Emlékezz hát^*

Ó, álmaimban aluvó! Szemed pillája rebben. Mint méz a sejtben, felragyogsz szétszórt emlékeimben. Emlékezz hát! A túlnehéz homályban hogy hajoltunk egymás felé, hogy készülődött változhatatlan sorsunk. Felém hanyatlott homlokod, s önnön szándékom ellen csókoltam idegen fejed fájdalmas szerelemmel. Mint kimerült menekülő, ha lélegzete fárad, úgy érzem, szinte fojtogat mellembe gyűlt hiányod. Mert minden tefeléd sodor, akármi lesz a vége. Nem védem már magam, s magad te is hiába véded. Emlékezz hát! A jeges éj üres örvénye érint. Fejünk felett a zord idő vad látomása érik.