Kertből
| Nehéz így meg-megállni, elmélyülni a könyvek |
| megállítható beszédében, ha a kertből behallatszik |
| a megállíthatatlan. Kinn lapát él, a kövek |
| csengenek, s valamit folyton rajzol a napfény, |
| ajtók és kerítések vonala keresztezi egymást a |
| semmi mindent felfogó képernyőjén, hogy összhatásában |
| mindig elég hangos legyen a kép, bármelyik érzék |
| a szolgálatos, miközben a többi körülfalazza |
| magát könyvvel és múlttal és feladatokkal, |
| kutatási tervekkel, és a közérzet csendesőrületében |
| megpróbál állandóan emberiség maradni az egy főre |
| kiosztott lélek. Könnyű a költőknek ez a NEHÉZ! |
| Menj, csukd be a világ utcaajtóit, hátha egy órára |
| csend lesz, csend lesz a kertben, a tavaszban, a |
| halálban, csak amíg kimúlik: átköltözik belénk, |
| az életbe, végre minden emberen kívül kínlódó |
| valami. S akkor befejeztetett a nyelv. Úgyis |
| mindenki világul gondolkozik már. Világul csak |
|
|