Az áthevült bádogtető alatt
Születés*
| A fehéren villámló fájdalom |
| önkívületében mozdul s kilép |
| a hús meghasadt vérző kapuján át |
| a csökönyösen lüktető homályból, |
| és érdes hangok sebzik lázmeleg, |
| ingerlékeny bőrét, egy suta angyal |
| tántorog már-már elviselhetetlen |
| egy izzó ág rögződik sérülékeny |
| szembogarába, sárga folt körül |
| mozdulatlan remegő lila lángok, |
| egy óriás hegyek szabdalta tér |
| az érintetlen messzeségre tódul, |
| tömbök zuhognak, tűz-koloncokat |
| lődöz hánytorgó kráteréből |
| egy tengerekből feltorladt sziget – |
| s az izmok görcse-oldódása: hosszú |
| talpa alatt az omló part, az okker |
| föveny, a lágyan ívelt pikkelyek |
| bársonyos érintése-neszezése – |
| és arcra bukva szomjazó tenyérrel |
| az egyre nyirkosabb talajba – |
|
Valami szándék ébredez*
| nem mozdulat, csak csöppnyi nesz, |
|
| hajszálcsövekben felfelé tör |
|
| Rajzó tervek közt tétovázva |
| vár, még semmi sem végleges, még |
| a képlékeny, lágy csontú vázra |
| csak most mintázza rá a testét. |
|
| A nyirkos hártyán vérerek |
| térképe dereng át, alatta |
| egy bizonytalan lény lebeg, |
| még gazdátlan, még elhagyatva. |
|
| füröszti egy langyos, szelíd, |
| mígnem színültig megtelik |
|
| Hosszú, zománckék pillanat, |
| mikor megjön, s szétcsapja végre |
|
| S kilép a lények seregébe. |
|
|
Holtág*
| Itt mindennek egyforma súlya van: |
| a teremtés forró páráival |
| egymásba habzó zsarnok elemek |
| kohóiban megsűrűsült anyag. |
| Fehér csíkos fekete kovakő |
| tompa tűzben, már-már valószínűtlen |
| gyönyöréül érzékeny hámú bőrnek. |
| Egy gyöngyházszín vagy zöldaranyba játszó |
| toll kifinomult aszimmetriája, |
| a heges szár gyűrött hegyében |
| A tüskebozót alvadt viharában |
| egy képtelenül fénylő égdarab |
| örvénye édes szőlőhéj-sötétben. |
| De a bevégzetlen tökéletesség |
| felszíne alatt lüktető homály |
| beírva kettős szívű csönddel. |
| A káka tömött bokrai alatt |
| recsegő torzs, sziszegve feltörő víz, |
| ki tudja, mily félig-csíráival |
| egy tőbbértelmű lehető világnak. |
| És égerfák halványvörös sebekkel. |
| A sás rostlemezes páncélzatán, |
| a csontszilánkos korhadáson |
| átnyomakodó nádas falain túl |
| vízitökkel, hínárral, erre-arra |
| sodrodó, lefelé tapogatódzó |
| gyökerekkel fekete mélység, |
| fekete-arany-ezüst villanások: |
| tüskés sügér vagy iszapos cigányhal. |
| A halál édes émelygése, aztán |
| zsombékok, nyirkos üregek |
| pézsmaszaga, viasz-húsos növények |
| keserű méze, csurgó verítéke – |
| s mindez majd a hús féleszméletében |
| folytatja síkos, érdes árapályát. |
|
A kert*
| még éjszakai kékben jázminok. |
| Itt forr hát önnön körvonaltalan |
| gyönyörében a névtelen titok. |
|
| Egy váratlan meglobbant lepedő |
| vészjelzése, és rá egy óriás |
| fekete-fehér égben terjedő |
|
| egy menekülő állat a sötét |
| bozót földszagú útvesztőin át, |
| kén-villódzásban cérnaszálnyi lét, |
| egy zendülő, szakadékos világ, |
|
| törékeny vállra zúduló teher, |
| és hirtelen felszakadó gyönyör, |
| ikerrózsa, derengő anyamell, |
| a vér homálya, nyíló anyaöl. |
|
| Vagy csak egy verdeső madár |
| az ősvilági hársfa napmeleg |
| barlangjaiban, káprázó homály |
