A rád zuhant idő alatt^*

A rád zuhant idő alatt agyamban elsüllyedtél. A sejtjeimbe zártalak, világom része lettél. Van úgy, hogy rád se gondolok, de nem feledlek mégse, s váratlanul felszínre dob bensőm hullámverése. S akár a kés, a gyötrelem a rostjaimba mélyed, hogy nemcsak bennem – kívülem külön formádat éled. A kútnál egyszer néztelek, ívvé hajolt a hátad, s éreztem, most is ellenem emelsz magadban gátat. Míg magát minden pillanat a homlokodba ássa, te máris készíted magad az újabb változásra. S hogy ott álltunk az elhagyott paradicsomban társak, szerettem volna szólni, hogy nincs hozzád joga másnak. De hallgattam. Vad kényszerek szétágazó húzása tép. Rossz nélküled. De meglehet, ha volnál, nem volnál elég.