Az olvasó Apáczai

(A nagykapu) Ezek a ködök Kolozsváron, az utcák ködmönujjában. Tesznek a tűzre benn, s kinn kiált a bakter. Há-rom! há-rom! Még három esztendőt, három ködöt csak, mikor az orrukig látnak sétáló uraimék, sebaj, csak az orráig lásson az ember, ha orra előtt a könyv van! Mindig a könyvig legalább, könyvtől könyvig elgyalogol valahogy az ember, a szív megáll, az ember nem áll meg, orcája verítékével emeli, beteszi könyvek nagykapuját.   (A dátum) A tél, a tél, megjött a könyvek ideje, idege. A hajdankor közepén vagyunk, mindig csak ez a tél látszik ki a régóta tartó havazásból, mindig csak ez az este olvas bele a tovább történő világba. Professzor Apáczai, térdén az átlapozott világgal, kinéz a havazásba, keze a penna után nyúl, máshova gondol. A dátum, ez a behavazott kerítés, ott a korra nyíló ablakon túl. Mögötte az utolsó diákok: a házsongárdi fák.