A bárka balladája

Süt a nap. Egy felhő sincs az égen. A tenger acéllapján, mintha sima jégen csúszna, közeleg egy házfedél alakú úszó alkotmány. Egy utolsó nagy hullámmal ráfut a homokra, éppen egy csenevész patak torkolatában. A deszkafalon valami ajtó nyílik el-elakadva, nyikorogva; valaki kinéz, aztán óvatosan kimászik; egy szál ágyékkötőben szakállas fiatal férfi, nyújtózik, körülnéz, majd határozottan olyan léptekkel, mint aki szükségére siet, bemegy a párszáz lépésre húzódó vadonba. A nyomait játékosan borzolja, elsimítja a szél. A patak s a parti iramlás megélénkülve, mintha víz alatti, föld alatti kezek tucatjai ügyeskednének, az alkotmányt egyre jobban körültömi homokkal. Egy nagyobb hullám jókorát taszít még rajta, hogy egészen szárazra kerül.

 

*

 

Az ember odabent meglátott valamit, és most menekülésszerűen rohan vissza, a puha homokban meg is bicsaklik a lába, majdnem elesik; közben döbbent rémülettel konstatálja, hogy milyen messzire húzódott vissza a tenger. Nekiveselkedik, megpróbálja visszataszítani a nehéz alkotmányt, elakad, túrja a homokot, már a homok alatti nedves földet. Mikor rivalgást hall a háta mögött, otthagyja és hanyatt-homlok belerohan a vízbe, pár lépés után beleveti magát, és eltűnik a habokban.

 

*

 

Őrjöngve követik a bozótból kirohanók, gyermetegen dühöngenek, hogy elszalasztották, de a bokáig sistergő habzásban megtorpannak, dárdáikat rázzák, nem állhatják meg, utána is hajítanak egyet-kettőt, azokat húzd-meg-ereszd-meg játékkal máris hozza kifelé a hullámzás.

 

*

 

Mikor az utolsó szitkozódók is kihalászták az elhajított fegyvereket, a csapat makogva körüljárja, átkutatja a különös faalkotmányt; hamar elunják, az elsők megindulnak hazafelé. Valaki énekbe kezd, a kórus jókedvűen követi. Ügyesen rögtönözve azt éneklik, hogy utolérték, ledöfték s most csomóba kötve, lándzsanyeleken lógatva cipelik a hatalmas zsákmányt. A győzelmi hírrel egyik előrefut a faluba.

 

*

 

Később az asszonyok a kút körül tocsogva, sorukra várva megtárgyalják, hogy itt járt a félelmetes ellenség, de hősiesen visszaverték, keményen legyőzték, elűzték; ujjonganak.

 

*

 

Néhány nemzedék múlva öregek mesélik a gyermekeknek, hogy volt egyszer, valamikor hajdanában, innen kerekedett fel, indult volt valaki, az egész falu kivette részét a nagy készületben és elkísérték, kivonult mindenki, hogy vízre segítse, taszítsa a parti homokból a hatalmas tengerjáró találmányt, egy házat.

 

*

 

Bárka (vagy valami) áll, mélyen benn a szárazföldön, egykori település helyén: utolsó, elhagyott korhadó házfedél a szelekben. Még párszáz, párezer év s a homok egészen betemeti.