Valami szándék ébredez^*

Valami szándék ébredez, nem mozdulat, csak csöppnyi nesz, iránytalan, előre-hátra, indul a nagy függőleges sötéttel tele fában. Már gyülekezik, megered, kitölti az üres teret, hajszálcsövekben felfelé tör a formát képzelő meleg barlangok éjjeléből. Rajzó tervek közt tétovázva vár, még semmi sem végleges, még a képlékeny, lágy csontú vázra csak most mintázza rá a testét. A nyirkos hártyán vérerek térképe dereng át, alatta egy bizonytalan lény lebeg, még gazdátlan, még elhagyatva. Még mérhetetlen ideig füröszti egy langyos, szelíd, szívlüktetésű tenger, mígnem színültig megtelik paradicsomi szerelemmel. Hosszú, zománckék pillanat, mikor megjön, s szétcsapja végre függönyeit a virradat. S kilép a lények seregébe.