| a földközelibb mindenség felett. |
|
| Hús-szirmain halvány ereivel, |
| forró bibéjével, porzóival |
| egy valószínűtlen virágkehely. |
|
|
Az áthevült bádogtető alatt*
| A csönd, a hang, a láz, a félelem |
| helyet cserél egymással szakadatlan, |
| okádja csak konokul jeltelen |
| teremtményeit itt valami katlan, |
| egyszerre van s együtt minden jelen, |
| egymásba habzik mélyben és magasban, |
| és nevet-formát keres, hogy kiváljon, |
| s erőt vegyen az egyhangú halálon. |
|
| A padláson most borzas-toll-meleg, |
| langyos tojás sárgája és fehérje, |
| sötétedik a hályogos, kerek |
| kocsonyában a szík tűhegynyi vére, |
| itt eltikkadt galambok költenek, |
| az élet visszatódul önszívére, |
| hogy vörössel derengő feketében: |
| megtestesüljön forró anyaméhben. |
|
| S a magvak: a viaszos tarkabab |
| gödrében halvány heg, s ott belegyűrve |
| a vékony csíra pontosan tapad |
| a foszforos-meszes nyirkos sűrűbe, |
| kövér búza, szálbordás héju zab, |
| vörös zománc cirokmag, gömbölyűre |
| hízott borsó, kölesgyöngy, hóka lencse |
| kész, hogy külön törvényét megjelentse. |
|
| Az áthevült bádogtető alatt |
| már kásásodva lüktető homályban |
| megpörkölődött tollszag, trágyaszag, |
| bádogsebek lobos sajgása, nyár van, |
| ragadozómadár-csőr pillanat, |
| egy körkörös szem monomániája, |
| horgas figyelme tőr lesz majd, s a tiszta |
| hártyát fekete sebbel meghasítja. |
|
|
Hogy felelhessen valamit*
| az ázott-tölgy-szagú világból |
| a sebhelyek foltozta pléh- |
| tető egyszerre felvilágol, |
| a levegő fölötte reszket, |
| az ingen át a vézna testet. |
|
| Duzzad, síkos nedvvel telik, |
| fénylik a fűzfa sárga héja, |
| harangra kettős hangu síp, |
| tajtékzik a hegyek taréja, |
| meg-megbicsakló lüktetések |
| keresni nyirkos öblű fészket. |
|
| üszőket, ahogy mozgolódnak. |
| Az édes tejszag, trágyaszag |
|
| Felszökken, forrására hull, |
| egy mozdulat egyszerre kettő, |
| önnön homályán süt keresztül, |
| díszeket rak a gyönge vázra, |
|
|
Gyerekkor*
| Nincs elvégezve semmi. Lassan |
| megy a fehér üröm s a mályva |
| nagy bokrai közt meg-megállva. |
|
| Indul, fordul, nem tudja, hol van, |
| repül egy sárga porgomolyban, |
| himbálja ingatag magasban |
| a lombmeleg szél árapálya. |
|
| lelkekkel, mindenféle lénnyel |
| túlzsúfolt alacsony világban, |
| a kétfelé nyitott sötétben. |
|
| Érzi, a szúrós zöld szakállak- |
| sörények közt torkáig árad, |
| feje fölött egyszerre átcsap |
| a csípős, édes rothadásszag. |
|
| Mikor a gyalogútra rátér, |
| hónaljig érő gazba lábal. |
|
| Sás, káka hajlik a sziszegve |
| kanyargó, feltörő vizekre, |
| majd hirtelen rádől az ártér |
| párája vad nőstényszagával. |
|
| Mintha egy gyönyörre s haragra |
| ajzott test vergődne alatta, |
| s reszketve s vonakodva végre |
| meghasadna, hogy befogadja |
| bozontos, nedves hüvelyébe. |
|
|
Ingovány*
| Mocsárvilág ez. Akadozva ér el |
| a nap a nagy párák mosdatta éger- |
| fák enyves zöldben vöröslő szívéig. |
|
| A sárga part lengő gyökérszakálla |
| alatt tán csík, kecsege, csuka, márna. |
|
| Mennyi túlzsúfolt kép, hányféle lábnyom |
| sajtolódott egymásra itt a régen |
| olyan mozgalmas, ingó szövevényben, |
