Ijesztő fennsíkon^*

Ijesztő fennsíkon bolyongsz. Ki küldött erre téged? Itt egyre izzóbb ragyogás emésztő tüze éget. Kiszabadul s alakot ölt a szem-mögötti ország. Ágas-bogas bozót ölel, megfordított valóság. Fonák bősége elragad, gyötrő, örökös álom. Majd tágabb táj felé sodor, himbál az érdes áram. Kitárja kopár csarnokát a dísztelen magány. Kimondhatatlan csillogás vakít az idő homlokán. Van úgy, hogy minden eltünik a ritkuló magasban. Ez már a végső félelem. Zárt és kimondhatatlan.