem volt benned semmi szégyen |
| hogy olyan szemérmetlen telhetetlen |
| kedvvel s ártatlanul léptél elébem |
| legjobban talán mégis azt szerettem |
| benned amikor félkönyékre dőlve |
| archaikus mosollyal önfeledten |
| feszítetted a csípődet előre |
| mert tudtad az enyémet s tudtad értem |
| kívánságod ha nem mondod ha mondod |
| legjobban azt hogy olyan engedékeny |
| mozdulattal nyitottad szét a combod |
| legjobban benned talán azt szerettem |
| a testedben bolyongó éjszakát |
| gyámoltalanul kedves szőrzetedben |
| rejtőzködő pinád tengerszagát |
| legjobban benned mégis azt szerettem |
| ahogy szeméremajkad szétfeszítve |
| bejárta belső tájaid a nyelvem |
| s rálelt nekem teremtett ízeidre |
| azt ahogy a lágy párnákat a csiklót |
| végigsúrolva már-már tűrhetetlen |
| feszüléssel hímvesszőm belesiklott |
| s meglelte fészkét ismerős öledben |
|