Add nékem gyöngeségedet^*

A kimondatlan szó kinoz. Ki tudná elviselni? Hová is fordulhat, ki most nem tud vigaszra lelni? Félem s kívánom készülő gyanútlan-őz-szerelmed. A hallgatáshoz nincs erőm, ragyogó homloku gyermek. Óvlak magamtól: védekezz! S szeretném: bár ne tennéd! Hisz édesebb vagy, mint a méz, kívánság, ölelés, emlék. Talán csak én teremtelek magam képére, társnak, más csillagon laksz, úgy lehet, csalás vagy öncsalás vagy. Vagy segíthetsz? A semmivel naponta szembenézek. Didergő meztelen szivem nem védi rég igézet. Ember vagyok. Szem és tudat, ki lát, hall, érez, eszmél. Tudom, hogy sokkal boldogabb, ha együgyűbb lehetnék. Légy ölelő part, menedék veszendő életemben, kevés, ha nem lehetsz elég, de mégse hagyj el engem. Ó, micsoda fény! Mit tegyek? Sugarak kévéi vernek. Add nékem gyöngeségedet, ragyogó homloku gyermek!