| Nem a halál – a csúful tőrbeejtett, |
| a bomlására eszmélő tudat, |
| a közönyös kiszikkadt magvú sejtek, |
| ahogy gyáván megadják magukat, |
|
| az eltévedt jelek a feledékeny |
| idegek zilált gubancában, a |
| test szűkülő világegyetemében |
| oszlásnak indult hús hüllőszaga, |
|
| az iszonyú! Az arc, melyre az évek |
| mész-üledéke szürkén rákövül, |
| a jelenések lázában kiégett |
| lakatlan szem, az ásványfényü űr, |
|
| a beomlott mellkas, a menthetetlen |
| szuvasodó csont, a rozoga hát, |
| az egész ingatagul szervezett rend, |
| ahogy megvallja romló anyagát, |
|
| melyet sokáig annyiféle forma, |
| szín, illat álruhája leplezett, |
| s végső földi átváltozása torha |
| vázát olyan könnyen roppantja meg, |
|
| hogy egy alantas léthez idomulva |
| a föld homályos tisztítótüzében |
| egy isten konok kényszerére újra |
| öntudatlan feltámadásra égjen. |
|
|