|
K. F.-nek
| Hányszor ismétli majd az álom |
| azon a baljós beszegetlen |
| határa nincs heges lapályon |
| megiramlik megáll meredten |
| hol biztatva hol fenyegetve |
| a patak szikkadt partja medre |
|
| majd felfedi majd eltakarja |
| a pontos tudat vagy az éber |
| ösztön a kamasz-riadalmat |
| a felnőtt józan közönyével |
| meddig kell hogy a téli ritka |
| bozótosban szorongva lássa |
|
| ahogy a tar föld árapályát |
| mozdulatlan rendekben állják |
| a bizonytalan végű pályát |
| ahogy mindenből kiszakítva |
| fel a töltésre fel a hídra |
| ahogy az ajtót betaszítja |
|
| mozdulattal a színre lépett |
| mint aki nagyszerűnek érzi |
| ezt a kicsit giccs-ízű képet |
| ahogy úgy érzi most kiválik |
| s alakot ölt és tündökölve |
| megáll és így áll mindhalálig |
|
|