Mint a tőr^*

Várj s ne mozdulj gyúlékony boltjában az időnek. A támadó szélben a vékony fák sárgán a homokra dőlnek. A pala-láthatár heges tábláin egyre feljebb szemrontó vörhenyes tűzvész taraja terjed. Majd zsugorodik, összeáll, iszonyú súlyú magja van, megsűrűsül a ritka táj, és sisteregve rázuhan. Egymásba feszülő erők villáma minden pillanat. Mi őrzi mind fenyegetőbb rengésben egyensúlyodat, míg drótjaidon múlt, jelen vad áramai csapnak át, fehéren izzó tűhegyen szisszenve pörgő váz-világ? A perzselt füvek mint a tőr. Kapaszkodj hát magadba, míg kihámlik rétegeiből az igazabb, az emberibb, s levegőtlen óljaiból széljárta legelők szelíd füvellőjére hajt a kor, s kimondja új törvényeit.