| az idegennek kiismerhetetlen |
| zsombékosok közt girbe-gurba, keskeny |
| csapások áterezte ingoványon! |
|
| Az ember itt meg nem maradhatott, csak |
| ezen az ingyen birtokon, csak ebben |
| a tehetetlenül egymásra roskadt |
| földarcú elevenek és halottak |
| országában, ebben a híg közegben, |
|
| ahol a névtelenségből kiválik, |
| s formálódik az óriási katlan |
| öblében forrongó bizonytalanban |
| az élő a már végleges halálig, |
| s épít valami örökkévalót itt, |
| összeköti a fentet és a lentet, |
| rétegekben egymás fölé rakódik. |
| Belakja az élők előtti csendet, |
| az idő mozgó falaiba épül, |
| az idő meszes vázakat derenget. |
|
| Ezt kínálja legvégső menedékül: |
| amit a kéz csinál, a kézre rávall. |
|
| A kis templomban sötét tűzzel égő |
| betűk, jelek, nagy szilvaszemű szentek, |
| a torony, keskeny kettős ablakával, |
| a paraszt ló, az olasz módra festett, |
| de azért még bizáncian merev |
| csoportba kényszerített barna testek, |
| az együgyű kazettás mennyezet. |
|
| Találkozunk s hányféle eleinkkel |
| kváderkőben, téglában, szürke zsindely- |
| szoknyás, csak facsapokkal összetartott |
| haranglábban – milyen távol világból, |
| milyen véletlenek hajtotta vándor- |
| lelkek érhettek itt valaha partot? |
|
| S raktak aztán a földbe még erősebb |
| lakásul emeletes temetőket. |
|
|
Azon a szikrázó lapályon*
| Jajdul az ajtó sarka, félszeg |
| gomolyában lép hevenyészett |
| Kilép a langyos menedékből, |
| s egycsapásra kirajzolódik |
| a világ, csattogtatja ég-föld |
|
| a húszfokos zúzos fagy éjjel, |
| hogy minden lapja zeng-világít |
| tejfehéren tükrös fehérrel, |
| szilánkos szélben, a csikorgó, |
| kobaltkék hidegben a durva- |
| szemcsés szironyon meglapulva, |
| felcsapva sziszereg a porhó. |
|
| Megalvad, hegesedve ráforr |
| a hólyagos, meddő fehérje |
| dorombolás szaggatta égre, |
| hánytorgó légörvényt sodorva |
| nyájakat lök a ferde síkra, |
| összetereli, széttaszítja |
| egy meglódult malomvitorla. |
|
| Azon a szikrázó lapályon, |
| szúrós angyalhajat zihálva, |
| tűnődik: várjon vagy ne várjon |
| Ha füst támad és emberarcú |
| sáskák a füstből, merre késnek |
| szelídebb szívű jelenések? |
|
| S hogy nem jön bibliai hírnök, |
| lángbetűkkel írni a dermedt |
| üres kézzel kell útra váljon? |
| Hogy lehet, hogy nem hagy ki mégse |
| ezen a puszta, puszta tájon |
| valószínűtlen szívverése? |
|
|
Határon*
|
K. F.-nek
| Hányszor ismétli majd az álom |
| azon a baljós beszegetlen |
| határa nincs heges lapályon |
| megiramlik megáll meredten |
| hol biztatva hol fenyegetve |
| a patak szikkadt partja medre |
|
| majd felfedi majd eltakarja |
| a pontos tudat vagy az éber |
| ösztön a kamasz-riadalmat |
| a felnőtt józan közönyével |
| meddig kell hogy a téli ritka |
| bozótosban szorongva lássa |
|
| ahogy a tar föld árapályát |
| mozdulatlan rendekben állják |
| a bizonytalan végű pályát |
| ahogy mindenből kiszakítva |
| fel a töltésre fel a hídra |
| ahogy az ajtót betaszítja |
|
| mozdulattal a színre lépett |
| mint aki nagyszerűnek érzi |
| ezt a kicsit giccs-ízű képet |
| ahogy úgy érzi most kiválik |
| s alakot ölt és tündökölve |
| megáll és így áll mindhalálig |
