| Emeld fel még utolszor arcodat |
| a szárnyak aranyos zűrzavarából, |
| kék látomás! Sugárzó pillanat! |
| Zengő örvénybe szédült ifjuságom. |
|
| Tűz-penge villan, kifeslik a távol, |
| a kristályoszlop-erdők izzanak. |
| Valaki int, s a pászmás ragyogáson |
| fehér hajója lassan áthalad. |
|
| S az égen máris sárga jel cikáz át, |
| a táj ledobja tarka-barka mázát, |
| és egyszerű és zord lesz a világ. |
|
| Az érdes fényben felmutatja vázát, |
| mint lombja vesztett tar fa ágbogát: |
| az egyszerű és kopár tanitást. |
|
|