Se irgalom, se akarat^*

Mi marad hát a homlokodból virágok illatába zárva? A tépett égen karavánok inognak tükrös villogásban. Ujjaink közt fut a világ, meredt szemünkön ki s be jár. Széthullott, törött darabokban füstjében kavarog a táj. Hanyatt úszunk a szürke fényen, se irgalom, se akarat. Zuhog a szél, a ritka szél az iszonyatos ég alatt.