|
|
Szabad vers*
| át megint a tiszán a gyengén remegő hidon át a |
| nyárfás fűzfás bokros szakadékos parton át az |
| üresen a senkiföldjén záhony csap közt át a |
| határon negyvenöt éve csak egyszer hatvannégy- |
| ben be a birodalomba vonattal csak hogy lássam |
| a vesztett földet legalább a zsíros-vastag vodka- |
| mahorkaszagban fulladozó csapot mert aztán |
| munkács fele már besötétült vereckét inkább |
| csak kitaláltam akkor húsz esztendeje volt hogy |
| jöttem haza tél elején breszt-litovszkból ahol én |
| is lám megköthettem a békét vonattetőn és |
| ütközőn lunyinec sztrij lvov már téli hidegben a |
| véletlen mondhatni hogy csoda folytán szélnek |
| eresztett hadifogolynak nem járt a vagon a fülke |
| vereckétől mégis csak bent a vagonban magyar |
| volt tán a kalauz beeresztett ott a találkozás a |
| negyvennégyben kollektív bűnösökként elhajtott |
| magyarok akkor szabadult maradék csapatával |
| ott volt alig ismertem rá esgyé a szép ini bátyja |
| osztálytársam később halva találták a vérke |
| jegébe fagyva mocskos tetves kínjában felnőtt |
| már nem gyerekarcú ember ki halt meg hol |
| hogyan és ki bírta ki mégis szolyva szambor |
| járvány éhség nagy hideg volt gyalog a hóban a |
| jégben háromnapi élelemmel ki tudja merre |
| kanyargott fogyva apadva a honhagyók menete |
| egy éjszaka bátyuban nyestééknél szakaszvezető |
| volt rokkant rögtön eljöhetett a sorakozókor |
| megettük a nagy tál mocskoslaskát |
| megaludtunk nyilván otthagytuk a tetveinket |
| bátyu beregszász nagyborzsova nagymuzsaly |
| bene újlak tiszaújhely fancsika sásvár fancsika |
| pée szegény megijedt a katonaruhámtól szőllős |
| aztán át a határon a túron a hátistennek félig |
| száraz medren mindig egyenest csak a töltést azt |
| kerülje mert lóháton járnak s rögtön lőnek a |
| menekülőre végül irányt vesztettem csak |
| felmentem a gátra át a hidon be a házba megvan |
| nemrég láttam innen persze ezúttal benyitottam |
| hogy milyen ország ez kérdeztem a ráncos |
| anyókát magyarország ez fiam magyarország s |
| hogy már tudtam hogy hazaértem otthonról |
| hazaértem leborultam nagykoru voltam már de |
| húszon alul még így valamelyest menthető hogy |
| megcsókoltam a földet lótrágyával mázolt padló |
| volt igazából tisztaberekről másnap tiszta idő |
| volt láttam még az odatúl hagyottat a szinte |
| szabályosan ívelt feketehegyet jobb sarkában a |
| sólyomkő szép szószék néz a tiszára hegyek |
| közül ott lép ki a síkra a feljebb még sziklás |
| gyors sodru folyó tiszta vizében lelátni fenékig |
| látni a kvarckristályt nevelő sziklát kavicsot |
| mintás vizisiklót örvénylik a régi fahíd nincs |
| meg már negyvennégyben félig elégett |
| megszürkült lábazatánál vigyázz ne ússz a tutaj |
| közelébe beszívhat maga alá onnan soha többet |
| lejjebb meglassult a sodor homokpadok öblök |
| nyárfás fűzfás bokros szigetek szirma alatt |
| vizimalmot hajtott régen láttam még sásvárnál a |
| hidas olajos csigái görögtek a vastag drótkötélen |
| át megint a tiszán a gyengén remegő nincs |
| bennem semmi szorongás éveken át álmodtam |
| át meg vissza meg át a határon nincs már |
| bennem semmi szorongás visszatalálni |
|
|