Az emlékezet vasárnapja

Sírtam álmában annak, aki sose látott sírni. Téged sajnállak érte. A kor becsapja a nyitva hagyott embert. Most már te sem hiszed, már senki se tudja, tudni se akarja, hogy nem egyetlen történeté vagyok, sohasem voltam. Hanem maga a történet, melyet épp így kívántak leélni elődök. Akartam én is egyetlen nyugodt népet, boldog hazát, időt, mely nem nyüzsög, s nem zavarja izgága parancsaival a szellemet azon a tornácon, könyvtárában, az ablaknál állva, vagy szerelme ölébe hajtott fővel halandó-magunkon elmerengve. Téged sajnállak érte. Az álmod se ront el semmit, csak értem ne félj, és ne álmodj gyengébbnek engem.