| Vajon a lét hány millió magot |
| tékozolt el, míg megfoganhatott |
| a függőleges szikla-szahara |
| kőszörnyei közt ez a satnya fa? |
| Micsoda szeszély börtönözte be |
| mostoha sorsa kényszereibe, |
| parancsaival és cseleivel |
| hogy nyomta, gyűrte, kanyargatta fel |
| a csökönyös, fortélyos akarat |
| a puhacsontú vékony sudarat? |
| Fekete kérgén a mindennapi |
| küzdelem csontig ható nyomai: |
| nagy hegek, tarjagos daganatok, |
| megcsökött, kificamodott tagok, |
| de a rémület görcs-bogaival |
| felesel a szökőkút-ívü gally, |
| szövevényes hasadékokon át |
| csavarodnak, furakodnak tovább |
| drótkeménnyé vadult gyökerei, |
| mohó kínnal-gyönyörrel szívni ki |
| a nedvet, a sovány sókat a kő |
| elmeszesült hajszál-csöveiből, |
| s rostjaiban hangtalan ekrazit |
| halmozódik, szétvetni rügyeit, |
| és ága-lombja a forrástalan |
| fürdik, a vad, sistergő sugarak |
| nyomorékul is tudja még a lét |
| tagolatlan tűz-homály örömét, |
| a kőmarkú pokol s a könnyü űr |
| közt remegő vezetékül feszül, |
| melyben pillanatonként összecsap |
| az üdvözült gyönyör s az iszonyat, |
| s magával folyvást vitatkozva, a |
| kettőt egyszerre kell mondania. |
| Micsoda jel a bibliai szikla |
| vörhenyes sivatagába hasítva, |
| zsugori biztatásul belevetve |
| az özönvíz utáni döbbenetbe! |
| Kiált minden gyötrött gyökere-ága, |
| mondhatatlan szépsége-árvasága! |
|